Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

A Cloverfield jelenség

Avagy a szörnyfilmek új generációja

2016. május 03. - -Britpopper-

 

SPOILERES - szóval csak óvatosan!

 

Cloverfield (2008) 

Még emlékszem, hogy 2009 tájékán találkoztam először a Cloverfielddel. DVD-n sikerült megszereznem, figyelmem pedig azért keltette fel, mert több helyütt olvastam róla, hogy egy igen tisztességes, szörnyes ál-dokumentum film. Korábban egy ideig azt hittem, hogy a Losttal befutott, és az azóta az új Star Wars-t is az asztalra letévő J.J. Abrams munkája a Cloverfield, de ő csak producer volt. A filmet az a Matt Reeves rendezte, aki később az Acélemberrel vonta magára a figyelmet (és a Superman rajongók haragját). Egészen fiatal korom óta rajongok az ál-dokumentum filmekért, az első nálam is a The Blair Witch Project volt. Annyira megtetszett a remek vírusmarketinggel megtámogatott horror, hogy utána direkt keresni kezdtem az ál-dokumentum filmeket. 2007 környékén, az első Paranormal Activity eljövetelével ezen alkotások száma jócskán megszaporodott, és kb. minden második bokorból egy kézikamerás horror bújt elő. A műfaj akkor élte aranykorát, én pedig a sok film mellett egyre csak azt lestem, vajon mikor érkezik a Cloverfield folytatása.
cloverfield.jpg

A első Cloverfield tulajdonképpen egy idegenek általi megszállás krónikája. Egy csapat bulizó fiatalt ismerhetünk meg a film elején akik még csak nem is sejtik, hogy miféle szörnyűségek várnak majd még rájuk azon a rettenetes éjszakán. Aztán hirtelen rémálomba fordul az egész parti, mikor valami megtámadja a várost. Terrortámadásra gyanakodnak első körben, de hamar kiderül, hogy ennél sokkal súlyosabb a helyzet: egy hatalmas szörny támadt a városra. Tömegpánik, menekülés, nyomorgás a még szabad utcákon, hadsereg, etc. Minden ami a szörnyfilmekre jellemző. Eszméletlenül durva jelenet amikor a kis csapat kijut az utcára és egyszer csak odarepül a Szabadság-szobor szétkarmolt feje. De egész Manhattan kísérteties képet fest amint lángokban áll és sorra dőlnek össze az épületek a szörny, vagy épp a hadsereg pusztítása nyomán. Jól bejáratott módszer, hogy magát a szörnyet nagyon sokáig nem is láthatjuk teljes valójában (erre a film végéig várnunk kell) de akkor aztán nincs olyan, akit nem rázna ki a hideg a teremtmény láttán.

cloverfield08-b.jpg

És hozzáteszem, nem csak egy nagy szörny szerepel a filmben, ugyanis kapunk még pár kisebbet is akik engem leginkább a Half-Life 2 pókszerű kreatúráira emlékeztettek. Vagy még inkább a Csillagközi Invázió bogaraira. Nagyon jól átjön a katasztrófa érzése a Cloverfield rövidke játékideje során. Ebben a lezárás is nagy szerepet játszik, ráadásul megéri végigvárni a stáblistát is, mert utána kapunk még egy üzenetet erősen széttorzítva, visszafelé játszva, ami egyértelművé tette a folytatást. És persze ajánlott még az interneten is utána keresni a Cloverfield aktáknak mert készült pár igencsak hitelesnek tűnő honlap a témát illetően. Az olyan apróságokról már nem is beszélve, mint hogy a készítők a filmbe belerejtettek régi szörnyfilmekből kivágott képeket, melyek csak egy pillanatra villannak fel akciózás közben. Avagy hogy a film végén a Coney Island-en játszódó óriáskerekes résznél a háttérben egy ponton láthatjuk lezuhanni a műholdat, amely elvileg az egész katasztrófa kiváltója volt. A Cloverfield egy klasszikus szörnyfilm a modern kor igényeihez igazítva. Látványos, pörgős, minőségi szórakozás.

10 Cloverfield Lane (2016)

Nyolc évnek kellett eltelnie, hogy megérkezzen a Cloverfield folytatása. Bár eredetileg teljesen önálló filmként indult, mégis ráhúzták később a Cloverfield nevet. Bár megvan már két hete is hogy megnéztük moziban, még mindig nem tudtam eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. Mert úgy ültem be rá, hogy egyrészt pontosan tudtam hogy amit látni fogok, az csak nagyon lazán kapcsolódik a 2008-as előzményhez. Másrészt ha már itt van ez a hangzatos cím, akkor reménykedtem benne, hogy kapok rálátást arra, hogy mi történt New Yorkkal meg a szörnnyel a korábban látott hatalmas robbanás után. Ez a rész már nem Manhattanben játszódik. A film elején láthatjuk amint a főszereplő Michelle meglép otthonról. Itt megjegyzem, hogy apró poénként a készítők betették Bradley Cooper-t egy nyúlfarknyi jelenetbe, ugyanis ő hívja fel Michelle-t. Aztán egy nem is annyira véletlen autóbaleset után a lány egy földalatti bunkerben tér magához, a rendkívül paranoiás Howard, és a segítőkész Emmett társaságában. Előbbi elmondja, hogy a felszínen radioaktív a levegő, kinn lenni veszélyes és halálos, és amúgy pedig tök jól ellesznek ők odalenn akár évekig. Utóbbi pedig látta amikor kitört a katasztrófa és sikerült bejutnia Howardhoz. Persze Michelle kételkedik az egészben, és mindenáron ki akar jutni a felszínre, hogy saját bőrén tapasztalhassa meg, mi az igazság.

10_cloverfield_lane_paramount_0_1458669956707_1124854_ver1_0.jpgEddig egész szokványos a történet, ám a 10 Cloverfield Lane azzal csavar az egészen, hogy a kinti helyzet helyett a föld alá helyezi a feszültséget. Hamar kiderül, hogy Howard cseppet sem százas, és hogy nem a lány és Emmett az első vendégei abban a bunkerben. Ha az első Cloverfield egy horrorelemekkel tűzdelt akciófilm volt, akkor a 10 Cloverfield Lane egy drámaelemekkel tűzdelt, kőkemény thriller. Easter eggként el van rejtve pár dolog az univerzummal kapcsolatban, amelyek által találhatunk kapcsolódási pontokat az előző résszel - de sajnos nagyon keveset. Szót ejtenek a műholdakról, az idegen invázióról, de nagyjából ennyi. Aztán a végén persze megmutatkozik, hogy ez mégiscsak egy szörnyes film, melybe belenyúlt J.J. Abrams. Jönnek az idegenek, robban a farm és - engem ez akasztott ki a leginkább - Michelle igazi harcos amazonná változik. A film vége pedig egyértelművé teszi, hogy lesz folytatás. Azóta már be is jelentették, hogy trilógia lesz a Cloverfieldből. Egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök neki, hogy az egyik kedvenc ál-dokumentum filmemet továbbra is az őt megillető figyelem övezi, és nem hagyják parlagon heverni. Ugyanakkor tartok tőle, hogy a befejező rész már egy komplett Éhezők viadala -szerű poszt-apokaliptikus akciófilm lesz, valamikor a közeljövőbe helyezvén a cselekményt. Természetesen elmennék rá, de nem kevés szkepticizmussal.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr338682146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása