Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

A múlt sötét titkai (mellékszál)

2012. június 28. - -Britpopper-

Az eredeti történet: Az öreg ház rejtélye

Az első mellékszál: A ház, amely szörnyű titkokat rejteget

Az éjszaka úgy borult a szomszédos, öreg házra, mint valami súlyos, éjfekete lepel – az utcai zajai elcsendesedtek, senki sem járt-kelt már ott abban az időtájban. Az utcalámpák sárgás fényei csupán részben világították meg az utcát, amúgy mindent a sötétség uralt. A három fiú is mélyen aludt szobájukban, és eszükbe sem jutott még hogy másnap milyen kalandokban lesz részük, a kedvenc kis focilabdájuk miatt, amely éppen az elátkozott ház padlásterében landol majd. A kislány a szobájában ült, és az íróasztala fölé görnyedt. Egyáltalán nem volt álmos, már régen elfelejtette milyen érzés is az. A szobában szerteszét hevertek a tárgyak: játékok, ruhadarabok és különféle limlom mindenhol. A tapéta már itt is leszakadozott, mögötte felsejlett az öreg ház kopottas, szürkés fala. Világítás nem volt, a kislány csupán a hold fényének köszönhetően látott a vaksötétben, hiszen az égi lámpásként fénylett be a megviselt ablakon keresztül. Megsárgult matematika füzetét tanulmányozta éppen, minek végébe még fiatalabb korában rajzolgatott különféle alakokat. Tündéreket, angyalokat, sárkány ellen viaskodó bátor lovagokat. Kicsiny kezét az egyik rajzra helyezte, a másikkal pedig megragadta a közelében heverő lehasznált körzőt. Hirtelen gyorsasággal a magasba emelte, és a rajzon pihenő keze irányába döfött vele. A körző hegye koppant, mikor átszakította a papírt és az íróasztalba fúródott. A kislány a még mindig ugyanott pihenő másik kezét tanulmányozta – a körző nem ártott neki, átsuhant rajta. Az lett volna a csoda, ha megérzi a fájdalmat. Hiszen egy szellem már nem képes érezni semmilyen őt érő fizikai fájdalmat. Réges-régen halott volt már a kislány, azonban lelke ideát ragadt, ebben a világban, és arra ítéltetett, hogy az idők végezetéig az öreg házban bolyongjon.

b86df8a27841da8b6e8b56f21eb9b53f.jpg

Társasága csupán az odatévedő kóbormacskák, és a patkányok voltak. Éjszakánként olykor a padlás ablakából figyelte a környéket. A szomszédos házakat, a távolban pislákoló fényeket, a fiúk, és a saját kertjét, melyben az éjjel közepén megszaporodtak a halk surranások, neszezések, és a világító szempárok. Aznap éjszaka azonban más gondolatok foglalkoztatták – felkelt az íróasztala elöl, és úgy döntött, átmegy a hálóba. A középső szoba volt az övé, mely kulcsra volt ugyan zárva, de ez neki sosem jelentett akadályt. A jobb oldali fal mögött a lejárót a pincébe, a bal oldali fal mögött pedig a hálóba vezető utat találta. Ismerte jól, mi van a pince mélyén – tudta jól annak minden sötét titkát. De most a hálóba készült. Úgy libbent át a falon, mintha az nem is állna ott, mintha csak egy jól sikerült, élethű hologram lenne. Megállt a franciaágy előtt, és a benne fekvő halott édesanyjára pillantott. Ezerszer állt már pontosan ugyanígy az ágy előtt, de sosem tudta, mit kellene tennie, netán mondania. Szomorúsággal töltötte el. Nagyon is jól tudta, hogy a nő milyen módon lelte halálát, és nem is gondolt vissza erre szívesen. Nem ő, és a családja voltak az első lakók – a ház már évtizedek óta pöffeszkedett ott. Az 1800-as évek végén állítólag különös szeánszokat tartottak benne, mégpedig egy gazdag nemes vezetésével, akitől rettegett az egész környék. Fényképe évek óta az ágy mellett csüngött a falon, és éjjelente különös dolgokat művelt:

Master_Gracey_Portrait_by_Captain_Halfbeard.gif

A kislány most azonban a családi Fotóalbumot tanulmányozta át inkább, amit az egyik szekrény mélye őrzött. Nem esett nehezére a tárgyakat mozgatni, játszi könnyedséggel tudta volna fölkapni akármelyik bútort, ha kedve úgy kívánja, és legalább ilyen könnyedén tudta volna azt az egyik sarokból a szoba másik végébe röpíteni. Ő tolta a bejárati ajtó elé a fotelt is, hogy ne tudjon senki sem bejönni (a padlástéri ablakra sajnos nem gondolt), és egyik nap, mikor annyira dühös lett, hogy nem látja önön arcképét a fürdőszobai tükörben, ő maga vágott ököllel a tükör közepébe, mire annak szilánkjai szerteszét szóródtak a fürdő piszkos padlóján. Kinyitotta a szekrényt, és előbányászta a Fotóalbumot. Aprócska, kövér kis patkány szaladt ekkor be a résnyire nyitott bejárati ajtón, és az ágy alá surrant aludni. Ez őt cseppet sem érdekelte – fellapozta az albumot, és nekiállt nosztalgiázni a porlepte fotókon.

