Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

A semmi közepén hiába kiáltasz: Pusztaság (2016)

2017. március 06. - -Britpopper-

1_16.jpg

A cseh HBO saját gyártású sorozata egy kis bányászfaluban játszódik. A település polgármestere, Hana Sikarova felemeli szavát a bányászati konszernnel szemben amiatt, hogy az nagy kompenzációt fizetne a falu lakosainak, ha elhagynák a házaikat. Hamarosan eltűnik Hana tizennégy éves lánya, Misha. Az utána való nyomozás egyre gyanúsabbá teszi az asszonyt a falusiak szemében. A rejtélyes események hatására az egykor összetartó közösség szétesik, az emberek megmutatják igazi arcukat.

A Pusztaság (Pustina/Wasteland) leginkább a skandináv thrillerekkel rokonítható, középpontjában egy rejtélyes eltűnés áll. Fokozatosan ismerhetjük meg a falu lakosságát, kik között szép számmal akadnak megtört életek, megkeseredett emberi sorsok. A helyi intézetis fiúk épp annyira gyanúsak, mint a kisboltban pékárut áruló idős nő, vagy az utasait rendre lehúzó taxis. A sorozat 8 epizódon át vezeti a nézőt egy rejtélyes bűnügy mélyére, mely egy óvoda mellé felakasztott szamárral kezdődik, és hamarosan a kis bányászfalu (Pustina - innen a cím) egészére terjed ki, sötét titkokat a felszínre hozván. Talán mondanom sem kell, hogy éjsötét, komor atmoszférával van dolgunk, az eltűnt lány pedig koránt sem épségben kerül elő.

2_15.jpg

HBO sorozatról van szó, ehhez mérten a minőségre nem lehet panasz. A fényképezés gyönyörű, már amennyire gyönyörű lehet a hatalmas, füstölgő gyárkéményekkel körülölelt kis falu a semmi kellős közepén. A színészek egytől-egyig remekelnek, pedig egyáltalán nem nagy nevekről van szó. Az egészet belengi egyfajta "vidéki" hangulat, mely még közelebb hozza hozzánk az eseményeket. A Pusztaság ugyanis simán játszódhatott volna akármelyik magyar kis faluban. Ízig-vérig európai, sőt, balkáni hangulatot áraszt magából, amihez hozzájön a rejtélyes bűnügy és különös események egész láncolata. Az így kapott egyveleg pedig az év eddigi legjobb krimi/thriller sorozata, melyet én személy szerint bőven oda tennék a polcra a True Detective és a The Killing mellé. Megéri rászánni az időt.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr3912317233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.03.07. 09:20:22

Köszi, akkor meg is nézem, mert gondolkodtam rajta, de nem tudtam dönteni.
süti beállítások módosítása