Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

A forrás

2017. június 10. - -Britpopper-

Érdekes ez a film. Magyarul nem igen ajánlom, hiszen egyes helyeken a Forrás, míg más helyeken a Kút címmel látták el. Fogalmam sincs, miért - gondolom ez is a hazai forgalmazó hanyagsága. A lényeg az, hogy ez egy igencsak elvont 2006-os film. Az a Darren Aronofsky rendezte, akinek többek között a Rekviem egy álomért című mesterművet is köszönhetjük. Eleinte azt hittem, hogy a The Fountain a vallásról fog szólni. Túl sok volt benne a szimbolikus jelenetsor már az előzetes alapján is. Kereszténység, buddhizmus...azt vártam, hogy majd ezek fogják átszőni az egész filmet. Nos, nem. A The Fountain inkább a halálról szól. Pontosabban a halálról, mint betegségről. Három idősíkon játszódik. A múltban spanyol katonák kutatnak a maja dzsungelben egy Elveszett Piramis után amely az Élet fáját rejtheti. A jelenben - és ez a legfontosabb szál - egy pár (Hugh Jackman és Rachel Weisz) kálváriájába nyerhetünk bepillantást, ahol is a nőnek agytumora van és napjai meg vannak számlálva (érdekesség, hogy közben könyvet ír amely a múltbéli spanyol-szál eseményeit dolgozza fel). A jövőben pedig a halhatatlanságot elnyert Hugh Jackman karaktere egy hatalmas burokban emelkedik az űrbe, egy csillagköd közepe felé, hiszen úgy gondolja, hogy ha egy csillag meghal, akkor a felesége újjászülethet. Minden egyes időbeli szál szorosan összefügg. Épp ezért nem is elég egyetlen egyszer megnézni a filmet. A különféle előre- és visszautalások végett pedig pláne.

trailer_bg.jpg

Nagyon komplex alkotás. Művészi szinten is igazán példaértékű, az effektek és a díszletek mind-mind remekek. A vizuális látványvilág is gyönyörű (főleg a jövőbéli szálban, a hatalmas fával). Apropó, fa: sokan nem tudják, hogy az Édenkertben két fa állt. A Tudás fája és az Élet fája. Utóbbira koncentrál a film. Ez áll a középpontban minden egyes időbéli szál esetében. Nos, a történetről elég is tudni ennyit. Úgyis mindenki azt lát bele a filmbe, amit akar. A szereplők nagyon jók. Ugyan Rachel Weisz egy kicsit halovány, de Hugh Jackman simán élete egyik legjobb, legösszetettebb alakítását nyújtja. Öröm volt látni őt végre egy ilyen komolyabb alkotásban is, a sok X-men film után. Sajnos ez a film Darren Aronofsky kevésbé ismert művei közé tartozik. Elvontsága és művészi stílusa miatt pedig alig ismeri valaki (bezzeg 2010-ben a Fekete hattyút az egekbe magasztalták). Ennek ellenére bátran ajánlom mindenkinek akit kicsit is izgat a halál kérdésköre, és szeretne egy nagyon elgondolkodtató, mélységesen szép és megérintő filmet a témával kapcsolatban.

Legjobb jelenet: Hugh Jackman karaktere iszik az Élet fája nedvéből

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr1512452511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása