Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Ladytron – Gravity the Seducer

Kosztümös hangkollázs

2012. május 13. - -Britpopper-

Ladytron-Gravity-The-Seducer.jpg

Kiadás éve: 2011

Kiadó: Nettwerk

Műfaj: Electronic/Dream pop/Trip hop/Indie pop

Ezt hallgasd meg: Altitude Blues

 

A liverpool-i bagázzsal (két fiú és két lány) való ismerkedést a Velocifero című, 2008-as albumukkal kezdtem de azt sem a Media Markt-ban vettem ám meg mert mikor kérdeztem az eladót, hogy van-e ettől az együttestől bármilyen termék is (komolyan, én még egy Ladytron feliratú radírnak is örültem volna) akkor úgy nézett rám mintha egy Játéksziget nevű gyermek és bababoltban kerestem volna szado mazo cuccokat, vagy ízesített óvszert. Inkább nem is vettem semmit és menekülőre fogtam a dolgot, de aztán egyik volt kommentelőnk, Lucy in the Sky with Diamonds (régi arcok emlékezhetnek még rá) segített, és külföldről szerzett nekem egy példányt a Velocifero albumból. Végtelenül örültem neki, éjjel-nappal azt hallgattam. Aztán telt-múlt az idő és a Velocifero szépen bekerült a lemezgyűjteményem közepére. Néha előkaptam, végighallgattam, aztán visszatettem a helyére. Túl sokat nem vártam a 2011-es albumtól az első single-k (Ace of HzWhite Elephant) alapján de kellemeset csalódtam mert egy igencsak emlékezetes albumot sikerült letenni az asztalra ezúttal is és ehhez emlékezetes dalok is társulnak természetesen. Az olyan slágerek mint a Mirage például önmagukban is megállnák a helyüket de pimaszság lenne úgy eladni egy albumot, hogy van rajta egyetlen húzószám, a többi meg töltelék csupán (ennek ellenére elég sok híres neves előadó cselekszik emígy). Szerencsére a Ladytron mindig is minőségi produktumot szállított. És mindig volt egy kis plusz is, amely megragadta a hallgatót. Nos, a Gravity the Seducer olyasmi mint egy álom: olykor ijesztő, olykor kellemesen nyugtató képek sejlenek fel előttünk miközben alámerülünk a Ladytron selymes szintiszőnyegekkel bélelt világába. Művészek ők, nem csupán egyszerű zenészek. Ezúttal nincs bolgár nyelven előadott dal sem a lemezen és a szintetizátoros srác is hanyagolta az éneket (jól is tette). De mint eddig is, úgy most is itt van nekünk a Ladytron két dívája akiknek hangjánál már csak az lenne szebb, ha tündérek suttognának a füledbe elvarázsolt tájakról.

ladytron-638x355.jpg

White Gold kellőképpen alámerít bárkit a pszichedeliába, az ének nélküli Ritual is rátesz erre egy lapáttal (miközben felidézi a Ladytron egyik korábbi instrumentális számát, az USA vs. White Noise címűt), a Moon Palace, az utána következő Altitude Blues és az ezutáni Ambulances trió pedig szimplán a lemez csúcspontjai. Az Altitude Blues egész egyszerűen gyönyörű, de bármiféle túlzás nélkül. Számtalanszor hallgattam már, de sosem tudok betelni vele. A Melting Ice sem rossz, de nekem az utána következő Transparent Days valahogy jobban bejött, holott egyáltalán nem egy kiemelkedő mű. A Ninety Degrees lassú lezárása az albumnak és mikor már azt hinnénk vége, akkor megkapjuk az Aces High darabot, amely reflektál az Ace of Hz-re de szerepe elenyésző és nem is igazán értem minek tették fel az albumra, utolsó számnak. De végtére is mindegy, az összképből nem von le fikarcnyit sem. A kizárólag női énekhangok által uralt Gravity The Seducer abban mindenképp előre lép, hogy visszalép. Azaz nem nyom a dobhártyánkba industrial alapokat és zajos rockot. Hideg, atmoszférikus, levitáló számok sorakoznak, mégis megvan a jóleső, ismerős, nosztalgikus érzésünk. Homogén lemez, magaslati- és mélypontok nélkül, megbízható minőségben, megbízható színvonalon. Erénye persze a gyengéje is, hiszen egyetlen alkalommal sem mozdulunk rá igazán. Mellékhatás nélkül folynak át rajtunk ezek az olykor álmodozó, máskor húzósabb, megint máskor vonósmázzal lekent szintipop dalok. Viszont ha a White Elephant vagy épp az Ace of Hz a nyolcvanas években született volna, ma maximális rotációban játszanák a rádiók. Külön érdemes a dalszövegekre is kellően odafigyelni hiszen jó pár ismert sci-fi alkotás képi világa megelevenedhet előttünk ha elég (lelki-)szemfülesek vagyunk. Kedvelem ezt az albumot, még a mai napig fenn van a lejátszómon és szívesen hallgatom meg újra és újra, szinte bármikor. Tavaly ősszel merültem bele igazán és nem kevés szép emlékem kötődik hozzá. Kiragadnék egyet: utaztam át Budára. Szomorkás idő volt, szemerkélt az eső, szürke volt minden. Amíg a barátnőmre vártam a suli előtt, elindítottam ezt az albumot, hogy gyorsabban menjen az idő. Nagyjából a második számnál úgy éreztem, hogy nekem sétálnom kell. Világot látnom. Elindultam hát, és a környező utcákban jól rácsodálkoztam mindenre. Az esőcseppek táncára a tócsákban, a vizes ágakra, mindenre. A természetre és úgy cakk-pakk a világra. Mire visszaértem a sulihoz, úgy éreztem magam mint aki egy kozmikus utazáson vett részt. A Ladytron álomszerű popja bekúszik a fülekbe és nem mászik ki onnan egykönnyen. Távoli világokat mutat meg, de korántsem olyan módon mint mondjuk a Klaxons, avagy a Late Of The Pier. A Ladytron ugyanis a zajos ütemek helyett éteri hangkollázzsal mutatja az utat. Olyan utazás ez, amelyhez nem kellenek drogok. A drog itt maga a zene és ezt most tessék jó értelemben venni. Bátran ajánlom mindenkinek eme albumot. Pihenjetek le egy fárasztó nap után, indítsátok el és merüljetek el ebben a varázslatos, galaxisokat átívelő, éteri zenegyűjteményben amelyhez a legjobban ez a zenekar ért és jelen tárgyalt albumuk tökéletes csemege minden utazni vágyó kalandor számára.

Értékelés: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr384499858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.