Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Hadouken! – Music for an Accelerated Culture

Buli van a mi utcánkban

2012. augusztus 11. - -Britpopper-

1280916931_music-for-an-accelerated-culture-by.jpg

Kiadás éve: 2008

Kiadó: Atlantic

Műfaj: Grindie/Indie rock

Ezt hallgasd meg: That Boy That Girl

 

Most egy kicsit bulizósabb irányba vezetném az olvasókat. Remélem nem probléma. A Hadouken! neve egyeseknek onnan lehet ismerős, hogy a Street Fighter videojátékban egy speciális mozdulat neve is volt. Ezen kívül egy olyan angol zenekar is akik letagadhatatlanul kockák de legalább ennyire jól értenek ahhoz is amit csinálnak. És itt most a 21. század indie zenéjére gondoltam. Persze a The Prodigy hatás is megtalálható a dalokban (említett zenekarra utal még az album elnevezése is amely pluszban még a Generation X könyvre is kikacsint...) csak úgy mint a különféle prüttyögés, pittyegés, megannyi 8 bites hang. Mindez indie zenére helyezve, bár mivel a szövegek sokkal inkább tendálnak a rap irányába mint a klasszikus rock felé, inkább a grindie kifejezést használnám rájuk. Persze csak az első album kapcsán. Utána a banda már váltott és sokkal inkább az elektronikus irány felé vették az irányt. Lehet vitatkozni, hogy ez jót tett-e nekik de tény, hogy mostanra Anglia egyik legfelkapottabb zenekarává léptek elő. A Music for an Accelerated Culture a legújabb konzolgeneráció (PS3/X360/Wii) idején jött és megragadott valami olyasmit amit úgy lehet nevezni: a kor szellemisége. Remekül elkapta azt a hangulatot amely még mind a mai napig tart. Hiszen nézz körül a világban. A fiatalok buliznak, piálnak, szívnak és kufircolnak. Mindez pedig teljesen természetes lett. Persze akinek nem inge, az ne vegye magára de mindenesetre az tény, hogy nagyot változott a világ. A Hadouken! pont az ilyen témákról szövegel és teszi mindezt azért annyira hitelesen mert maguk a zenekar tagjai is mind-mind fiatalok, akik szintén nem vetik meg sem a piát, sem a füvet és tuti, hogy minden pénteken ott csápolnak valami new rave/indietronica bulin. Az album ezt festi meg a hallgató előtt. A Get Smashed Gate Crash nyitja magát az albumot és egyben a bulit is. Azonnal belecsap a lecsóba, nincs felvezető intro (pedig én nem vettem volna rossz néven egy kis 8 bites ökörködést albumnyitónak). Rögtön itt felfigyelhetünk a dalszövegek sokszínűségére és hétköznapiságára. A frontember a mindennapokról vakerál, nem fonja hagymázas tőmondatokba mondandóját. A rá következő That Boy That Girl a mai napig az egyik legjobb H! (így rövidítik a Hadouken! nevet) sláger odaszólogatós szöveggel:

That boys a Hoxton Hero,
Skinny fit jeans and dressed in pink,
How he dresses I care zero,
As long as he don't steal my drink.

That girls an Indie Cindy,
Lego haircut and polka-dot dress,
I don't care if she thinks she's indie,
How she's different is anyones guess.

Ügyes. Mindez mellé pedig olyan zenei aláfestést kapunk, hogy anyánk mindjárt átszól a kisszobából, hogy nyomjuk ki a konzolt. Komolyan, annyira jól összepasszol a 8 bites hangzás és az indie rock, hogy az már fáj. A videojátékos vonatkozások eztán sem hagynak alább, a Game Over már címében is erre utal. Említésre méltó még, hogy a H! sosem spórolt a káromkodásokkal, magasról téve arra, hogy így biztosan nem fogják játszani a számaikat a rádiók (tévedtek, mert főleg a BBC Radio 1 eléggé sokat nyomatta őket...). A Decleration of War sem rossz de az utána következő Mr. Misfortune jobban megmarad az emberben. Lassú szám pedig még nem is volt az albumon eddig. A Crank It Up ha lehet ilyet mondani (írni) még jobban fel is pörgeti a hangulatot. Nem másolom be az egész dalszöveget, legyen elég annyi, hogy kiemelik az átlagból az olyan említések mint az MSN amelyet én egyetlen más előadótól sem hallottam még. Pont azért szeretem ennyire a Hadouken!-t mert képes a mai kor nyelvén szólni. A What She Did és a Driving Nowhere (ami már enyhén belassult) után a Liquid Lives foglalja össze röviden és tömören, hogy milyen életérzést is képvisel a H! csapata. Party party hátán, közben pedig "drink, smoke, fuck, fight". A dob meg közben majd szétrepeszti a fejünket.

hadouken-28497.jpg

A Spend Your Life című számot bármikor szívesen lejátszanám egy munkaügyi központban, a záró Wait For You pedig kellemesen letisztult, lassú folyású darab. Ha egy tisztán akusztikus számot tettek volna be zárásként, azzal hazavágták volna az egész albumot (ugyanez például a Franz Ferdinand Tonight című lemezénél épphogy tökéletesen működött). Örülök, hogy végre megismertethettem veletek ezt a lemezt. Számomra sok szempontból klasszikus. Több százszor hallgattam már de sosem tudok ráunni. Ugyanígy vagyok például a Kasabian zenekar Velociraptor! lemezével is. A Hadouken! esetében az mindenképpen említésre méltó, hogy tényleg a mai kor nyelvén szólnak. Szövegileg és hangzásilag is. Nagyon sajnáltam azonban, hogy a második albumukkal (For The Masses...enyhe utalás a Depeche Mode-ra) elkezdték erőltetni a The Prodigy -féle tisztán elektronikus vonalat és szinte teljesen maguk mögött hagyták az indie zenét. Meg is lett a böjtje, csaknem mindenhol rendesen leszerepelt az album. Én sem kedvelem, vannak rajta jó számok (mint például a Sims3-ba is bekerült M.A.D., vagy a Play The Night) de összességében csalódás. Nem úgy mint a Music for an Accelerated Culture. Ez a H! egyik csúcsteljesítménye. Akkor is töltsd le ha csak klasszikus zenét hallgatsz. Egyszeri fiatalságod aláfestőzenéje ez.

Értékelés: 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr304705740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.