Az Editors a post-punk újkori eljövetelének egyik éllovasa volt, az amerikai Interpol mondhatni kistestvére. Bemutatkozó lemezük - a 2005-ös The Back Room - alázattal nyúlt vissza egészen a Joy Division-ig, ám szerintem már túlságosan is letisztult volt. Aztán biztonsági játékot folytattak pár évig és a következő lemez is ugyanezt az indie-rockos hangzást hozta, kissé elmélyültebb szövegekkel. Az igazi változás 2009-ben következett be, mikor is az Editors a sarokba hajította a gitárokat és a hűvös szintetizátorhangzás felé fordultak, hangzásvilágban az olyan nagy öregeket megidézve mint a Depeche Mode de bizonyos taktusaiban még John Carpenter neve is eszünkbe juthat, amit a súlyos, lassan hömpölygő szintetizátorokat hallgatjuk. 2009 egyértelműen az elektronika éve volt. Nagyon sok zenekar húzódott közelebb az elektronikus hangzáshoz (lásd mondjuk: Franz Ferdinand - Tonight), az Editors viszont tulajdonképpen nemcsak közelebb húzódott hozzá, hanem konkrétan a sarokba vágták a gitárokat és a szintetizátorok jéghideg hangzása felé fordultak. Az albumot Flood producelte aki már elég nagy névnek számít a szakmában, dolgozott többek között a Depeche Mode, a U2, Nick Cave, a Goldfrapp, a The Killers, a Nine Inch Nails, avagy a Placebo lemezein is. A A Life As A Ghost személyes kedvencem. Jéghideg kezdés, erőteljes dob, baljós szinti, Smith jellegzetes éneke (a refrénben káromkodásokkal fűszerezve) és megfelelően hosszú lezárás.
