Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

MGMT – Congratulations

Tudatmódosítók bűvöletében

2012. július 24. - -Britpopper-

mgmt_congratulations1.jpg

Kiadás éve: 2010

Kiadó: Columbia
 
Műfaj: Psychedelic rock/Art rock/Neo-psychedelia
 
Ezt hallgasd meg: Siberian Breaks


Pszichedelikus rock, indie, és szinti pop, new wave hangkollázzsal nyakon öntve, egyenesen New Yorkból – alapító tagjai: Benjamin Goldwasser és Andrew VanWyngarden, akik olyanok, mintha valamiféle extravagáns hippik lennének, akik a múltban ragadtak, de a jövő felé kacsingatnak. Távoli világok, kozmikus szerelem, és csúcsos orrú űrhajók. Ez a két fazon számomra pedig egyszerűen zseni. Mindjárt kifejtem bővebben is, hogy miért. Mellesleg meg ők Paul McCartney kedvenc zenekara. Amit az MGMT bagázsról (amit elvileg "menedzsment"-nek ejtenek, mivel a banda korábbi neve The Management) még tudni kell, az az, hogy 2008-ban a bemutatkozó lemezükkel (Oracular Spectacular) majdnem minden év végi toplistán az első helyen szerepeltek – teljesen megérdemelten. Az egész olyan volt, mintha a The Beatles drogmámorban úszó, LSD-korszakát vegyítették volna a 80-as évek gumipopjával, és bármilyen hihetetlen is, ez a képlet nagyszerűen működött. Az albumon minden dal szó szerint sláger volt. Hihetetlen, hogy mit hozott össze ez a két pali – számomra viszont akkor a lemez teljesen kimaradt, mert nem keltette fel a figyelmemet. Hiba volt. Tavaly előtt, egy unalmas, esős őszi délutánon szedtem le, és hallgattam végig először – nem dobtam ugyan hátast tőle, de el kell ismernem, hogy osztályon felüli hallgatnivaló. Arra gondoltam, hogy érdemes lenne meghallgatni a második lemezüket is (Congratulations), mert úgysem csalódhatok egy ilyen tökéletes első album után. Nos, miután véget ért az utolsó dal is, jutottam arra a következtetésre, hogy ez a két arc egyszerűen zseni. Ilyen baromi jól összerakott, érzelmekkel túlfűtött albumot én 2010-ben nem hallottam többet.

 

mgmt.jpeg

Nincsenek kimondott slágerek, viszont hemzsegnek a 60-as évekre tett pofátlan zenei utalások: rögtön a nyitó dal (It's Working) megidézi a Syd Barrett -féle, korai Pink Floyd-ot, a másodiknak (Song For Dan Treacy) a címében is benne van, hogy kinek szól (emellett a 80-as évek végi brit újhullámos zenéket idézi), a negyedik – személyes kedvencem, és az alant látható videó tárgya – pedig Bowie, és The Beatles hatásokat is felvonultat. A Brian Eno-nak címzett dal inkább poszt-punk, de ami a csúcsmű az albumon az a Siberian Breaks, a maga 12 percével. Az utolsó előtti dal (a címe nem elírás: Lady Dada's Nightmare) kozmikus űrséta, megintcsak a Pink Floyd-ot idézve, az utolsó track után pedig az igényes popzenéhez szokott ember ujja akaratlanul is egyből nyúl a play gomb után. Nagyon jó album – megfelelő kikapcsolódás hosszú, fárasztó napok után. Többszöri hallgatása függőséget okozhat. Na, kb. eddig tartana egy rövidebb ajánló. Mit hagytam még ki? A Someone's Missing lassú, de erőteljes darab. A Flash Delirium, mint már említettem, az én személyes kedvencem. Borzasztóan jól összetett, kiváló dal. Az I Found A Whistle jó kis visszaidézése a Stones-nak. Nem szóltam az utolsó számról sem, a címadó Congratulations címűről. Szintén lassú, de korrekt búcsúzás. Kevés amerikai zenekarért vagyok oda, az az igazság. Viszont talán pont az MGMT az, akikért a leginkább. Már csak az a kérdés, hogy túl tudják-e szárnyalni ezt a lemezt a következő albumukkal. Várólistásak. Nézzétek meg ezt a klipet, imádom:

 

Értékelés: 10/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr84668578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.