Előszóként engedjetek meg nekem annyit hogy az Amerikai Horror Sztori(k) bejegyzés az Index.hu-nak köszönhetően hozott pluszba nagyjából 1500 látogatót szóval ezúton is köszönet nekik amiért kitették a cikket!

A minap csemegéztem egy kicsit az interneten és arra jutottam, hogy 2012 bizony igen erős év volt horror filmek tekintetében. Más filmek tekintetében is de a horror különösen szépen muzsikált tavaly. Mivel amúgy is közel áll a szívemhez a horror műfaja, gondoltam górcső alá veszek pár alkotást. Nem túl hosszan, nem túl aprólékosan de azért a lényeget érintve és kiemelve.

Akad köztük remake és folytatás is, jobb is meg rosszabb is. Nincs kivételezés. Számomra ezek a horror filmek maradtak meg a leginkább, ezekről tudok érdemben nyilatkozni. Lássunk is hozzá mert a lista nem lett épp rövid:

The Raven:

Az Edgar Allan Poe életét oknyomozó horrorba fordító film nekem speciel tetszett de a kritikusok ízekre tépték. A színészi játék mondjuk tényleg eléggé közepes volt de szerintem a sztori (egy sorozatgyilkos Poe novellái szerint öl, mire a detektívek a híres írót kérik meg a nyomozás segítésében) teljesen korrekt volt és a képi világ is hozta az elvárt szintet. Helyenként egy kis Fűrész-beütése is volt a filmnek (gondolok itt például az ide-oda lengedező gyilkoló szerkezetre) de jobbára a Pokolból című horror nyomdokain haladt. Kár érte.

Abraham Lincoln: Vampire Hunter:

Ezt a filmet volt szerencsém moziban megtekinteni, méghozzá 3D-ben. Nagyon tetszett. Sokszor csalódom a 3D-ben mert olykor szinte észre sem lehet venni (remek példa erre a Hobbit) de ennél a filmnél tökéletesen működött. Az egész vámpírosdi pedig a klasszikus vámpírfilmeket is visszaidézte egy-két pillanatra. A vége felé aztán a film érezhetően elfáradt, a moziteremben körültekintve sokakat láttam akik már a telefonjaikkal babráltak. A játékidő tehát nem lett valami jól beosztva, azonban a film késő délutáni kikapcsolódásnak remek volt.

Dark Shadows:

Egy kissé kakukktojás ez a film mert ugyan Tim Burton munkásságának gyümölcse, mindez alig érezhető a végeredményen. Az erőltetett párbeszédeket és a gyatra forgatókönyvet tulajdonképpen Johnny Depp egymaga menti meg mint falfehérre meszelt arcú vámpír gróf. Az összes poénos jelenet hozzá fűződik, ő viszi el a hátán ezt az egész audiovizuális katyvaszt. Bízom benne hogy Tim Burton lassan már magára talál mert az utolsó értékelhető élőszereplős filmje az Álmosvölgy legendája volt még 1999 környékén. Hát, nem ma volt, az biztos.

Prometheus:

Jómagam az év filmjének választottam, nem is alaptalanul. Ugyan sokan húzták a szájukat, már a puszta tény hogy Ridley Scott újra belevetette magát az Alien-mitológiába és masszív hátteret kezdett fabrikálni az ikonikus teremtményeknek, pozitív kell hogy legyen. Emellett egy teljesen jól működő sci-fi horror lett a Prometheus, kellően gusztustalan és véres jelenetekkel. A színészek is jól játszottak, a CGI is jól működött, mindez mellé pedig a mozikban 3D is társult amely egyáltalán nem volt tolakodó (lásd például: Resident Evil filmek) hanem a háttérben maradt és nélküle is teljesen élvezhető volt a film. Várjuk a folytatásokat mert ugyebár trilógia lesz ebből is. Már előre készülök a haverokkal való sztori-kibogozásokra.

The Awakening:

Lefogadom hogy alig hallottak róla páran pedig egy tisztességes kis kísértetházas horror. Egy nőről szól aki a különféle paranormálisnak beállított de valójában kamu és megrendezett szeánszok leleplezésére szakosodott (gondolom nem OKJ-s képzésen). Nos, őt egy napon elhívják egy olyan bentlakásos iskolába ahol állítólag kísért egy szellem és az ott dolgozók már beleőszültek a félelembe. Persze a nő úgy indul útnak hogy meg van győződve róla hogy ez csak egy újabb átverés, ám szépen lassan rá kell döbbennie hogy az iskola elhagyatott termeiben és lezárt részlegeiben valóban ténykedik valami nem evilági. Nem kell sokat várni az egyébként angol gyártású filmtől mert nem kapott túl nagy felhajtást de amikor kell akkor tényleg képes a frászt hozni a nézőre és egy megnézésre kifejezetten ajánlott.

