Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

The Prodigy – Invaders Must Die

A hanyatlás kora

2015. június 11. - -Britpopper-

invaders-must-die-by-the-prodigy.jpg

Kiadás éve: 2009

Kiadó: Take Me to the Hospital

Műfaj: Electronic/Breakbeat/Drum’n’bass/New Rave

Ezt hallgasd meg: Warrior's Dance

 

Divat utálni ezt a lemezt. Minden zenerajongó tudja hogy a The Prodigy mennyit tett hozzá az elektronikus zenéhez a '90-es években. Ez ma már történelem. Ugyanakkor jópáran tudjuk azt is hogy szerencsétlenek mekkora hanyatlásnak indultak meg a 2000-es évek után. A 2004-es Always Outnumbered, Never Outgunned albumról például valószínűleg azért nem fogok írni sohasem, mert azon tényleg csak 1-2 olyan dal van amik megütik a közepes (!) szintet. Ellenben az idei lemezük (The Day Is My Enemy) meglepően jóra sikeredett. Oké, nem fogja megváltani a világot, de biztos vagyok benne hogy néhány év végi listára felkerül majd (még az NME is igen kegyes volt hozzá). Én a linkelt cikkemben úgy hivatkoztam az Invaders Must Die albumra hogy "rohadt erőtlen és összecsapott". Eme állításom továbbra is fenntartom, de ideje egy kicsit közelebbről is szemügyre vennünk, hogy ugyan már miféle rémség lett Liam HowlettKeith Flint és Maxim 2009-es szörnyszülöttje Hol is kezdjem? Az album megfelelő hátszelet kapott. Kifejezetten sokan várták és a viszonylagos bukta ellenére is befutott róla néhány dal, melyek később reklámok, filmek és videojátékok zenei anyagaiként szolgáltak. A címadó Invaders Must Die introként nem rossz, megalapozza a hangulatot. Felkészít arra hogy itt bizony zúzás lett, torzított effektekkel és pörgős ütemekkel. Megemlítendő tovább hogy társ-producere az a James Rushent volt, kinek neve leginkább a Does It Offend You, Yeah? formációból lehet ismerős (én bírom őket, írtam is az eddigi két lemezükről ITT és ITT). Utána jön a bombasztikusan nagy slágernek szánt Omen amely a helyét mondjuk megállja, már ha azt szerepet szánták neki hogy kirobbantsa a ház oldalát. Tényleg ütős kis dal lett, de azért nem olyan maradandó élmény. A Thunder egy vicc. Most őszintén, ki tudta komolyan venni ezt a dalt ezzel az elbaszott refrénnel? A Colours már jobb szerencsére, picit a Hadouken! stílusára hajaz (már csak a 8 bites püttyögéssel is) ami igen érdekes, tudniillik a H! pont a Prodigy árnyékából nőtt ki (a Pendulummal egyetemben, de ezt most hagyjuk). A Take Me to the Hospital ismét a zúzósabb fajtából való, tetszett benne a "He was creepy like Dracula" sor de nagyjából ennyi. Az utána belépő Warrior's Dance viszont kétségtelenül az album legjobbja. Lassan építkezik, sejtelmesen indul. Aztán robban.

