Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

The Carbonfools – Carbonflames (2018)

Főnixmadár

2018. március 13. - -Britpopper-

27545149_10159959548545608_6440512079118313472_n.jpg

Kiadás éve: 2018

Műfaj: Electronic rock

Ezt hallgasd meg: Paris

 

Hát, itt van. Megérkezett az új The Carbonfools nagylemez, a Carbonflames. Miután Fehér Balázs kilépett a zenekarból, én azt hittem fel fognak oszlani, de szerencsére nem így lett. Jött egy új énekes, Fóris-Ferenczi Gábor, és a banda folytatta tovább. Tény, hogy Fehér Balázs húzónév volt a The Carbonfools életében. 2006-ban csatlakozott, a 2008-as Carbonheart lemezt már vele készítették. Jellegzetes énekhangja, kiállása és személyisége nagyon bejött a rajongóknak, a The Carbonfools pedig így DJ Titusz egykori hobbi-zenéléséből egy baromi ütős zenekarrá avanzsálódott. Szemény szerint én úgy gondolom, hogy ha a Carbonheart nem is, de a 2010-es Carbonsoul már egy olyan kiforrott electro-rock album lett, amely nem csak hazai, de nemzetközi viszonylatban is példamutató. Tele van jobbnál-jobb slágerekkel, a tempó egy pillanatra sem hagy alább, a dalszövegek pedig ütnek. Számomra az elmúlt 10-15 év legjobb magyar (ám angolul előadott) lemeze. A Carbonsweet is tetszett, elsőre kissé fura volt a visszafogottság, de összességében egy nagyon szerethető, néhol keserű, néhol vicces, de folyamatosan fülbemászó dalcsokor lett. A Carbonbliss azonban már annyira nem nyerte el a tetszésem. Tény, hogy azon is akadnak mind slágerek (Closer), mind remekművek (Lonesome Town), valamiért nálam mégsem talált be annyira, mint elődei. Aztán persze felkaptam a fejem, hogy jön az új anyag - ráadásul egyszerre mindjárt 17 dallal -, szóval kíváncsian vártam, hogy mi sül ki belőle, immár új énekessel a fedélzeten.

the_carbonfools_press_03_2017_hi-1280x854.jpg

Szerencsére a Carbonflames jó lett. Első hallgatásra persze fura Balázs helyett Fóris-Ferenczi Gábort hallani, de harmadik-negyedik alkalommal már teljesen hozzászokik az ember az új hanghoz, egyúttal elégedetten konstatálja, hogy a The Carbonfools még mindig képes remek dalokat szerezni. Az Oceanfloor kapásból új távlatokat nyit meg, hiszen Gábor lazán kiénekli a magasabb hangokat, ezért jóval rockosabbak az szerzemények. A hangzás egyébként nem változott radikálisan, ugyanolyan elektronikával vegyített rock, amilyet megszokhattunk: súlyos szintik, húzós riffek, hangfalszaggató dobok. A Keep Breathing is teljesen rendben van, nem mellesleg ezt teljes egészében Gábor szerezte, a zenét és a szöveget is. A You Came Too Soon vidám, együtt tapsolós, könnyed tétel, az utána érkező Paris azonban nem csak az album legjobbja, de a The Carbonfools munkásságának egyik legkiemelkedőbb darabja is egyben. Keserédes, ám mégis fülbemászó dal, megkapó refrénnel és szép szöveggel. A srácok mindig is ezekben voltak a legjobbak. A Little Fire visszahozza a vidámabb hangulatot, a szövege ennek is nagyon tetszetős. A Sixteen Heartbeats újfent hasonló, mint a Paris. Ugyanaz a sötétebb, szomorkásabb megközelítés, ám rendkívül slágeres megvalósításban. A War is klassz, jópofa az elején a westernes gitár. Titusz a belső háborúkról akarta megírni, aztán valahogy mégis inkább a háború és a katonalét lett a vége. A Speed of Life talán a kelleténél egy kicsit hosszabb, a Zoo pedig inkább csak a szövege miatt lehet érdekes. A Lift Me Up is kellemes töltelékdal, a Castaway pedig a kötelező depis szerzemény a magányról, az elhagyatottságról és persze a szerelemről. A Tau Ceti's Lights igazi sláger-bomba, koncertek egyik kedvence, új és régi rajongók favoritja. Nekem is baromira tetszik, teljesen jól hozza a régi hangulatot, de mellette még előremutató, zúzós és pofátlanul eredeti is. A Tau Cet amúgy egy csillag, de maga a dal a földtől való elrugaszkodásról szól. A Could Be You nem valami nagy szám, ahogy a Can sem. A Wrong tök jó, hogy felpörög a végére, a Silent Heart pedig egy keserű, vonósokkal kísért dal. A záró Sarki Fény a zenekar első magyar nyelvű szerzeménye. Korrekt, bár kissé fura a sok angol nyelven felénekelt track után.

thecarbonfools_press_2017_04_hi.jpg

A The Carbonfools viszont ezzel a lemezzel visszatért, és nem is akárhogy. 17 dalt hoztak el nekünk, amiből talán 2-3 olyan van, amikre azt tudnám mondani, hogy nem fájt volna értük a szívem, ha lekerülnek az LP-ről. A többi viszont remek, simán hozzák az eddig megszokott szintet, nem lettek gyanúsan izzadtságszagú másolatok, nem lettek vérszegény próbálkozások. Egy még mindig ereje teljében lévő, releváns zenekar képét mutatják, ahol oké, vannak tagcserék, az énekes is új, de az egyedi és utánozhatatlan stílusukat csak ők képesek ennyire szépen továbbvinni. A The Carbonfools főnixmadárként támadt fel és tért vissza közénk, hogy aztán a nyár legjobb bulijait hozzák majd el. Én ott leszek.

Értékelés: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr6013733762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.