The Tall Man:

Én a Mártírok után valami iszonyat brutális és felkavaró horrort vártam a rendezőtől, erre elhozta a The Tall Man című horrornak beállított drámát amely az első felében ugyan remekül él a horror jól bejáratott védjegyeivel ám a második felében már valami teljesen mássá válik. Elgondolkodtató sztorival bír, persze az igazán nagy csavar a film végére szorult. Nem is igazán tudom más filmekhez hasonlítani mert nagyon egyedi az egész felépítése. Olyan filmet tessék elképzelni amelyről első ránézésre bárkinek az jönne le hogy egy szimpla horror, ám a stáblista alatt már szinte el is felejtették volna hogy egy horrort néztek éppen. Magvas mondanivalóval és remek cselekménnyel operáló, elgondolkodtató alkotás. Több ilyennek kellene születnie évente.

Paranormal Activity 4:

Fúj! Erről a filmről egyszerűen nem akarok már többet írni. A széria legrosszabb darabja amely tulajdonképpen saját magát köpi szembe hiszen holt logikátlan az egész cselekmény, ha normálisan követték volna a fő sztorit akkor valahol a két világháború között kellett volna játszódnia a filmnek, nem az újgazdag, Xbox-buzi család idejében. Annyira súlytalan az egész, hogy a halálesetek benne inkább nevetségesek (az a fejkitekerős snitt szimplán komikus), az ijesztgetések az előző részekkel ellentétben itt előre láthatóak és rohadt klisések, a színészek helyett pedig nyugodtan játszhattak volna benne csíkos macskák is mert azokért legalább izgultam volna. Nyugodtan kihagyható az egész film.

The Cabin in the Woods:

Ez amolyan tisztelgés a horror műfaja előtt. Az film első fele teljesen átlagos kliséhalmaz: csapat fiatal egy erdő közepén álló házikóba érkeznek lazulni, majd a pincében érdekes dolgokra bukkannak, ősi szavakat is elkántálnak (nem, ez továbbra sem az Evil Dead) és mindez persze nem várt események sorát indítja el, föld alól előmászó zombikkal és egyéb rémségekkel karöltve. Mindez így elég kevés lenne a sikerhez, úgyhogy a film csavar egy jókorát ezen az egész alapsztorin és ezzel a lépéssel (aminek kilétét a világért sem szeretném lelőni nektek) teljesen új színt visz az egész történetbe, de még egy kis társadalomkritikával is megfűszerezi. Aztán a lényeg amúgy is az ami a film utolsó negyedében történik, de poénokat nem lövök le. Legyen elég annyi hogy ott már epic moment minden egyes jelenet.

Sinister:

Nagyon vártam ezt a horrort mert az előzetesek engem is rendesen felcsigáztak. A teljes film ugyan nem szólt akkorát mint amekkorára számítottam, de még így is egy remek kis horrorról van szó. Ha leszámítjuk a kliséhalmazt az elején (a család új, persze régebben gyilkosságoknak helyt adó házba költözik ahol apuka különös dolgokat kezd felfedezni, stb.) és sikerül túltennünk magunkat Ethan Hawke nagypapás kötött pulcsiján, akkor onnantól már nyugodtan elkezdhetjük élvezni a filmet mert bizony meghálálja és a jól működő ijesztgetések mellé kapunk néhány beteg archív felvételt és egy korrekt befejezést is. Én személy szerint csak a főgonosz kinézetét kifogásoltam mert szerintem úgy nézett ki mint egy kezdő metálzenekar frontembere. De egyébként a Sinister a tavalyi év egyik legjobb horrorja, mindenképpen érdemes megnézni.

