Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

A kezdetek kezdetén... (3/3)

2012. július 21. - -Britpopper-

Előzmények:

A kezdetek kezdetén (3/1)

A kezdetek kezdetén (3/2)

A halott kedves visszatér:

Odakint mennydörgés hallatszott, és villámok cikáztak az égen. Kitört a vihar. A szél is feltámadt – olyan erővel süvített, hogy meghajlottak a kint álló fák. A gépezet pedig csak szüntelenül zakatolt tovább, egyre hangosabban – a Tudós jött-ment, injekciókat adagolt a csövekbe, számsorokat olvasott le, és írt fel egy lapra. "Igen, igen…eddig remek!" – bólogatott, és motyogta sokkal inkább magának, mint a Grófnak, aki türelmetlenül járt fel s alá. Szíve egyre hevesebben vert, érezte hogy történni fog valami – a nő közelébe ment, és annak beesett arcát tanulmányozta, hátha lát rajta valami változást, rezdülést. Hirtelen hatalmasat dörgött az ég, kivágódott a bejárati ajtó, szél söpört végig az egész házon, és az egész pincét elborította a sötétség – leállt a gépezet is, elhalkult, a fém szíjak pedig maguktól kioldódtak, és utána síri csend borult a két férfira. Megdermedtek. Csak az odakint tomboló vihart hallották. "Valószínűleg becsapott egy villám…ez lehet az oka" – törte meg a csendet a Gróf. "Maradjon itt, én majd megnézem!" – jelentette ki, és elindult felfelé a lépcsőn. "Jo-Jo-Jólvan…" – rebegte a Tudós. "De-de aztán ne késlekedjen sokáig! Semmit sem lá-látok idelenn áram nélkül!" – kiabálta neki remegő hangon. Nem kapott választ. Hallotta odafönn a léptek zaját, de odalenn úrrá lett rajta a félelem, hiszen egyedül volt egy halottal, teljes sötétségben. Botorkált egy darabig, míg rátalált az asztalon heverő, a hirtelen huzattól eloltódott gyertyák egyikére. Gyufát halászott elő köpenye zsebéből, és meggyújtotta vele a gyertyát.

Vintage_Snowfall_by_hannahroseison.jpg

Halovány fény lengte be a pincét, és minden a helyén volt: a holttest ugyanúgy feküdt ott, mint mikor a kísérletet megkezdték, csak éppen a leglényegesebb, a gépezet nem működött. Léptek dobogása hallatszott odafentről, a Gróf sietett, próbálta minél előbb megoldani a problémát. A Tudós közelebb lépett az asszonyhoz: "Nem is gondoltam volna, hogy ilyen csodálatosan szép teremtés vagy…!" – kezével végig simította a nő csontos, élettelen arcát. "Talán van még egy kis időnk, amíg a férjed vissza nem ér, igaz? Talán szerezhetnél nekem pár kellemes percet addig is…" - suttogta, majd lejjebb engedte az ágyat. "Te sem fogsz ellenkezni, ugye? Nem hát…persze, hogy nem! Eddig egyik sem ellenkezett!" – vén kezeivel a nő bomló testét fogdosta. "Gyors leszek, ígérem" – lihegte, és a test fölé hajolt. A nő kezét a kigombolt nadrágjához szorította. "Érzed ezt?" – majd megpróbálta megcsókolni az élettelen testet. Ekkor az asszony hirtelen magához tért – felnyitotta üveges szemeit, és a Tudós jól látta, hogy azok a szemek éjfeketék, mintha sötét üveggolyók lennének, és jól látta azt is, hogy élet soha többé nem fog ebbe a szempárba költözni. Örökké halott marad már. Élőhalott. Nagyon megrémült – ráncos homlokán kövér izzadságcseppek futottak végig. Megpróbált gyorsan lemászni a nőről, de az hirtelen megragadta a nyakát. A Tudós fuldoklott, és levegő után kapkodott. A nő felült az ágyon, majd felkelt – úgy tartotta maga előtt a Tudóst, mintha csak egy nagyobb darab rongyot fogna. Játszi könnyedséggel a magasba emelte, és mosollyal az arcán nézte annak szenvedését. A kigombolt nadrágra pillantott, majd oldalra biccentette fejét, mintha azt kérdezné: Mit akartál volna velem csinálni? A Tudós megpróbált értelmes szavakat kinyögni: "Sa-Sa-Sajná…"- mondandóját már nem tudta befejezni, mert az asszony egy mozdulattal összeroppantotta a gégéjét, majd a sötét sarokba hajította. A Tudós holtan zuhant ott a földre, mint valami marionett-bábu - szájából sötétvörös vér szivárgott. Ekkor újra beindult a gépezet, fényei kigyulladtak – a Gróf pedig nemsokára ott állt a pince aljában, és megdöbbenve figyelte a nőt. Ismerős volt már neki ez a szituáció – egyszer már átélték pontosan ugyanezt.

