Szerintem nem vagyok egyedül azok közül akiknek tavaly a Layers of Fear volt "A" horrorjáték. Nálam abszolút betalált, az őrült festő drámája abban a pillanatban magával rántott, amint beléphettem vele a kísérteties házba. Először csak a rácsodálkozás jött, az el nem készült Silent Hills és az annak elöljárójaként érkezett P.T. után baromi jó volt látni egy hasonló koncepciójú horrorjátékot amiben a hangsúlyt a történetre, és nem a túlélésre helyezték. Ugyan a Layers of Fear csúnya szóval élve sétáló-szimulátor lett, mégis így működött igazán. Olyasmi volt nála is a helyzet mint a Dear Esther avagy a Vanishing of Ethan Carter esetében: a sztori így, ilyen formában hatványozottan jól kijött. Jóval nagyobb teret kapott és az állandó feszült hangulat illetve hirtelen érkező ijesztgetések mellett is sokkal nagyobb figyelmet szentelhettek rá mindazok, akik végigtolták a játékot. Mondjuk én nem vártam volna hogy érkezik hozzá valaha is DLC, hiszen a sztori lezárult. Akkor mit lehet még kihozni ebből? - kérdezgettem magamtól, miközben a virtuális kosaramba süllyesztettem az Inheritance kiegészítőt. Nos, túl sokat már nem. Az Inheritance nem hab a tortán, ahhoz túl kevés. Ő inkább csak a meggy a tetején - de túl cukros.
Immáron az őrült festő gyerekét irányíthatjuk, akik jópár évvel az alapjáték eseményei után tér vissza ugyanabba a kísérteties házba, ahol korábban az apja elméje végérvényesen megbomlott. A viktoriánus korabeli stílusra építő ház továbbra is csak úgy árasztja magából a hátborzongató atmoszférát, én pedig elégedetten konstatáltam hogy hiába rágta meg az idő vasfoga, még mindig pontosan tudom hogy melyik szoba merre volt. Kellemesen nosztalgikus érzés volt tehát újra bejárni a helyet. Az alapjáték történetét anno kiveséztem alaposan, kíváncsi voltam tehát hogy miként illeszkedik hozzá az Inheritance. Korábban ugye a házaspár gyereke csak mellékesen, említések és jegyzetek szintjén szerepelt a történetben - hiszen az alapkonfliktus nem rá, hanem a két szülőre irányult - de itt viszont visszaemlékezések formájában az ő szemszögéből élhetünk át keserű családi drámákat. Sajnos mindezeket a készítők egyáltalán nem mélyítették el, a múltba ugró flashbackekben a gyerek csak passzív szemlélője az elszenvedett szörnyűségeknek. Láthatjuk az apa agresszív, elutasító viselkedését, láthatjuk amint mérgét a kutyán tölti ki és láthatjuk a homályba burkolózó anyát is, amint keserű sorsa - teste nagyrésze megégett ugye - ellenére is próbál emberséges maradni gyerekével. De mindezeknek semmi súlya nincsen, pedig bőven kidolgozhatták volna őket. Így a játékidő is jóval több lehetett volna mint másfél óra. Igen, az Inheritance egy átlagos film játékideje alatt végigtolható és háromféle befejezést is előcsalhatunk belőle de az összkép hiányos.
A játékmechanika változatlan, haladunk előre és felvesszük amiket tudunk. Néha beleütközünk pár "trükkösebb" részbe de semmi komoly logikai fejtörő nincs. A képi világ viszont nagyon szürreális. Ez jelen esetben nem a megbomlott elme kivetülése, hanem a gyerekkorból bennragadt emléktöredékek víziója. A nézőpont is változott, az emlékekben egy kisgyereket irányítunk, ezért - ahogy az Among the Sleep esetében is - minden sokkal nagyobbnak tűnik, elérhetetlennek, megmászhatatlannak. Nem zavaró, de nem is újdonság. Épp az említett horrorjátéknál ezt már kimaxolták. Viszont sajnos ezek a múltban játszódó emlékek vizuálisan néha totális káoszba fulladnak, a láthatatlan falakat undorító festék nyalja körbe, a padló felett köd szivárog, a különféle gyerekjátékok és sokkal nagyobb bútorok mellett pedig szinte minden sötétségbe burkolózik. Míg az alapjátékban gyönyörű volt minden, itt ebből nem sok mutatkozik meg. A hangok és a zene viszont továbbra is pazar, utóbbiból számomra felettébb emlékezetesnek bizonyult egy lágy, csak zongorára komponált darab, melyet egy három részre szakított vázlat-rajz összeszedésénél hallhattam. Összességében elmondhatom hogy az Inheritance csak nagyon-nagyon keveset ad hozzá az alapjáték sztorijához, sőt, már-már teljesen feleslegesnek is érezhetné az ember, hiszen a Layers of Fear tavaly egy kerek, egész történetet prezentált amihez ez a DLC maximum asszisztálni tud. Az ijesztgetések sem ütnek akkorát (oké, mondjuk a kutyás rész para volt) de ami a legfontosabb hogy a történet szempontjából mennyit kapunk extraként a pénzünkért. Nos, nem túl sokat. Egyáltalán nem hozza azt a hangulatot amit az alapjáték produkált, egyedül azoknak érdemes beszerezni akik nagyon szerették tavaly az őrült festő megelevenedett rémálmait és szívesen visszatérnének az egykor temérdek borzalmat látott falak közé.