Silent Hill: Revelation 3D:

Fájdalmasan középszerű horror lett pedig nagy reményeket fűztem hozzá. Az összelopkodott sztorit még meg tudtam volna bocsátani (minden logikátlansága ellenére is) ám mindezt annyira elnyújtották a film első felében, hogy nagyon hamar ráuntam az egészre és onnantól fogva már nem érdekelt mi lesz a szereplők sorsa. A végjátékon pedig értetlenkedve bambultam magam elé hiszen Silent Hill-rajongóként egyszerűen nem értettem meg hogyan lehetett a videojátékos történelem egyik leggroteszkebb, legikonikusabb teremtményét, Piramisfejet pozitív karakterré degradálni. A filmet egyedül a rajongók számára elrejtett apró utalások (rajzok, helység és karakternevek, közvetlenül a stáblista előtti jelenet) emelik a nézhető kategóriába. Havas Jon pedig maradjon a Falon, a diákszerepeket pedig sürgősen felejtse el mert rohadtul hiteltelen volt az alakítása. Winter is coming.

The Collection:

Mennyire vártam ezt a horrort? Nagyon. Megérte? Abszolút. Már a The Collector is kiemelkedett annak idején egyediségével és a Fűrész-filmeket megidéző brutalitásával, nem is csoda hogy a rendező felel többek között a Fűrész 4-5-6-7 filmekért is. Tavaly elkészítették a folytatást ami tulajdonképpen simán felülmúlja az elsőt. A tempó ugyan sokkal pörgősebb de mindez egyáltalán nem vesz el a film értékéből. Családi ház helyett ezúttal magának a Gyűjtőnek a kis búvóhelye a játszótér, az első részből pedig visszatér Arkin aki amúgy egy rohadt szimpatikus anti-hős karakter és ebben a részben is nagyon odateszi magát. Szemfülesek pedig jópár utalást találhatnak az első részre, mind a díszletek, mind a párbeszédek között. Nagyon erős folytatás amelynek lezárása ugyan sok mindenről árulkodik, azonban nem lepődnék meg ha jönnének még következő részek.

The Woman in Black:

Véleményem szerint a tavalyi év legjobb "klasszikus" horrorja amely könyv-változatban is bőven megállja a helyét. Én egyébként is nagyon szeretem az ódon kísértetházas horrorokat, így örültem nagyon amikor megtudtam hogy készülget ez a film. A végeredmény pedig iszonyatosan hatásos lett. Az egész annyira jól működik hogy néhány jelenetnél még én sem mertem odanézni pedig horror filmeken nőttem fel és nem is vagyok egy ijedős típus. Ergo a film nagyon betalál, különösen azoknál akik hozzám hasonlóan képesek beleélni magukat. Daniel Radcliffe már a Harry Potter utolsó néhány részében is bebizonyította hogy ő az egyetlen az ottani gyerekszínészek közül akinek valóban van tehetsége a színészethez és jelent tárgyalt filmben mindezt meg is mutatja teljes valójában. Karaktere ugyan nem annyira kidolgozott mint a könyvben, ám Radcliffe még így is a maximumot hozza ki belőle. A para-faktor pedig mint említettem, tényleg iszonyatosan magas. Klasszikus módszerekkel operál. Nincs látványos CGI meg hasonlók. Helyette rögzített kamerás beállítások, önmagukban is ijesztő gyerekjátékok és egy olyan kúria teremtik meg a tökéletes borzongás élményét amelyhez foghatót én a Másvilág című film óta nem éreztem. A házban játszódó jelenetek egytől-egyig annyi feszültséggel rendelkeznek hogy a hideg kiráz minket miközben azon izgulunk hogy mikor történik már valami. A befejezés hatásos és külön öröm hogy már beterveztek egy folytatást is. A Fekete ruhás nő egy olyan remek film amely méltán kerülhet be minden horror-rajongó gyűjteményébe és bármikor vesszük is elő újra, garantáltan félni fogunk alatta még akkor is ha előtte már százszor láttuk.

Természetesen nem vettem bele a listába minden tavalyi horrort mert például készültek annyira ótvar fos alkotások is (például a legutóbbi Resident Evil, avagy a REC 3. része) hogy egy mondatot is alig érnek meg, még a zárójelben történő említésük is felesleges (mondjuk most már mindegy). De néhány jelentősebb alkotás is kimaradt, mint például a rengeteg díjjal kitüntetett Berberian Sound Studio, a found footage V/H/S avagy a keményen beteg és aberrált Maniac. Ezeket azért igyekszem majd minél előbb pótolni és ha más nem, akkor majd frissítem ezt a bejegyzést velük.

Gondolom találtatok kedvetekre való horrort a listából úgyhogy nosza, keressetek gyorsan utána és ha megvan akkor fülhallgató a fülbe, lámpa leolt és átadhatjátok magatokat a borzongásnak!

Köszöntem a figyelmet!