Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Arctic Monkeys – Whatever People Say I Am, That's What I'm Not

Külvárosi éjszakák

2012. május 09. - -Britpopper-

Arctic-Monkeys-Whatever-People-Say-I-Am-Thats-What-Im-Not.jpg

Kiadás éve: 2006

Kiadó: Domino

Műfaj: Indie Rock/Post-punk revival/Garage rock

Ezt hallgasd meg: When The Sun Goes Down

 

Kezdeném azzal a nem elhanyagolandó ténnyel, hogy az Arctic Monkeys jelen sorok közt tárgyalt bemutatkozó albuma 2006 januárjában jelent meg, és nagyon hirtelen a brit zenei történelem leggyorsabban fogyó debütáló lemezévé vált, ezzel felülmúlva az Oasis Definitely Maybe című lemezét. Persze ezt a sikert meg kellett alapozni: a Myspace-nek köszönhetően az Arctic Monkeys már akkor is borzasztó népszerű zenekarnak számított, mikor az album még csak készülő-fázisban sem volt. Küldözgették a demo-kat mindenkinek, és kisebb helyeken léptek fel alkalmanként. Az, hogy később amolyan "Nép Zenekara" státuszt értek el, az annak a 3 ténynek volt köszönhető, hogy: 1. baromi erős dalokat írtak (és írnak a mai napig). 2. elutasították a sztárkultuszt, amivel egyúttal megidézik a korai Oasis "szarunk bele a világba, mi csak bunkó suttyók vagyunk az iparvidékről, de olyan zenét nyomunk, hogy beszarsz" ideológiáját, és 3. az egész album, az elejétől a végéig pengeélesen szól. Pengeéles a gitár, pengeéles a dob. Igen, így kell játszani ezeken a hangszereken. Lélekkel. Fiatalok (az album debütálásakor a legidősebb tag is mindössze csak 20 éves volt) zenélnek fiataloknak, méghozzá olyan módon, hogy a vájt fülű kritikusok is maguk alá élveztek örömükben. Folyékonyan, természetesen szól az egész, karakteresek, de korántsem egyformák a számok: ebben a tekintetben – nemcsak kereskedelmileg – akár komolyan is vehető a The Beatles-párhuzam. Nincsenek üresjáratok, és nem tingli-tangli nyálfolyam az egész, mint egy Justin Bieber, vagy – hazai viszonylatban nézve – SP album. Nem, az egész lemez, úgy ahogy van, egy bulizós hétvége története, amiből aztán a franc se akar kijózanodni.

arcticmonkeys.jpg

A nyitó The View From Afternoon az otthoni készülődésről, a From The Ritz To The Rubble a klubokba való bejutás nehézségeiről szól, majd természetesen feltűnik a nő (bocsánat, A Nő) is, és megkezdődnek az esetlen hódítási kísérletek (I Bet You Look Good On The Dancefloor, Dancing Shoes, You Probably Couldn't See For The Lights But You Were Looking Straight At Me, Still Take You Home) is, amelynek a vége természetesen mindig jókora pofára esés. Utána pedig vagy a taxi visz haza (Red Light Indicates Doors Are Secured) vagy a rendőrség (Riot Van). Közben szó esik egy veszekedős párkapcsolatról (Mardy Bum), a fiatalkori prostitúcióról (When The Sun Goes Down, melynek alant látható videoklipjében a Blöffből megismert Tommy szerepel), a zenei színtérről (a Fake Tales Of San Francisco a szolgaian másoló pozőr kortársakról, a Perhaps Vampires Is A Bit Strong But… az együttes sunyi ellendrukkereiről mesél), zárásként pedig a brit bunkó prolik új nemzedékének megítéléséről (A Certain Romance, ami kurvára nem szól semmiről, csak a fiatalok mindennapi, jelentéktelen ügyeiről, és mégis éppen ettől lesz zseniális). Igazi gitárpop ez, és tökéletesen megfelel akár utazáshoz, akár otthoni punnyadáshoz, vagy bulihoz – bármihez jó, mert hangulatot teremt. Külön öröm, hogy az Arctic Monkeys-nak a hirtelen jött siker nem szállt a fejébe, és nem tűntek el a homályban, mint egyszeri szenzáció. Egy évvel később – 2007-ben – már meg is jelent a következő lemezük (Favourite Worst Nightmare), ami legalább ennyire (ha nem még inkább) sikeres lett, és jelöltek a Mercury Prize díjra is. Azt nem mondom, hogy az Arctic Monkeys a hype hatására akkora mérföldkő lenne a zene történelmében, mint a The Beatles volt anno, de az Oasis-t simán megközelítették. A szétszívott fejű havert a borítón szerepeltető Whatever People Say I Am, That's What I'm Not viszont megkerülhetetlen album. Ajánlom mindazoknak, akiket egy kicsit is megérint a 21. századi gitárpop/alter.rockzene, és valami igazán igényesre, igazán egyedire vágynak. Megfelelő angoltudás ellenében a dalszövegek még inkább ütnek. Nagyot. Klasszikus album ez is, rockzene kedvelőknek instant kötelező!

Értékelés: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr994498159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.