A ’90-es években öröm volt tévézni. Rengeteg műsor volt, amiket kedvére nézhetett az ember. Reggel meg délelőtt ott voltak a rajzfilmek, délután meg jöttek a nagy kedvencek. Hétvégente Elveszett ereklyék fosztogatói, hétköznap meg Knight Rider, Kung-Fu, Hegylakó, Az elveszett világ, Quantum Leap, Acapulco akciócsoport, stb. Egyszer majd összeszedem mindet, amit akkortájt előszeretettel bámultam gyerekfejjel. Köztük volt a Sliders is, mely 1997-ben, az RTL Klub indulásával érkezett meg a hazai képernyőkre. Ez a sorozat 1995-től 1999-ig futott, 5 évadot élt meg és 88 epizódon át szórakoztatta a tévénézőket. Az egész sorozat úgy indul, hogy Quinn Mallory aka "Zsenikém" (Jerry O'Connell) egyetemista hallgató felfedezi a párhuzamos világok közötti átjárást. Egy alagút megnyitásához a dimenziók között Quinn szerint lehetséges. Vele tart legjobb barátja Wade Welles (Sabrina Lloyd) és fizika professzora Maximillian P. Arturo (John Rhys-Davies) professzor. Egyik délután kipróbálják Quinn találmányát. A város "visszatérő" énekese Rembrandt Brown (Cleavant Derricks) is véletlenül belecsúszik az átjáróba, majd meglepetten észleli, hogy nem otthon van. Egy hóvihar miatt Quinn hamarabb nyitja meg az átjárót, mint kellene, ezért törlődnek az otthoni koordináták. Céljuk, hogy minél előbb haza jussanak, és eközben furcsábbnál furcsább világokban járnak, tele veszélyes kalandokkal.
De még milyenekben! Emlékszem, nekem a kedvencem az őskor volt amiben azt hiszem kétszer is megfordultak. Ezekben még dinoszauruszok járták a bolygót, hatalmas – és elég bénán meganimált – T-rex elől menekültek hőseink. A tudományos oldalt nem igazán boncolgatta a sorozat. Mondjuk a dimenziók közötti utazás lehetősége engem mindig is nagyon foglalkoztatott, ám ezt a sorozat főként áltudományos alapokra helyezve mutatta be, ezért nem is volt klasszikus sci-fi – inkább kalandsorozat. A már említett dinoszauruszokon kívül akadtak vámpírok, aszteroidák, zombik (ettől szó szerint rettegtem!) egyiptomiak és asztrál síkok is, az ötletek tárháza kimeríthetetlen volt eleinte. Az idővel is kifejezetten jól bántak a készítők, némelyik világban a csapatnak csupán nagyon kevés ideje volt maradni, ezért igyekezniük kellett, hogy mindent megoldhassanak a csúszásig. Az első három évadra mondanám azt, hogy klasszak. A 3. évad végére már kiírták a professzort, a helyére a dögös Maggie Beckett (Kari Wuhrer) érkezett, aki játékosoknak a Red Alert 2 átvezető jeleneteiből lehetett ismerős. A 4. évad volt szerintem a vízválasztó, abban Wade-et kiírták és a helyére behozták a történetbe Quinn fivérét, Colin-t (Charlie O’Connell), aki ugye a valóságban is Jerry fivére. Itt már szinte végig csak a kromagokkal foglalkoztak, akikről érdemes azt tudni, hogy emberi szemeket ettek a délutáni műsorsávban! Eleinte még féltem is tőlük, aztán később már rájöttem, hogy feleannyira sem kidolgozott faj, mint mondjuk a Csillagkapuból a Goa'uld-ok. Szóval a 4. évadra már érezhetően elfáradt a Sliders, tele volt baromságokkal.
Az 5. évadot pedig vétek volt elkészíteni úgy, hogy a főszereplő, Jerry O’Connell is kiszállt a sorozatból. Sőt, mivel a tesója is ment vele, a régi gárdából egyedül csak Rembrandt maradt meg, egyedül pedig nyilván nem tudta továbbvinni a sorozatot, tehát jött a kasza. Egyébként ezen két utolsó évadban már annyira visszavettek a költségvetésből, hogy sokszor a portált sem mutatták, amibe a szereplők beleugranak, vagy állandóan a Chandler hotelben kötöttek ki. De az első három évad az remek. Én akkora fan voltam, hogy otthon egy leselejtezett TV-távirányítóból csináltam magamnak időzítőt, kár hogy végül egy párhuzamos dimenzióba se jutottam át vele. A magyar szinkront is érdemes megemlíteni, Quinn hangja ugyanis legnagyobb régi kedvencem, Selmeczi Roland lett, aki azóta már sajnos nincs köztünk. De emlékszem, volt egy rész amikor tényleg hazaértek. Egyszer, azt hiszem a második évadban, véletlenül pont sikerült visszacsúszniuk a saját világukba, de Quinn miatt elbukott a dolog. Ő ugyanis azt mondta, ezúttal biztosra mennek, és nem húzzák az időt: a saját házuk kertkapuja régen mindig nyikorgott, és ha tényleg sikerült végre hazatérniük, akkor most is fog. Nem nyikorgott, így aztán elugrottak. Pedig csak annyi történt, hogy az anyja megjavíttatta. Ha ez nem orbitális nagy szívás, akkor semmi.
