Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Marilyn Manson - Budapest Park 2017.07.20

2017. július 21. - -Britpopper-

2388-1.jpg

Elég durva hogy ez a zenekar még 2017-ben is mennyi embert meg tud mozgatni, holott fénykorát egyértelműen a 2000-es évek elején élte. A The Golden Age of Grotesque albummal végérvényesen világhírű vált bagázs a 2004-es Best Of után úgy tűnt, végleg feloszlik. Ennek ellenére 2007-ben kijött az Eat Me, Drink me ami viszont már sokkal inkább szólt Brian Warnerről, mint Marilyn Mansonról. Utánna is jöttek még albumok - meglehetősen ingadozó színvonalon - de a kezdeti sikereket már képtelenek voltak túlszárnyalni. Mondjuk ez kész csoda is lett volna, tekintve hogy maga Brian - aki központi figurája a bandának - egy öregebb és kövérebb lett az évek alatt. A Parkos koncertet kifejezetten vártam, hiszen meglehetősen ritkán ejtik útba Magyarországot (lefogadom hogy jó 10 évig megint nem járnak erre) és hát azért mégiscsak élőben lehet látni őket, miért ne érné meg? Rengetegen voltak, mire odaértünk - a kapunyitás után bő másfél órával - még mindig tolongtak a bejáratnál az emberek. Szerencsére épp akkor jött egy biztonsági hogy az előre vásárolt jeggyel rendelkezőknek megnyitnak egy külön utat, úgyhogy szerencsésen és kifejezetten gyorsan bejutottunk. El kell mondanom hogy a biztonságra most háromszor annyira ügyeltek mint máskor, motozás, fémdetektoros kapu, stb. Még a lakáskulcsomat is külön megnézte egy tag. Mivel baromi fülledt volt az idő még este is (napközben 37 fokig kúszott a hőmérő higanyszála), mindenképp be kellett szerezni valami hűsítőt. Erre a sör remek alternatívát kínált, kár hogy kilométeres sor állt a pultok előtt. Jó fél órás sorbanállás után, két, a kelleténél jóval drágább sörrel épp elhelyezkedtünk a 20:30-as kezdéshez. A Revelation felvezetésnek klassz volt, de aztán felgyulladtak a fények, megjelent a színpadon a zenekar és berobbant a This Is The New Shit. A közönség persze megőrült - főleg az első pár sorban álló tinik - viszont az iram nem hagyott alább. Jött a Mobscene és a The Dope Show, amik nagyon szépen megalapozták a hangulatot. Közben Brian beköszönt a budapestieknek, kommunikált a közönséggel és minden harmadik szava "fuck" volt. Megemlítette a nemrég elhunyt édesapját is, kinek tiszteletére pár rajongó megható szövegű molinót készített és emelt a magasba. A Great Big White World bitang jól szólt, a No Reflection viszont a többséget hidegen hagyta. Hát igen, a Marilyn Manson még mindig az a banda akiknek inkább a régebbi számaiért rajonganak többségben. A Sweet Dreams alatt Brian megint felcsatolta a cirkuszos gólyalábakat de itt ez már inkább érződött cikinek, annak idején a Guns, God and Government turné alatt ennek sokkal nagyobb létjogosultsága volt. Leheletnyi pihenés után szétcsapták a Parkot a Disposable Teens dübörgő dobjai, majd jött egy új szám: a We Know Where You Live. Nem is volt rossz. A Deep Six is korrektül szólalt meg, a The Beautiful People sem okozott csalódást. A szintén új SAY10 volt viszont szerintem a koncert legjobbja, ezen végig érezhető volt hogy Brian nem rutinból adja elő, hanem igazi szenvedéllyel. A Tourniquet utolsó előtti dalnak jó választás volt, a zárás pedig a Coma White hozta el - bár erről dönthetett a közönség. Elköszönés nem volt, a zenekar lesétált a színpadról és mindenki mehetett haza. Összességében korrekt koncertet adott a Marilyn Manson, bár végig érezhető volt rajta hogy nincs már meg bennük az az energikusság, ami annak idején. Brian nem ugrált össze-vissza, csak párszor elfeküdt a színpadon és kb. minden egyes dal végén direkt elejtette a mikrofonját, mintha az olyan baromi menő dolog lenne. A kivetítőn mikor közelről mutogatták jól látszott hogy rendesen el van hízva már. Twiggy lenyomott néhány ütősebb szólót de mintha ő is csak félgőzzel tolta volna végig a koncertet. Én azt mondom bőven megérte. Ha nem is volt kiemelkedően emlékezetes, abszolút tisztességes lett. Év végén nyilván nem erre fogom majd azt mondani hogy az év koncertje volt számomra, de legalább az életben egyszer láthattam élőben amint Manson gólyalábakon lépdel és üvölti hogy "Sweet dreams are made of this, who am I to disagree?"

Kifelé menet pedig felhangzott az In The End a Linkin Parktól.

Hidegrázós élmény volt.

img_20170720_213033.jpg

img_20170720_213029.jpg

img_20170720_205438.jpg

img_20170720_205946.jpg

img_20170720_205954.jpg

img_20170720_213014.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr8612678487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása