Silent Hill 2: Piramisfej boss fight
Még emlékszem, mikor annak idején rendszeresen olvastam az aktuális PC magazinokat (GameStar és PC Guru mindig az első helyen volt) és valamelyikben volt egy összehasonlító teszt a Silent Hill 2 és a Blair Witch vol.1 játékok között. A Silent Hill 2 végül több pontot gyűjtött, méghozzá elsősorban a felnőttes története és nyomasztóbb hangulata miatt. Hát, akkor jól ki voltam akadva, hiszen a Blair Witch első része amolyan ultimate favorit horror játék volt nálam azokban az időkben - de csak amíg nem jött az Undying! - és bár vonzott a Silent Hill 2, dacból sokáig nem játszottam vele. Aztán persze pótoltam hiányosságom és utána a Silent Hill sorozat az egyik legnagyobb kedvencemmé avanzsálódott, melynek éppen annyira imádtam a gyengébb részeit (Homecoming) mint a kimagaslóan jókat (Silent Hill 3) de már egyik sem tudta visszaadni azt a borzongató érzést, melyet James Sunderland kálváriája okozott a saját múltjában elkövetett tetteit pokoli vízióként ábrázoló, ködbe vesző kísértetvárosban. Akadnak a játékban emlékezetes pillanatok (mint például az első groteszk ellenfél megjelenése) de az igazán zsigeri élmény szerintem egyértelműen az, amikor Piramisfej már nem csak az átvezető videóban hozza ránk a frászt, hanem a játék bedobja elénk és mi ott állunk magatehetetlenül, kijutni nem tudunk, csupán megkerülni - szerencsére elég lomha - és feloldozást csak a szíréna hangja hoz.
