Korán reggel műtöttek, a második vagy a harmadik lehettem aznap. Nem nagyon kellett felébreszteni, amúgy sem ment az alvás előző este. Bejöttek értem, átemeltek a hordágyra és végigtoltak a folyosón. Jobbra-balra tekingetve láttam, amint idegen arcok lesnek. Nekik csak két másodperc volt, míg végigtoltak előttük, nekem viszont egy nagyon hosszú útnak hatott. Betoltak a liftbe, onnan meg le az előkészítőbe. Arra emlékszem, hogy átkozottul hideg volt, mivel a lepedő alatt anyaszült meztelenül feküdtem. Jött egy orvos, megborotvált ott, ahol a műtétet végrehajtották később és néhány percnyi várakozás után betoltak a műtőbe. Mivel egészen kicsi korom óta magas a vérnyomáson, az altatás, mint olyan, ki lett zárva – túl neccesnek bizonyult. Maradt hát az érzéstelenítés deréktól lefelé. Ez abban áll, hogy felültetnek, előre görnyedsz ültödben és benyomnak a gerincedbe egy baszott nagy tűt. Ha mázlid van és jól találják fel, akkor nyert ügyed van és néhány pillanat múlva már zsibbadsz is el, mintha be lennél állva. Nekem eltalálták a pontos helyet, precízen szúrta be a tűt a kedves nővérke és mire visszafektettek az ágyra, már a fiatal dokim is megjelent, szép zöld műtős felszerelésben. Arra tisztán emlékszem, hogy kurvára fáztam. De konkrétan remegtem mint a kocsonya. Mikor még szabad volt a két kezem, viccből megpöcköltem a combomat és hát semmit nem éreztem. Olyasmi érzés volt, mint amikor teljesen el van zsibbadva az ember lába. Ezen jót vigyorogtam (nem tudom mit nyomtak még belém, de biztos attól) majd kihúzták oldalra a két karom és eltakartak egy függönnyel mellkastól lefelé. Úgy éreztem magam, mint Jézus, csak dárda helyett engem szikével böködtek. Végigszurkáltak csípőtől lefelé és kérdezgették, hogy érzek-e még valamit. Mondtam, hogy igen, rohadt hideget. Ekkor melegítettek vizet és beletöltötték két műtős gumi kesztyűbe, majd a kezembe nyomták őket. Ettől egy picit jobb lett és már nem remegtem, mint a nyárfalevél. A műtétből nem éreztem semmit. Alig 10-15 perc volt az egész művelet, amíg kiszedték a daganatot. Közben volt egy tűzriadó is, ami közben belegondoltam, hogy mennyire abszurd lenne, ha engem otthagynának és kirohanna mindenki a műtőből. Ezen is jót vigyorogtam, és szerencsére az engem műtő doki, meg az időközben valahogy odakeveredett főorvos is poénosra vették a formát és végig beszélgettek. A műtét tehát egyáltalán nem fájt. Visszatoltak és átfektettek a saját ágyamra. Már gondoltam is magamban, hogy mennyire pompás, hogy ennyire simán ment az egész. Nem is sejtettem, hogy pár óra múlva szinte a halálomon leszek.
Alattomos dolog az érzéstelenítő. Pár pillanat alatt eléri, hogy semmit ne érezz deréktól lefelé, aztán viszont mikor kimegy a hatása, visszajön minden – a fájdalom is. Úgy fetrengtem egész éjszaka, mint akinek éles kést forgatnak a hátában. Egyszerűen nem tudtam egyhelyben feküdni, ha pedig megmozdultam, rögtön belém nyilallt a fájdalom. Félóránként csengettem nővérért, aki nem győzött fájdalomcsillapítókkal tömni. Brutális kínokat éltem át, közben a lábaimat feldúcolták, hogy nehogy trombózist kapjak, alulra meg kaptam egy kacsát, hogy ha vizelnem kell, akkor legyen hová. Oké, csak kár, hogy az a nyamvadt érzéstelenítő minden motoros funkciómat leállította odalenn, ezért bár naphosszat infúzióra voltam kötve és így lefolyt pár liter víz, képtelen voltam pisálni – egyszerűen nem ment. Pedig erőlködtem amennyire csak tudtam, de nem ment. Emiatt később már kezdtem felfújódni, görcsölt a hasam, minden bajom volt. Végül kiadtam az ukázt a nővérkének, hogy oké, eddig bírtam, hozzátok a katétert. Hozták, felnyomták (a fájdalom semmi se volt az egész addigihoz képest) és kijött vagy háromliternyi folyadék. Megkönnyebbültem. Végre el tudtam aludni. Kötés volt rajtam alul, amit cserélni kellett bizonyos időközönként, mert átvérzett. A hasam és a combom között ejtették a vágást, amit ugye össze is kellett varrni és emiatt nemhogy járni, felülni se nagyon tudtam egy darabig. Fájt, piszkosul fájt, de a nehezén már túl voltam. Közben elküldték szövettanra a kioperált daganatot. Ez azért fontos, mert ott egészen a legapróbb részletekig meg tudják határozni, hogy milyen stádiumban volt, mit művelt az ember szervezetében, mennyire roncsolta azt, meg hasonlók. És persze a további kezeléseket is ennek függvényében végzik. Ha az embernek hatalmas mázlija van, akkor ennél a pontnál akár haza is engedhetik és elég néha-néha beugrania kontrollra. Hát, nekem nem volt. Megjött a szövettan eredménye, kiderült, hogy nem szeminóma típusú daganat (ez a rosszabbik) és hogy érbetörés is van, ami azt jelenti, hogy a daganatos sejtek már bekerülhettek a véráramba – ezáltal pedig bárhová eljuthattak a szervezetben.