A Révész hátborzongató története:

A Révész – így hívták a rettegett nagybácsit, aki egészen pontosan 14 ember haláláért volt felelős. Még a 70-es évek elején kezdte el gyilkolni az embereket, és 2001 novemberében tartóztatták le, mikor a szomszédok a konyhából kiáramló orrfacsaró bűz miatt feljelentették, és a kiérkező járőrök megtalálták a holttesteket a hűtőszekrényében. Akkor még más volt az öreg ház, nem volt ennyire lepusztult, ennyire elhagyott. Az áldozatok többnyire fiatal gyerekek voltak, a módszere pedig a fojtogatás volt. Beteg, aberrált és perverz ember volt a Révész – a házkutatás során lefoglalták a számítógépét is, amin olyan videókat, és képeket találtak, amiket még a legtöbbet látott rendőrségi szakértő sem volt képes egyhuzamban végignézni. A Révész. Nevét onnan kapta, hogy a vallomásában megemlítette, miszerint ő a felelős azért, hogy az áldozatai átjutnak-e a túlvilágra, avagy sem. Pszichopata volt, folyton egy halott nő suttogását hallotta a fejében, és az töltötte el a legnagyobb örömmel, hogy végignézhette, mikor az áldozata ráeszmél, hogy nincs már menekvés, meg fog halni. Ezt a pillanatot várta a szemükben. Első balszerencséje az volt, hogy a feljelentésre kiérkező két járőr közül az egyik már tapasztaltabb volt, mint kezdő társa, és egyből felismerte a bomló tetemek szagát. Azonnal erősítést hívott, a Révészre pedig pisztolyt szegezett, és megbilincselte a meglepett férfit. A házkutatás során találtak meg 6 feldarabolt emberi holttestet – mind a közeli helyekről korábban eltűnt személyeké voltak. A másik 8 test holléte a részletes beismerő vallomás után derült csak ki. Őket egy messzebb fekvő erdőben hantolta el, fekete szemeteszsákokba csomagolva. A családja, és a környék összes lakója megdöbbent az eseten – nyugodt, csendes embernek ismerték meg a férfit, legmerészebb gondolataikban sem tételezték volna fel, hogy ilyen szörnyűségekre képes lett volna. A Révész második – és egyben utolsó – balszerencséje az volt, hogy talán véletlenül, talán nem véletlenül, de egy olyan börtönbe került, ahol zárkatársa lett a Bolond néven emlegetett személy. Ez a 32 éves férfi maga volt a szunnyadó gonosz. Sosem beszélt senkivel, csak a cellája magányában olvasott, vagy a tv-t bámulta. Így tett aznap is, mikor bemutatták az egyik műsorban az áldozatok fényképeit. A Bolondnak volt odakinn két kislánya – bomlott elméjével a 14 bemutatott áldozat fényképe közül kettőben a saját lányait vélte felfedezni, pedig az ő lányai nemhogy a környéken, még ugyanebben az országban sem laktak már. Ezt persze a Bolond nem tudta, és úgy gondolta, a Révész ölte meg őket – elhatározta, hogy végez a férfival. 2003 januárjában, egy borongós, szürke napon történt meg a dolog: A Bolond megvárta, amíg a Révész egyedül marad a fürdőben (hiszen félénksége miatt inkább egyedül szeretett zuhanyozni), majd mikor senki sem látta már, nekirontott egy a végén kiélezett fogkefével. 127 szúrással végzett vele, majd a fejét szilánkosra törte a börtön fürdőjének vértől, és víztől ázó, csempézett padlóján. A kiabálásra odaérkező őrök, már csak azt látták, amint a Bolond az egyik sarokban kuporog, és egy altató versikét dúdol magában, a Révész holtteste pedig még meg-megrándulva fekszik előtte, arca helyén véres massza. Zárt koporsóban temették el, sem a család, sem egyetlen ismerőse nem volt jelen az eseményen. Az idő lassan minden nyomott elmosott. Az emberek nem beszéltek már arról, ki lakott ott az öreg házban korábban, viszont a fiataloknak rendre azt mondták, hogy elátkozott hely az, és hogy kerüljék, amilyen messzire csak tudják.

autumn_echo_by_faux_toe.jpg

A kislány becsukta a Fotóalbumot. Észre sem vette, hogy már órák teltek el – számára az órák egybefolytak a napokkal, és fordítva. Már másnap délután volt, és ami magához térítette, az a padlásról hallható zaj volt. Valami ledöntött odafenn egy porcelán vázát, ami hangos robajjal tört darabokra a földön. A kislány gyorsan átsuhant a falon a saját szobájába – nem szerette volna, ha bárki is meglátná. Kicsivel később léptek dobogását hallotta odafentről. Az egyik fiú érkezett megkeresni a labdájukat. Kíváncsi lett, hiszen sosem járnak hús-vér emberek nála vendégségben, úgyhogy kimerészkedett a szobájából. Felfelé tekingetett a lépcsőn, de mikor meglátta, hogy a fiú lefelé siet a lépcsőn, gyorsan a ház végében található fürdőszobába iszkolt. Megbújt a fal takarásában, és onnan lesett kifelé, mi is fog történni. Két másik fiú tűnt fel a bejárati ajtó túloldalán, és bőszen kopogtatták azt. "Jól van már, jól van! Nyitom!" – szólt nekik a harmadik, és odébb lökdöste a torlaszként szolgáló fotelt. A kislány látta, amint felsietnek a padlásra, keresni a labdájukat, hallotta azt is mikor megtalálták. Előbújt a fürdőszobából, de nagyon megrémült, mikor hallotta, hogy a fiúk már jönnek is visszafelé. Ijedtében az egyetlen hozzá közel eső ajtó mögé suhant be, és míg a fiúkon úrrá lett a kíváncsiság, őt elnyelte a pince hideg, nyirkos sötétje.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr804602097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.