Nem hittem volna hogy a meglepően jól sikerült "AZ" és a remek "Bilincsben" után még egy Stephen King adaptáció elnyeri idén a tetszésemet, de az 1922 nem csak hogy rászolgált erre, még pofátlan módon le is pipálta a két másikat.
Wilfred James egy isten háta mögötti farmon tengeti dolgos mindennapjait, felesége és fia társaságában. Napi rutinját azonban megtöri, hogy az asszony pénzzé tenné a földjüket és a városba költözne a fiával együtt. Wilfred némi tanakodás után úgy dönt, hogy megöli feleségét, majd elrejti a holttestet és ezzel talán a problémái is eltűnnek. A gyilkosságban fia is segédkezik neki, azonban a szörnyű tett után egyre különösebb dolgok kezdenek történni a farmon, Wilfred pedig úgy érzi, az asszony visszatért a sírból és átkot hozott rájuk.
Ez pedig nem csak az egyre több patkány jelenlétében mutatkozik meg, amik mindenhonnan előmásznak - például a falból, hello Lovecraft! -, hanem a férfit mardosó bűnbánat megtestesüléseiben is, melyekben minduntalan halott feleségét látja maga körül. Mikor már fia is ellene szegül, Wilf élete kezd végérvényesen összeomlani és a magány rátelepszik mindennapjaira, kéz a kézben járva az eltusolt gyilkosság terhével.
Az 1922 nem túl ijesztő, viszont nagyon nyomasztó. És mivel a Netflix gondozásában készült, nincsenek benne tabuk. Nem túltoltan véres, de amikor valami brutálisat kell mutatni, akkor nem szívbajos (lásd: a gyilkosság, mikor Wilf nem tudja elsőre átvágni felesége torkát). Egy sötét és és kegyetlen film ez, mely az emberi természet legmocskosabb bugyraiba enged bepillantást, kíváló színészek tolmácsolásában. Thomas Jane-re (A megtorló, A köd) például elsőre rá se ismertem. Erősen túltolt déli akcentusával a legerősebb karakter a filmben, amely biztosan nem lesz annyira felkapott mint a mozikba jutott "AZ", ellenben minden King-rajongónak kellemes meglepetésként szolgálhat.