Kezében a rozsdás ásó volt, amit odafenn hagyott, és most visszahozta. Az asszony ránézett. Egymást bámulták hosszú percekig, mikor a Gróf kinyögte végre: "Hát sikerült…! Tényleg sikerült! Hol van a Tudós?" A felesége nem felelt, csak lassan, botladozva megindult az ámuló férfi felé. Csontos kezét kinyújtotta, a Gróf úgy érezte, meg szeretné ölelni. Mikor az asszony a közelébe ért, látta csak hogy a szemei milyen feketék, mintha az éjszaka költözött volna beléjük. A Gróf megijedt – hátrálni kezdett. "Te…! Te nem a feleségem vagy! Ki vagy te? Ki a franc vagy te?!" – észre sem vette, hogy kiabál a félelemtől. Elejtette az ásót. Megkerülte a gépezetet, a nő pedig egyre csak követte, folyamatosan botladozott, sántított utána. "Hagyj engem békén!" – parancsolt rá a Gróf, és az egyik sarokban összegörnyedt kupacot látott meg. Mikor közelebbről is megnézte, jött rá, hogy az a Tudós holtteste. "Mit tettél vele?!" – nézett kérdőn az asszonyra. "Előbb a lovász, most meg ő?! Miért ölsz?!" – kiabálta. A nő a fejét fogta, mintha odabenn ezernyi hang üvöltene neki – földöntúli sikoltást hallatott, amibe a Gróf nagyon beleborzongott. "Mit tettem? Mit tettem?" – motyogta a férfi maga elé. A nő elmosolyodott – az asztalhoz ment, lelökte a konyakot a földre, és felvett egy orvosi szikét. A fejét csóválva indult el a ledöbbent férfi irányába. Amaz nem szólt semmit, csak állt ott, földbe gyökerezett lábakkal. A felesége hirtelen pontosan előtte volt. A Gróf kérdőn nézett rá: "Mit akarsz azzal a…?" – még végig sem tudta mondani, mikor a nő az oldalába döfte a szikét, felemelte, és az asztalra hajította a férfit, ami rögvest összetört alatta. Utána mellé lépett, talpra állította, kihúzta szikét, és megint beledöfte – az eddiginél sokkal mélyebbre. A férfi megtántorodott, és elesett. A szétfolyt konyakban fetrengett. Zihált a fájdalomtól, és megpróbált a kijárat felé kúszni, oldalában a kiálló szikével. A nő egyre csak ott volt a nyomában – lassan követte, mint egy vadállat a megsebzett, haldokló prédát. "Nem…nem így…nem így akartam!" – nyögte a Gróf. "Élhettünk volna tovább normálisan is. Mint a baleset előtt. Emlékszel még milyen életünk volt a baleset előtt? Gyereket akartunk - egy kislányt! Emlékszel még?!" – a nő nem válaszolt, talán nem is tudott volna válaszolni. Szemében a gyilkolás tüze égett. A Gróf tudta, hogy cselekednie kell, különben háborodott felesége vele is végez.

558567226648f90e6eb8bf063ba97d0f-d4ii1qo.jpg

Minden erejét megfeszítve kúszott el a rozsdás ásóig, és megragadta azt. A falnak támaszkodva állt két lábra, és éles fájdalom közepette kihúzta az oldalából a szikét – az fémes csattanással hullott a kőre. A nő mosolyogva közeledett. Megállt, felszedett a földről egy törött konyakosüveg darabot, és azzal haladt tovább a férfi irányába, aki elszánt tekintettel állt ott, és szorította az ásót. "Hibáztam, tudom…de most jóváteszem minden hibámat!" – felelte, és meglendítette az ásót, majd a nő irányába csapott vele. Talált. Az asszony megszédült az ütéstől, elcsúszott a kifolyt konyakon és a földre esett – a férfi pedig ekkor fölé lépett: "Nem te vagy a feleségem…! Nem te. Te csak egy halott nő vagy egy koporsóban. Az én feleségem nem tért vissza a lovaglásból – még ma is az erdőben bolyong!" – azzal fogta az ásót, és lesújtott. Többször egymás után, ki tudja hányszor. Odakint tombolt a vihar, és a mennydörgés elnyomta a pincében hallható hangokat – a férfi egy órán belül végzett is. Agyonverte az ásóval az élőholtat, de semmi bűntudatot nem érzett emiatt. Mikor a vihar csillapodni látszott, zsákba kötözte a tetemet, és elvonszolta az erdőbe. Tiszta vér volt ő maga is, és az ásó is, mellyel újból nekiállt az ásásnak. Az eső permetként hullott rá. Jó mélyen, az erdő közepén ásta ki a gödröt, melybe belelökte a testet. Talán csak a szeme káprázott, de még mikor a földet lapátolta vissza rá, is úgy látta, mintha a zsákban még mocorogna a pépesre vert halott. Nem érdekelte – betemette a gödröt. Ott állt, vértől és esővíztől csapzottan – a fájdalom az oldalában egyre csak lüktetett. Az erdőt nézte, és messze, a fák közötti ködben, az eső-függönyön át meglátta a feleségét. Kedvenc lován ült, és őt figyelte – éppen olyan szép volt, mint aznap reggel, mielőtt a baleset érte. Haját a viharos szél lengette, és kezével a Grófot hívogatta. "Tudom, tudom…de van még itt egy kis elintéznivalóm" – válaszolta maga elé a férfi. Elindult a birtok felé, visszanézett, és látta hogy a nő még mindig ugyanott áll.

