Hosszabb kritika: MGMT – Congratulations

Szakadó hóesés, Déli pályaudvari váró, 2010 vége. Ülök és hallgatom ezt az albumot. Megszűnik a külvilág, együtt úszom a varázslatos, pszichedelikus dallamokkal. Az MGMT 2008-ban letette az asztalra az akkori év vitathatatlanul legjobb lemezét, az Oracular Spectacular személyében. Akkor nemcsak az utóbbi 20-25 év legjobb albumnyitányát - a zseniális Time to Pretend - hozták el, de megajándékozták a hallgatókat egy teljes lemeznyi emlékezetes szerzeménnyel. Túlzás nélkül állíthatom hogy azon az albumon minden egyes dal potenciális sláger. Nem is csoda hogy imádta őket mind a nép, mind a szakma és a kritikusok magasztos ódákat zengtek róluk. Eléggé nagyok voltak tehát az elvárások hogy két évvel később, az új lemez kapcsán mivel rukkolnak majd elő. Nos, az MGMT jól átvágott mindenkit,  ugyanis a Congratulations nem tartalmaz slágereket. Sőt, majdhogynem anti-slágerek gyűjteményéről van szó! Remek példa erre a Siberian Breaks, a maga tizenkét percével. De aki van olyan zenebuzi, hogy vállalkozik erre az álom -szerű, furcsa, kifordított, misztikus utazásra, az nagyon jól fog járni. Mikor először hallottam ezt az albumot, egyszerűen letaglózott. Annyira betalált hogy az egyszerűen leírhatatlan. Meghallgattam egyszer, aztán kétszer, aztán háromszor és négyszer és így tovább. Nem tudtam megunni és nem tudom megunni a mai napig sem. Talán első blikkre kissé furcsának és elvontnak tűnhet - a dalszövegeket nem is érdemes tanulmányozni mert úgysem lehet megérteni őket, legalábbis józan állapotban biztosan nem -, nade mit is várhatnánk ezektől a modern hippiktől, akik különféle drogok és tudatmódosító szerek hatására írnak dalokat?

Tracklist:

1) “It’s Working”
2) “Song for Dan Treacy”
3) “Someone’s Missing”
4) “Flash Delirium”
5) “I Found a Whistle”
6) “Siberian Breaks”
7) “Brian Eno”
8) “Lady Dada’s Nightmare”
9) “Congratulations”

Korszakokon átívelő és emellett annyira szürreális és elvont helyenként, hogy egy átlaghallgató azonnal kikapcsolja. De az átlaghallgató menjen csak vissza a tévé elé, zenecsatornákat bámulni. Az MGMT nagyon különc zenekar. Ugyan próbálják nyúlni őket elég sokan - a legjobban ebből az Empire of the Sun, a Foxygen és a Foster the People jött ki - de az az egyedi stílus amit ez a két new york-i srác képvisel, egyedülálló. Ha meg szeretnétek hallgatni akkor mindenképp egyedül tegyétek. Úgy az igazi. Úgy sejlik fel belőle minden egyes kis varázslatos adalék. Harmadik lemezüket azonban már nem tudom ennyire jó szívvel ajánlani, az ugyanis - mondjuk ki - gyenge lett. De a 2008-as debüt és a 2010-es Congratulations ellenben tökéletes.