Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

A Blair Witch játékokról

Az erdő nem ereszt

2012. július 18. - -Britpopper-

BlairWitch.jpg

Avagy ideglelés a köbön. Egy picit átfogóbb játékajánló következik most hiszen nem egy, hanem három játékról írok nektek pár mondatban. Én mindig is nagyon odavoltam a horror játékokért, tulajdonképpen már a legelső játék amivel játszottam is a Doom volt (később hozzájutottam az Alone in the Dark-hoz, na az aztán garantálta a libabőrt végig). A technika fejlődésével a horror játékoknak sem tudott sok minden gátat szabni ezért sorra érkeztek a jobbnál jobb alkotások. 1999-ben a mozikban tornádó módjára söpört végig az Ideglelés (The Blair Witch Project) című film amelyről sokan úgy vélték, hogy amit a filmben látnak, az valóságos. Erre 2001-ben rácáfolt a 2. rész de előtte volt még három darab játékváltozat is amelyek nem is annyira a filmhez, sokkal inkább a kialakított mondavilághoz kapcsolódtak. Ezen három alkotás első részére még ma is sokan úgy tekintenek mint a horror játékok etalonja. Én meg tizenakárhány évesen pont ezzel a játékkal avattam fel az új PC-met. Lehet, hogy hiba volt de hihetetlen módon vonzott a Blair Witch mondavilág és egyszerűen nem tudtam ellenállni az 576-ban 1990 forintért kínált három BW játéknak. Egy kis nyafogás után sikerült meggyőznöm a szüleimet, hogy ha jó leszek akkor havonta megkaphatok egyet. Szépen sorban. Azt viszont gondolni sem mertem volna, hogy az első rész ennyire durva, beteg, gyomorforgató és elvont lesz.

Volume 1: Rustin Parr

Hazavittem, kibontottam, az útmutatót félrehajítottam. CD be a meghajtóba, installálás. Közben végig különféle ijesztő képek futottak a töltőképernyőn, gondoltam is, hogy ebből csakis valami jó sülhet majd ki. A kötelező directx telepítés után (ami akkoriban majdnem mindennapos volt) végre rátenyerelhettem a játék ikonjára és a képernyő elsötétült. A kötelező logók után a főmenüben találtam magam ami elég puritán volt, ugyanakkor tekintélyt parancsoló is egyben. Előre vetítette, hogy a játékban nem a minél jobb grafikára mentek rá a készítők, hanem a hangulatra. Élelmes gyerek vagyok, a játékhoz tartozó magyarosítást már napokkal előbb leszedtem a hivatalos honlapról és még a telepítés után gyorsan fel is telepítettem, úgyhogy a történet megértésével nem volt különösebb problémám: 1941-ben járunk, a Spookhouse HQ épületében. A hölgy akit irányítunk, Elspeth "Doc" Holliday a csoport legkiválóbb, legígéretesebb tagja. Ez a pálya tulajdonképpen még csak a tutorial. Bevezet minket az irányításba, a harcba, a kezelésbe. A játék erősen hajaz a Resident Evil-re, itt is a billentyűzettel mozgunk és az egérrel célzunk/lövünk/kapcsolgatunk különféle kapcsolókat. Szóval Elspeth "Doc" Holliday a tréning után a parancsnokságra megy ahol ismertetik vele a feladatát: Burkittsville-be kell utaznia (ami valahol az Isten háta mögött leledzik) és fényt kell derítenie néhány paranormális tevékenység valódi okára.

Mivel zombikkal már a tutorial-ban is találkozhatunk és ezeket teljesen hétköznapi módon kezeli a parancsnokság, nem az lesz a meglepetés Burkittsville-ben sem, hogy néhány kósza élőhalott járja a közeli erdőt. Kicsit bonyolultabb a sztori. Volt egy pasas, Rustin Parr (innen a cím) aki 40'-ben elrabolt 7 gyermeket, majd azokat az erdő közepén álló házába vitte. Ott a pincében megkínozta, majd megölte majdnem mindet. Egyetlen gyermek úszta meg élve, ő az eset után teljesen bekattant (ami mondjuk nem is csoda). Parr-t elfogták miután a gyilkosságok végeztével bement a városba és ott betért az első boltba, majd azt mondta az eladónak: ''Végre befejeztem''. Szereplőnkkel, Elspeth "Doc" Holliday nyomozóval fel kell göngyölítenünk az ügyet, magyarázatokat keresni a véres gyilkosságokra és beszélni a lakossággal. Szóval elsősorban nyomoznunk kellene de ha valaki meghallja a Blair Witch nevet akkor szerintem egyből egy hatalmas, félelmetes erdő ugrik be neki. És így is van, utunk elég hamar elvezet minket az erdőbe ahol aztán már senki sem hallja ha sikoltunk.

