Azt már tudjátok rólam, hogy hatalmas nagy Indiana Jones és Tomb Raider fan vagyok. Előbbit már gyerekként is imádtam, utóbbit pedig mind a mai napig szívesen elő-előkapom egy végigjátszás elejéig. Ez a "kalandor-régészprofesszor kutat ősi kincsek után ősi sírokban" stílus nekem nagyon bejött annak idején. Én magam is régész akartam lenni, aki Indy módjára különféle értékes kincseket gyűjt a múzeumok számára. Olyannyira bejött ez a gyerekkori álomvilág, hogy a kertben is folyton régészeset játszottam. Nem mellesleg pedig az olyan - meglehetősen bénácska - sorozatokért is rajongtam, mint például az Elveszett ereklyék fosztogatói. És persze a videojátékok platformját sem hagytam ki, végigtoltam a Tomb Raider összes része mellett az összes jelentősebb kalandor stílusú cuccot, melyek közül leginkább az Uncharted széria hagyott mély nyomot bennem - főként a legújabb, 4. rész. Persze a hasonló stílusú filmeket is rendre megnéztem, de sokáig nem találtam olyat ami felvehette volna a versenyt Indiana Jones kalandjaival. Aztán jött 1999-ben A múmia.
Pont 10 éves voltam amikor a mozikba került ez a kalandfilm. Nem igazán értem, hogy engedhettek be rá, de emlékszem hogy keresztanyámmal karöltve együtt néztük meg valamelyik belvárosi moziban. Nagy bátorság volt ez, mert a filmben azért található pár igencsak ijesztő jelenet. Jó, ezek legtöbbje ma már egyáltalán nem annyira hatásos, de 10 éves fejjel higgyétek el, meglehetősen erősen markoltam a szék karfáját mikor a múmia először feltűnt a filmben. A történetről röviden: az ókori Théba falai között tiltott szerelemre lobbant Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért halálra ítélik Osiris főpapját és a lányt. Imhotep férgektől nyüzsgő teteme háromezer évig feküdt Hamunaptra elveszett városában. 1925 nyarán azonban néhány elszánt kincsvadász rábukkan az ősi sírra. Akaratukon kívül kiszabadítják Imhotep szellemét, amely egy elátkozott egyiptomi papban kel új életre. Rick O'Connell és a többi kalandor igyekeznek megszabadulni a szörnyű átoktól, amely a borzalmak 3000 éves szellemének feltámadásával fenyegeti őket és az emberiséget. Innentől fogva pedig jön a papírforma: a hős megmenti a világot, elpusztítja a gonoszt, és meghódítja a nő szívét. Dióhéjban ennyi is a sztori, egyáltalán nincs túlbonyolítva.