Daganatos betegeknél egy vérvizsgálat legfontosabb eleme két dolog: az AFP és a BHCG érték. Ha ezek kirívóan magasak, akkor ott gáz van. Nekem kifejezetten magas volt az AFP értékem a műtét előtt, a műtét után viszont visszaesett normális értékre. A BHCG értékem előtte és utána is normálisnak mutatkozott. Akkor van para, ha ezek az értékek a műtét után sem csökkennek drasztikusan. Ez azt jelenti, hogy a daganat valahová áttétet adott az illető szervezetében. Nekem tehát mázlim volt ilyen szempontból, azonban az érbetörés elegendő okot adott arra, hogy kemoterápiára küldjenek, amihez – mondanom sem kell – rohadtul semmi kedvem nem volt. Én legszívesebben egy bő két hetes pihenő után már mentem volna vissza dolgozni, de hát az élet nem ilyen egyszerű. Megkaptam az időpontomat a Kékgolyó utcába, majd hazamehettem lábadozni, de még mielőtt újra kórterembe feküdtem volna, a köztes időben visszajárogattam a Bajcsy kórházba varratszedésre. Ez se ment túl egyszerűen, mert a sebem nem gyógyult valami szépen és folyton összevéreztem a legújabb kötéseket, otthon meg nem mertem az oldalamra feküdve aludni, mert féltem, hogy csurom vér lesz az ágyam. Elég szar így háton aludni, mikor megszoktam már, hogy mindig az oldalamra feküdve nyom el az álom. Mikor már ki tudtam menni az utcára, elmentünk a Keleti pályaudvar mellett egy helyre, ahol lehet spermát lefagyasztatni – nem túl olcsó mulatság. Nagyjából két-háromnaponta mentem vissza a Bajcsy kórházba a varratok miatt. Fura volt látni a kórtermet, ahol feküdtem. Főként, hogy szinte napi szinten cserélődtek ott az emberek. Nem tudom mi lett az öreg katéteres bácsival, meg a negyvenes úriemberrel, akinek, mint megtudtam, nem a bal, hanem a jobb heréjét kellett kiműteni. Remélem, hogy jól vannak mind a ketten.
Mikor először jártam az Országos Onkológiai Intézetben a Kékgolyó (nem is, mert valójában Ráth György) utcában, meglepett, hogy mennyi ember van ott napi szinten. Azt tudtam, hogy nagyon sokan küzdenek a rákkal hazánkban is, de tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy tömeg vár majd. A ’’C’’ épületbe tettek, már nem emlékszem hányadik emeletre. Kétágyas kórterem volt, középen egy kis tévével és saját mosdóval + zuhanyzóval. Természetesen itt is vettek tőlem vért első nap, a doki meg is dicsért, hogy mennyire jó vénám van, aztán azzal poénkodott, hogy lesz ez a véna még rosszabb is, ne féljek. Tényleg lett rosszabb – ebben nem tévedett – hiszen a napi szinten belém tolt infúzió megtette hatását. De erről majd a befejező részben. Szóval az egyik kórházból átkerültem a másikba, kórteremből kórterembe, csak épp egy klasszisokkal modernebb placcra.
Ekkor kezdtem újra hinni. Sok vallást tanulmányoztam az évek során, a buddhizmust gyakoroltam is pár évig. De tisztán emlékszem, hogy az egyik CT vizsgálat – erről bővebben majd legközelebb – után feküdtem a kórteremben az ágyamban és kinéztem az ablakon: esős, szürke téli idő járt odakinn. És akkor elkezdtem imádkozni. Nem is tudom hány év után először. Nagyon jól esett, mintha valami lágy melegség járta volna át a testem és az elmém. Pár pillanat múlva pedig a felhők szertefoszlottak és napfény kúszott be az ablakom alatt. Az egy nagyon meghatározó élmény volt számomra, egy kisebb csoda, ha lehet ilyet mondani. Pláne mikor még aznap bejött a kezelőorvosom a CT eredményeivel, hogy minden rendben van. Oké, de a jó eredmények ellenére is szükséges az az egy ciklus BEP kezelés. Úgyhogy lélekben felkészültem a kemotrápiára, amit másnap meg is kezdtek.
(Folytatása következik)