blair_witch_volume1_hir0915__05.jpg

Szép lassan indul be a játék. Eleinte még csak Burkittsville városkában kavarhatunk, kérdezősködhetünk, beszélgethetünk a néppel (10-ből 9 ember nagyon furcsa, érezhetően rettegnek). Aztán egy rémálom alkalmával már lövöldözhetünk egy kicsit a zombivá mutálódott lakosokra (ez csak álom, ne feledjük) aztán ahogy egyre előrébb jut a nyomozás, nekünk úgy csökken egyre kisebbre és kisebbre az esélyünk arra, hogy elkerülhetjük a félelmetes erdőt. Aztán a játék felénél végre elindulhatunk felé, egy kis ösvényen keresztül. Az igazi rémálom pedig innen kezdődik. Az egész erdő roppant nyomasztóra sikeredett. Szürke, fagyott, őszi táj – halott az egész. A különféle rettenetek pedig a legváratlanabb helyekről képesek a nyakunkba ugrani. Persze a csúcspont az egyértelműen Rustin Parr háza: véres kéznyomok a falakon, megszáradt vérfoltok a padlón, a gyermekek kísértetei olykor-olykor elsuhannak mellettünk és édesen nevetgélnek miközben mi bejárhatjuk az egész házat a felső szinttől kezdve, egészen a pincéig, ahol...na, inkább nem írok semmit, nehogy lelőjem a poént. A grafika nem olyan eget rengető, de mindenképpen stílusos. Illik a nyomasztó, szürke színvilág a történethez. A hangok kellőképpen félelmetesek. Volt egy rész amikor a sötét fürdőszobába kellett menni és felkapcsolni a villanyt, majd hirtelen valamit megnevezhetetlen lény ugrott ki a kádból és rohant el mellettünk, na ott kaptam majdnem szívrohamot. A sztori elég érdekes befejezést kapott, mindenképpen hozzá kell venni a másik két részt is, hogy teljes legyen a kép. Jó játék ez, mindenkinek ajánlom aki tartalmas borzongásra vágyik és kicsit elege van már a manapság divatos felturbózott tempójú horror játékokból.

Volume 2: The Legend of Coffin Rock

Hát számomra ez volt a sorozat leggyengébb láncszeme. Ebben egy katonát alakítunk, valamikor az 1880-as években de azt meg nem mondom már, hogy az északi vagy a déli oldalon áll-e. Nem is fontos. Mindenesetre halálos lövést kap és el is vérezne, ha nem talál rá egy fiatal kislány aki hazacipeli az otthonába a félholt katonát és ott nagymamája segítségével sikeresen meggyógyítja. A katona nem emlékszik semmire, ezért a nagyi a Lazarus nevet adja neki. Később a fiatal lány, aki a megmentő volt, eltűnik. A nagyi szerint az erdő vitte el. Lazarus pedig a keresésére indul. Sokat nem is lehet írni erről a részről, tulajdonképpen ugyanolyan mint az első csak ebben már egy férfit alakítunk és többször vannak álomszerű víziók mint az első részben. Nagyon untam ezt a játékot, semmi újdonsággal nem tudott szolgálni számomra. Nem azt mondom, hogy nem érte meg az árát, de közel sem ért fel az első rész színvonalához. De ezt tudjuk be a másik fejlesztőcsapatnak ugyanis mindhárom részt más-más gárda készítette. Semmilyen emlékezetes eseményre nem emlékszem ebből a részből, talán csak arra amikor Lazarus egy temetőben a saját nevét véli felfedezni egy sírtáblán. A játék végi boss-fight is erősen középszerű lett. A grafika sem sokat változott, egy kicsit színesebb lett talán de ugyanúgy maradt az őszi táj.

bw21.jpg

A Coffin Rock az valamiféle misztikus jelentőséggel bíró szikla ahol emberáldozatokat mutattak be és persze Lazarus is eljut majd ehhez a sziklához (ami egyébként már az első részben is nagy szerepet kap) de hogy a kibelezett emberkék ebben a részben, az elsőben, vagy a harmadikban vannak-e arra már nem emlékszem. A történet végett azért megéri egyszer végigjátszani és megmosolyogtató ahogyan láthatjuk, hogy milyen volt Burkittsville pár évtizeddel évvel az első rész előtt.

Volume 3: The Elly Kedward Tale

No, hát nekem ez a rész tetszett a legjobban úgy hangulatilag és kinézetre is. A három rész alatt egyre visszább mentünk az időben, a harmadik rész konkrétan 1786-ban játszódik és Jonathan Prye boszorkányvadászt alakítjuk benne. Jelentős szerephez jut a történetben a vallás és nagyon szoros kapcsolatba kerülünk majd az indián mitológiával is. Nem mellesleg két létsíkon is mászkálhatunk, ugyanis lehetőségünk jut majd átkerülni a Démonvilágba is. Tehát Jonathan Prye a főhősünk, aki úgy érkezik meg Blair városkába (a korai Burkittsville) mint Johnny Depp az Álmosvölgy Legendája című filmben (még a kameranézet is hasonló). De én például rengeteg kis utalást véltem felfedezni a játék és az említett film között bár lehet csupán azért mert nagy rajongója vagyok Tim Burton munkásságának. Mikor megérkezünk a városkába, az emberek éppen fejvesztve menekülnek kifelé. Tőlük tudhatjuk meg, hogy csupán pár emberke maradt a városkában (az atya mindenképp) és hogy nagyon furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok történnek, emberek tűnnek el, stb. Hitét vesztett hősünk gyorsan neki is áll az ügy felgöngyölítésének de azokkal a borzalmakkal amik rá várnak még ő sem számolt. A harmadik rész átszövi az eddigi két részt és minden titokról lerántja a leplet.