Igazából a Sliders gyökereiben ugyanazt a rajongást hintette el a nézőkben, amit a Csillagkapu esetében is megszerettek, mégpedig a különféle, ismeretlen világokba való átjárást és ottani felfedezést. Sokszor klasszikus filmeket vettek alapul (Jurassic Park, Dr. Moreau szigete, Running Man, stb.) de ezeket az inspirációkat remekül használták, emlékszem, volt egy Sherlock Holmes – Hasfelmetsző Jack történet is, persze eléggé kifordított verzióban – de még ez is működött. Az utolsó két évadot viszont sajnálom, hogy elkészültek. Főleg az utolsó. Érdekesség, hogy a Sliders rajongói oldalakon megjelentek a nem hivatalos hatodik és hetedik szezon epizódjainak leírásai is, de a sorozat nem folytatódott tovább, mert teljes kudarc volt az utolsó évad. De a sorozat nem csak nekem volt nagy kedvenc.
SoltBrain barátom beszámolója:
A jó öreg Sliders, mennyit néztem én régen ezt a sorozatot! Emlékszem minden résznek megvolt a jól bejáratott menetrendje. Az epizód elején valamilyen körülményes módon megérkeznek a féregjáratból (nem volt ritka, hogy a nagy, büdös szeméttárolóba pottyantak bele), leporolták magukat, aztán szétnéztek egy kicsit az új világban. Ott aztán rövid idő alatt kiismerték magukat (nagy szerencséjükre angolul minden dimenzióban tudtak), először csak azzal foglalkoztak, hogy a következő csúszásig kihúzzák mindenféle galiba nélkül. De hőseinket a balhé mindig hamar megtalálta. Ösztönös késztetést éreztek arra, hogy beleszóljanak az adott dimenzió társadalmába, melyet sokszor igazságtalannak tartottak. Egyhamar az ottani felkelések kellős közepében találták magukat, de minden alkalommal megtalálták a kiutat, és az utolsó pillanatban még éppen befértek a féregjáratba.
Sajnos ennek a sorozatnak is az lett a gondja, hogy nyújtották, mint a rétes tésztát. Valóban emlékezetes, hogy az egyik részben pedig már visszakerültek a saját dimenziójukba, csak sajna megjavították az állandóan nyikorgó kapuajtót, ezért nem tűnt fel a főhősünknek, hogy valójában már haza is jutottak (gyerekkorában hozzá szokott ahhoz a nyikorgó kapuhoz a főszereplő). Na, ez kifejezetten idegesítő húzás volt. Másik unszimpatikus dolog, melyre fentebb már utaltam: Sose értettem a Sliders-ben, hogy akárhány dimenzióba is mennék át, angolul mindenki beszél! Értitek, más dimenziókról van szó, lehet, hogy ott még a fizika törvényei is másképp működnek (persze a párhuzamos dimenziók létezése is csak egy elmélet), de mégis szinte minden ugyanaz a fizikát illetően. De hogy még a nyelv is ugyanaz legyen a különböző dimenziókban, na az már túlzás! Ha csak a Földet nézed és csak az angol nyelvet, a nagy földrajzi távolság hatására annyi dialektus jött létre, hogy az gondot okoz a kommunikációban. A londoni meg a skót is alig érti meg egymást, nemhogy az amerikai meg az ausztrál. De mint láthatjuk a Sliders-ben leszarják az ilyesmit, nem görcsölnek azok semmin ☺. Csak és kizárólag a távirányítószerű „csúszókészülékre” figyelnek hőseink, minden másra tesznek egy nagy lapáttal. Más a nyelv és más a társadalmi berendezkedés egy másik világban?! Ilyen gyakorlati problémákon nem kell fennakadni ☺. Hozzá teszem, hogy ezt az előbb említett nyelvi problémát szerintem egyedül a Stargate-filmben (Csillagkapu, 1994 - Brit) tudták megoldani, mivel ott a földönkívüliek legalább nem angolul beszéltek. Igaz később ezt is meg tudták fejteni (mivel abban a történetben az egyiptomi nyelv ezen földönkívüliek nyelvéből származott), de ott legalább küzdöttek egy kicsit egymás megértésével.
Emlékszem, amikor gyerekként láttam azt az epizódot, amiben a kromagok ették az emberi szemeket, úgy, ahogy más az almakompótot eszi. ☺ Ha emlékeim nem csalnak, épp a vasárnapi szokásos húsleves idejében ment ez a jelenet (szerintem még mindig jobb, mint a WC illatosító reklámok vacsoraidőben). Gusztustalan képsorok ezek, de bizonyos szempontból fontosak. A filmekben sokszor ki van sarkítva, hogy kik a jófiúk és kik a rosszak. A negatív szereplőkhöz kell társítani valami visszataszító jellemvonást. A Dűne filmekben például a rosszfiút (Harkonnan bárót) extrém undorítónak és dagadtnak ábrázolták, míg a Paul Atreidest meg jól szituált, szépfiúnak. A rosszfiúk már csak ilyenek; egyik szemeket eszik, a másik meg egy nagy pattanásos hájpacni ☺, és ez által jól betöltik a negatív karakter funkcióját. Zárógondolatként leszögezném, hogy aki szereti a sci-fi kalandtörténeteket, annak tudom ajánlani a Sliders sorozatot. Mély filozófiát nem kell várni tőle, de kellemes kikapcsolódás nyári szünetre, vizsgaidőszak után, vagy amikor csak kedvetek van hozzá. Jó szórakozást hozzá!
És én is csak ennyit tudnék mondani: jó szórakozást hozzá! Hiszen ez a sorozat azon kevesek közé tartozik, melyek ízig-vérig kellemes kikapcsolódást nyújtanak, nincsenek túlbonyolítva és mindig tartogatnak egy-egy érdekes részt, kellő mennyiségű humorral nyakon öntve.
De szigorúan csak az első három évad, esetleg még a negyedik.