pine_needles_in_the_snowfall_by_nitrok-d2kyn19.jpg
Visszament hát a házba, kihívta a rendőrséget, és lement a pincébe. Szomorú volt, hogy így alakultak a dolgok – ő ezt másképp akarta. Teljesen másképp. A nő halovány kísértete ott állt mögötte, és a fülébe suttogott: "El tudod képzelni milyen érzés? Ölni. Tudod milyen? Csodálatos. Tedd meg te is! Tegyük meg együtt! Éljünk itt tovább, és folytassuk a gyilkolást! Ha szeretsz, megteszed ezt értem, drágám! Kérlek…!" – de a Gróf nem hallgatott rá. "Tudom mit csinálok." – mondta. "Ha nem lehetünk együtt az életben, majd együtt leszünk a halálban." A nő szellemét harag öntötte el: "NEM! NEM ÉS NEM!" – kiabálta. "Te itt maradsz velem, és gyilkolni fogod nekem az embereket! Kezded a szomszéd öregasszonnyal, majd a férjével, és a kölykeikkel! Azt csinálod, amit én akarok! Azt csinálod, amit én mondok neked!" A Gróf nyugodt tekintettel nézett rá: "Sajnálom…de nem." – válaszolta, és felvette a földön heverő véres szikét, majd átvágta vele az ütőerét. Leült a fal mellé, és várta, hogy szép lassan elvérezzen. "Ezt én másképp akartam…egészen másképp. Nem így…nem…így…nem…nem…így." Odakint egyre csendesedett a vihar, majd később végleg elhalkult.

Mennybemenetel:

Mire a rendőrök kiérkeztek, már halott volt. A pincét feldúlva találták, különös szerkezetek álltak ott egymás hegyén-hátán, a túlsó sarokban pedig egy másik holttest hevert, kigombolt nadrággal – a Tudósé. A Gróf üveges szemei a gépezetet bámulták, mely életet adott egy eltemetett szörnyetegnek, és melyet – a Tudós útmatatásai híján - soha többé nem használt senki. A Gróf megnyugvással lépett át a túlvilágra, ahol tudta jól, hogy újra együtt lehet az igazi szerelmével. A háborodott, gyilkos női kísértet viszont még évtizedekig a házban bolyongott, amely vele együtt öregedett meg. Látta amint az teljesen elnéptelenedik, és a gépezetet atomjaira bontják, majd kiszórják az udvarra. Látta, amint a környéken egyre több ház épül fel, amint az egykor oly hatalmas birtok egyre jobban zsugorodik össze, és a végén a ház már csak egy volt a sok közül abban az utcában. Egészen 1972 őszéig, mikor is egy zárkózott, erősen befolyásolható férfi költözött oda a családjával. A nő kísértete azonnal emberére akadt: negédes gondolatokat suttogott a férfinek éjjel-nappal, és a gyilkolásra buzdította. Az őrületbe kergette, de szó szerint. A férfinek nem is kellett sok – hamarosan úrrá lett rajta a beteg vágy, és elkezdte halomra gyilkolni az embereket. Egészen pontosan 14-el végzett. A Révész, így hívták a férfit, akit később a börtön fürdőjében gyilkoltak meg. Halálával a nő holtteste is eltávozott a házból. A szomszédban akkor született meg a harmadik, egyben legkisebb fiú. Teltek-múltak az évek, majd eljött az a bizonyos őszi nap. A három fiú pedig - a Legidősebb, a Középső, és a Legfiatalabb – aznap úgy gondolták, nem hagyják kedvenc focilabdájukat a szomszédos, öreg házban, mikor az sajnálatos módon pont annak a padlástéri ablakán repült be. Úgy döntöttek, bemennek, és kihozzák onnan…

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr94602198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.