screenshot_blair_witch_project_episode_3_elly_kedward_tale_73.jpg

A filmekhez már semmi köze, az eredeti mondavilághoz viszont annál inkább. A grafika szerintem sokkal szebb és jóval hangulatosabb is mint az előző két rész nyomasztó színvilága. Ebben a részben éppen tél van, vagyis nagyon szépen megcsinált hószállingózást és havas erdőt is kapunk – amit természetesen vérrel mocskolhatunk be. Nem is kevés vérrel, mert ebben az utolsó részben kapjuk a nyakunkba a legtöbb ellenfelet és a játék végi boss-fight is kellőképpen izzasztóra sikeredett. Szerencsére nem csupán kézi lőfegyverekkel irthatjuk az ellent, a mágia is a mi oldalunkat erősíti. Arra lettem figyelmes a befejetés felé közelítve, hogy mintha már nem is egyszerű horror játékkal játszanék hanem valamiféle akció/Diablo klónnal, annyit varázsoltam benne. A Démonvilág pedig...na, az simán túlszárnyalja az előző két rész álomvilág helyszíneit! A hangok még mindig kellőképpen félelmetesek (sajnos szájmozgás még mindig nincs) és végre kapunk zenét is aláfestésnek. Imádtam amikor sejtelmes dallamok kúsztak a levegőben miközben a városka börtöne felé tartottam, a főhős léptei alatt ropogott a friss hó, a háttérben pedig egy akasztott nő hullája lengedezett az akasztófán. A hangulat csillagos ötöst érdemel bár annyira nem lett nyomasztó és idegőrlő mint az első részé. De méltó befejezése ez egy igencsak jóra sikeredett horror játéksorozatnak és ha belemerül az ember akkor nem szabadul előle amíg pontot nem tesz az ügy végére és minden titkot meg nem fejt. Ja, és a játéknak kétféle befejezése is van (enyhe Silent Hill kikacsintás) úgyhogy csak okosan! Zárom a soraimat, remélem sikerült felcsigáznom Titeket a Blair Witch játékok valamikori kipróbálására, akik pedig hozzám hasonlóan végigtolták mindhárom részt, most talán nosztalgiáztak egy jót.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr274664786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azeroth87 2013.02.14. 17:13:46

:-) Halálra rémültem ezektől a játékoktól anno. Az első, második részt végigjátszottam. PC-s korszak ... :) Klasszikus!

-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2013.02.15. 09:45:54

@Azeroth87:

Annak idején én is. :) Főleg az 1. résznél amikor a főszereplő hölgy megérkezik a kisvárosba, és este - álmában, de ezt akkor még nem lehetett sejteni - benyitunk vele a fürdőbe, ahol ahogy felkapcsoljuk a villanyt, egy hatalmas bestia kiront a helységből. Na, ott jött rám először a szívbaj! :D

A 2. rész már nem volt annyira nagyon ijesztő, bár abban is akadtak kivételesen félelmetes pillanatok (pl. temető...). Nekem a 3. rész is nagyon tetszett, már csak az ősi mitológiai szál miatt is.

Sajnos ma már nincsenek meg ezek a játékok mert elajándékoztam/eladtam őket. De ennek ellenére mindig is klasszikusként fogok tekinteni rájuk magam is. :)

Attila Benyák 2016.12.04. 13:12:05

Remek játékok ezek! A nagy bajom az hogy az elsö részt nem tudtam végigtolni csak a fürdőszobás rész utánig, mert kidobott a gameböl. Sajnos valami technikai oka van hogy nem fut.
A 2-ik nem olyan jó, ez tény. Bár volt ani tetszett ott is. A 3-ik részt ujra idén 2016-ban toltam ujból végig, és remekül futott (érthetetlen, hogy az 1 meg miért nem?)
Jó lenne ha valami csapat feldolgozná ezt a sorozatot is, lásd: Turok HD remastered...

-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2016.12.06. 14:33:51

@Attila Benyák: Úgy emlékszem egy időben belefutottam pár fórumba ahol meg Windows 7 kompatibilitást próbáltak elérni az 1. résznél, de sajnos mivel nem dolgozza fel senki a trilógiát, necces a működtetésük. Én is megnéznék ebből egy HD-ra felhúzott kiadást mondjuk GOG-on.