Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Soulsavers – The Light The Dead See

Végső búcsú a démonoktól

2012. július 19. - -Britpopper-

front.jpg

Kiadás éve: 2012

Kiadó: V2

Műfaj: Alternative rock/Folk

Ezt hallgasd meg: Longest Day

 

Múltkor egyik olvasóm Face-en benyögte, hogy jó lenne már ha egy kicsit aktuális lennék és mondjuk nem csupán 3-4 éves, vagy még annál is régebbi lemezekről írnék itt a jónépnek. Hát, akkor most következzen egy friss, ropogós album ajánlója amely nagyon idegennek hathat ebben a majd' 40 fokos kánikulában. Ugyanis a Soulsavers aktuális lemeze, a The Light The Dead See éjsötét és jéghideg. Hogy ez mennyiben köszönhető a rajta szereplő vendégénekesnek/és dalszövegírónak, Dave Gahan-nek, azt mindenki döntse el maga. Bevallom, én még a Soulsavers létezéséről sem tudtam jelen album megjelenéséig. Nem akarok hosszúra nyúlt kritikát írni, senki ne várjon kisregényt. Pedig írhatnék éppenséggel mert ez a lemez lehetne akár az új Depeche Mode produktum is. Már ha kicsivel több lenne benne az elektronika és Martin L. Gore is felnyögne egy-egy dalt. Na, ez gonosz volt de legyen az én bajom, hogy az utóbbi idők DM-termése valamiért megfeküdte a gyomromat. Pedig örökös kedvenceim ők, azokká avanzsáltak már a 2001-es Exciter albumkor, mikor is bölcsebb dolognak tartottam lógni a suliból csak azért, hogy századszorra is végighallgathassam az albumot. Visszagondolva: a szüleim elég elnézőek voltak velem szemben. Avagy én színészkedtem túl jól. A fene se tudja már. Mindenesetre én nem a 80-as években voltam fiatal, nekem nem a szintipop volt a nagy újdonság, és nem a Bonanza Banzai a magyar DM. A mai napig rengeteg féle és fajta zenét hallgatok és ezen időszak alatt azért kialakult bennem egyfajta kritikusi jelleg is. Értem én, hogy a 80-as években még elment az a tingli-tangli stílus amellyel ostromolni lehetett a slágerlistákat de az ember felnő. Megváltozik. Alakul a rajongótábor is. A Depeche a 90-es évekre már jócskán levetkőzte azt a fajta gyermekded hozzáállást, amely akkora sikert hozott nekik pár évvel korábban. Dave Gahan az aláírások osztogatása helyett is inkább a kemény drogok felé nyúlt, mondjuk ennek meg is lett az eredménye azon a végzetes napon de persze öröm az ürömben, hogy a '97-es Ultra számai sem lennének olyan jók ha Dave nem járta volna meg a poklot. Valamilyen szinten ez a trip el is húzódott. Mármint nem maga a flash, hanem az utóhatásai. Ezt írta ki magából Dave a szólóalbumain és ezt vették elő még a 2005-ben debütált Playing The Angel jópár dalában is. Sőt, a végső leszámolás Gahan-nek a múlt démonaival pont most, 2012-ben jött el és nem is egy újabb DM lemezen, hanem a Soulsavers itt tárgyalt albumán. Höhh. Ahogy a Sas Józsi bácsi mondaná: ''Poén, tessék!''

Soulsavers_DaveGahan1-560x427.jpg

Nem vártam ezt a lemezt, mert nem is tudtam, hogy lesz. Ha nem olvasok róla véletlenül egy külföldi oldalon, akkor talán elkerült volna és addig fel sem tűnik amíg valaki be nem linkeli a közelgő DM lemez kapcsán. Hol is kezdjem? Leszögeznék annyit, hogy nekem az elektronika fajsúlyosabb megjelenése bizony nagyon hiányzott. Olvastam, hogy a Soulsavers duója (Rich Machin és Ian Glover) újabban rákaptak a gitárokra, de nekem ez annyira nem fekszik, kicsit unom már a sok gitárnyúzást, talán pont azért mert annak idején hetente három indie lemezt hallgattam meg. Akkor még divatja volt. Az albumnyitó La Ribera instrumentális, Morricone-szerű hangjai előre vetítik, hogy itt bizony semmi táncparkettre hívó andalgás, vagy partyhimnusz nincs. Van helyettük viszont 12 remekbeszabott dal, amelyek mind Dave Gahan énekesi és dalszövegírói tehetségéről tesznek tanúbizonyságot. Az In The Morning és a Longest Day az én kedvenceim, de a kettő közt nem tudok választani, úgy vagyok velük mint a kisgyermek Karácsonykor: a bőség zavarával küzdök. Mindkettő briliáns. A country és a folk is előtérbe mászik itt már, a Presence Of God után jön a számomra kissé idegesítő Just Try. Kövezzetek meg, de én már a Condemnation című DM számot sem bírtam a sok gospellel, hát most ezen dal sem jött be. Na bumm, ez van. Erre van az ugrás gomb. A Gone Too Far klassz kis széttorzított blues, szerintem valahol még Jack White is elismerően csettintene utána (persze csak ha ő írta volna). A Point Sur Pt. 1 után pedig jön egy nem is sláger szerű sláger, a Take Me Back Home. Na, ez amolyan csúcspont. Klipet is kapott már. Ezután Bitterman, majd az I Can't Stay. Jók ezek is de nekem az ezek után érkező Take maradt még meg a leginkább, ugyanis ez mélységeiben a leges legjobb Depeche dalok sorában is simán elférne és itt most teljesen mindegy, hogy nem Martin, hanem Dave jegyzi mint szerző. Keserű, de hangulatilag nagyon eltalált kis dal. Nem is értem, hogy miért kellett az album végére tenni a pörgősebb tempóval bíró Tonight című szerzeményt, amikor az egyel előtte lévő szám simán lehetne egy profi albumzáró. Na, mindegy. A semmiből érkezett eme album és számomra máris felkerült az év végi toplista egyik helyére. Erős lesz a mezőny, jön még pár remek kis album idén (például új MUSE is) de a The Light The Dead See biztosan nem merül feledésebe. Sőt, szerintem az igazán rangos kritikák még csak most érkeznek majd hozzá kapcsolódóan. Az enyémet most olvashattátok. Szép volt Soulsavers, szép volt Dave Gahan! Kíváncsian várom, hogy a Depeche Mode színeiben mit fog produkálni nekünk legközelebb. Mert úgy tűnik Dave végre révbe ért, teljesen profi dalszerzővé avanzsált. És már lélekmarcangoló démonai sincsenek többé.

Értékelés: 10/7

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr254664875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.