prodigy_band.jpg

Egyszerűen nem tudok belekötni semmilyen megközelítésből sem, remek dal. Megvan benne a Prodigy -féle maximális fokozaton történő égés, klassz a főtéma és húzós a tempó. Igazi parti-sláger, ha szabad ilyen kifejezést használnom egy ilyen zenekarnál. Izzadós rave bulikon elengedhetetlen lenne, de pogózós fesztiválokon is abszolút jól működik. Mondjuk az utána következő Run With the Wolves dettó elég jóféle. Már csak azért is mert Dave Grohl (Nirvana, Foo Fighters) dobol benne. Bár a dalszöveget a "You're a mug, that's why I had to cut you down" helyett én mindig "You're a monk..." -nak hallottam, de sebaj. Az Omen Reprise fogalmam sincs hogy mi. Valami instrumentális átkötés akar lenni gondolom, de ez rohadtul nem jön össze neki. Na, mindegy. A World's on Fire egyszerűen szar. A Piranha egész tűrhető lenne a jungle drum dobütemeivel nade könyörgöm, mi a frászért kellett bele az az undorítóan visítós hangeffekt ami rendesen szétbassza az egészet?! Akárhányszor hallgatom otthon a dalt, folyton le kell vennem a fülest a fejemről mert elviselhetetlen az a buzi sípolás amit beletettek. A Stand Up furcsa lezárása az albumnak. Olyan mintha kiöregedett nyuggerek örömzenélnének egy vidéki klubban. Fájdalmasan semmilyen. És ezen állítás az egész albumra ráhúzható. Oké, van néhány pillanat amik miatt ez egy vállalható Prodigy termék, de semmiképp sem kiemelkedő. Érdekes hogy a hosszabb szünet mennyire jót tett neki, hisz a The Day Is My Enemy tényleg pofás lett (és ez nem csak az én véleményem, az NME laza 8/10-et dobott rá). Most majd jól megturnéztatják az új dalokat is (természetesen a régiekkel együtt) aztán jöhet megint pár év szünet. De a Prodigy jó irányba kezdett haladni, az biztos. Oké, nem a '90-es éveket éljük már. Azt a fajta zenei stílust amit ők megalkottak, ma már új trónkövetelők nyomják. De jelen vannak még és ez mindenképp dicséretes. Nameg egy hatalmas "ereszd el a hajam" bulit bármikor össze tudnak hozni még mindig. Felejthető az Invaders Must Die, de összességében azért a max. 3 dalért érdemes végighallgatni. Többet sajnos nem érdemel.

Értékelés: 10/5

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr747525940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sidek 2015.06.17. 14:17:22

Mint hardcore Prodigy-fannak, még nekem is csalódás volt elsőre a megjelenéskor az album, de aztán nagyon megszerettem. Így elfogultság nélkül mondhatom, hogy tetszik a lemez, mivel még nekem is barátkoznom kellett vele. A fő bajom az volt, hogy a bitang jó AONO (nálam minden idők egyik legjobb lemeze) után nem egy ilyen lágy kis buli lemezt vártam, pláne, hogy végre megint szerepelt Flint és Maxim egy Prodigy albumon. Aztán miután túltettem magam azon, hogy ez a lemez bizony nem a zúzásról szól, hanem a vicces, Experience-es hangulatról, akkor már jobban megszerettem. Nálam a Thunder abszolút lúdbőr, első hallgatásra kb az volt az egyetlen dal, amitől elaléltam, ami a mai napig igaz, ha meghallom. Azok az ütemek, orgazmus! :) A másik óriási kedvenc a World's On Fire, csak sajna a béna női vokál meg néhány effekt lerontja némileg, de még így is odabaszós szám. A Warriors-ért ellenben sose rajongtam. Szerintem unalmas és monoton, meg túl trendy. Én nem hallom benne a Prodigy-t. Az egyetlen szám viszont amit rühellek, az a záró. Mondjuk azt a fiúk is csak viccnek szánták, ezt mondták is, de nekem még viccnek se jó. Egyszerűen gagyi és unalmas. És persze, hogy ez a leghosszabb szám rajta...
De összességében nagyon ütős lemez az IMD, nagyon egyben van, nagyon élvezetes. Egyelőre az AONO mellett ez a legtöbbet hallgatott Prodigy lemezem. Az új album minden esetre messze túlszárnyalja ezt a 2 lemezt, még úgy is, hogy imádom őket. A The Day újra magasra tette a lécet, ami az az album, aminek a Fat után kellett volna jönni. Végre egyszerre van jelen Flint és Maxim meg a keménykedés egy Prodigy lemezen.

sidek 2015.06.17. 14:18:28

Ja, azt kifelejtettem, hogy az IMD-n én is hallom, hogy nem Prodigy színvonal, de ezt leszámítva nagyon jól működő lemez.
süti beállítások módosítása