Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

The Horrors – Strange House

Éjsötét árnyék

2012. szeptember 06. - -Britpopper-

9ed2a29a9552434df623f8f10b1ef72c.jpg

Kiadás éve: 2007

Kiadó: Loog

Műfaj: Post-punk/Garage rock/Indie rock

Ezt hallgasd meg: She Is the New Thing

 

A The Horrors mára már Anglia egyik legjobb zenekara és ez elvitathatatlan. Azonban ők is elindultak valahonnét, nem a 2011-es, mesterműnek számító Skying (ajánlóm ITT) volt az első lemezük. A fiúk (egy korai EP-t leszámítva) 2007-ben törtek be a zenei színtérre akkor még merőben más imidzzsel és hangzásvilággal. A korai Horrors még zajos volt, mocskos és éjsötét. A Strange House egy remekül összepakolt garázs-rock/post punk album amelyen emósnak kinéző srácok zenélnek és az egészet belengi egyfajta régies, kísérteties atmoszféra amely leginkább egy jól sikerült Tim Burton filmre hajaz. Faris Badwan már akkor is remekül tudta használni a hangját, a többiek pedig remekül asszisztáltak neki a zenei körítést biztosítva. Fajsúlyos szinti hangok és gyors gitártémák színesítik a palettát, Faris éneke pedig egyszerre vészjósló és hátborzongatóan közeli. Már régóta akartam írni erről az albumról, hiszen annak idején számomra is meghatározó volt. A mai napig szívesen elő-elő veszem néha, bár tény, hogy azóta a fiúk megkomolyodtak és csak bizonyos elemiben nyúlnak vissza debütáló albumukhoz. Ami annyira zseniális lett hogy muszáj vagyok élveboncolni:

horrors05-27-07.jpg

A Jack the Ripper hatásos kezdés. Ilyen címmel meg pláne. Előre vetíti, hogy mire számíthatunk az album hátralévő részében. A dalszöveg is parádés, Faris hangja pedig nagyon ott van a szeren már itt, az első számban is. Szinte észre sem vesszük, hogy maga a dal egy feldolgozás. Az ezt követő Count in Fives is üt mint az ólajtó. Tempós, sodró lendületű szám, az ének itt helyenként már-már kántálásnak hallatszik, a szintetizátor hangok pedig mindig a legjobbkor lépnek be. A harmadik dal a Draw Japan amelyért nagyon odavoltam annak idején, több százszor hallottam már de sosem tudnék ráunni. Ennél a számnál is megfigyelhetjük, hogy a srácok milyen jól alkalmazzák a régi horrorfilmekre kikacsintó hangokat mint például a fenyegetően mély kórus. A Gloves szintén egy pörgős darab majd ezt követően érkezik az Excellent Choice amelyben nem is Faris szövegel (és a szövegelést itt tessék véresen komolyan venni ugyanis a dal egy történetet mesél el), bár néha bele-bele üvölt. Ettől függetlenül a szám maga remekül működik, a lemez egyik meghatározó pontja. A Little Victories sem ülteti le a hangulatot de az ezt követő She Is the New Thing (abszolút favoritom az albumról) és a talán legnagyobb "slágernek" számító Sheena Is a Parasite emeli csak a magasba igazán mind a hangulatot, mind a vérmérsékletünket. Abszolút kiváló darabok, aki utóbbira nem kezd el egy szabadtéri koncerten pogózni, az talán nem is ember. Oké, ez durva volt de nézzétek csak meg az egyszerre zseniális és beteges videoklipet amelyet a dalhoz készítettek (és amely több helyen még mindig le van tiltva...), hogy tisztában legyetek azzal, mire is gondoltam. A Thunderclaps is remekül alkalmazza a kórus hangzást, ha van olyan, hogy goth punk stílus akkor szerintem jó eséllyel pályázhatna rá. Utána Gil Sleeping amely végig egy instrumentális darab, nulla énekkel. Néha a széttorzított szintihangok és pittyegések már-már az elviselhetetlen kategóriát súrolják (vicc nélkül: egyszer a kelleténél kissé hangosabban hallgattam eme számot és a Winamp egyszerűen befagyott) de csupán azok számára akiknek ez újdonságnak hat.

Én ilyen szempontból már tapasztalt vagyok, végighallgattam ugyanebből az évből a NIN Year Zero albumát is elég sokszor, engem az ilyen idegtépőnek szánt hangminták nem tudnak kikergetni a szobából, vagy arra ösztökélni, hogy számot váltsak. Hivatalosan az utolsó dal az albumon az A Train Roars amely lassan hömpölyögve kezdődik, majd egyre fokozódik. A dob rendszertelen ütemei kihangsúlyozzák a zárószám érdemeit, majd hirtelen véget ér a Strange House. Akinek azonban az UK kiadású lemez van meg, az örülhet hiszen rejtett számként ott van még neki a Death at the Chapel amely egy iszonyatosan jól eltalált, pörgős, odavágós darab lett. Csak kár, hogy túl rövid. Sajnos az egész album túl rövid. Elsőre talán nem érezzük de ha az embernek belopja magát a szívébe akkor bizony érezhető, hogy jól jött volna még egy-két kiadósabb dal. Mert az a fajta stílus amelyet a The Horrors a debütáló albumán megteremtett, bizony eléggé kihasználatlan volt akkoriban. A fiúk 2009-ben jöttek ki második lemezükkel amely már merőben más volt mint elődje. A Strange House talán a későbbi produktumok fényében csiszolatlannak hat, azonban ez a szétzilált, szanaszét effektezett, cseppet sem egységes fiatalkori őrjöngés teszi mégis rendkívül fontossá eme albumot. És én speciel csak miattuk vettem anno fekete csőnadrágot.

Értékelés: 10/9

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr994751467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.