Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Az Éden-sziget titkai (Befejező rész)

2012. november 17. - -Britpopper-

c6a5e24cc97540c1b6dc195e1a613a2a-d320wxp másolata_5.jpg1. rész/2. rész/3. rész/4. rész/5. rész/6. rész


Előszó: Itt van tehát a befejezés, az Éden-sziget történetének lezárása amely remélhetőleg mindnyájatoknak elnyeri majd a tetszését és sikerül a felmerült kérdéseket megválaszolnia. Szerintem egy krimi akkor jó ha lehet agyalni rajta, ezt tartottam szem előtt akkor is mikor eme novellát elkezdtem írni. Hosszúra sikeredett ez tény, azonban legalább kerek egésszé tudtam formálni a sztorit és nem intéztem el két oldalnyi cselekménnyel. Nem is húznám tovább az időt, köszönöm a figyelmét mindazoknak akik végigkövették eme irományomat is! És akkor a befejező rész:

1938. november 5.:

 

A vihar véget ért, és csend honolt a megsebzett tájon. Nagyobb pocsolyák, és vékony, letöredezett ágak tettek tanúbizonyságot arról, miszerint nemrég még tombolt a természet az Éden-szigeten. Lord Angus McShane kastélya viszont ugyanolyan tekintélyt parancsolóan magasodott emberöltőkkel azelőtt felállított helyén, mint eddig bármikor. A Nap melegen sütött, és friss esőillat borította be az egész szigetet. Az előző napok szörnyű eseményei rányomták a bélyegüket erre az egész félresiklott látogatásra, egy bizonyos örökség apropója alkalmából. Először Rita, a kiállhatatlan grófnő halt meg. Megmérgezték. Aztán Susan, és Eliot következett, majd Ronald, és a fia, Peter. Utóbbi kettő nem a tébolyodott sorozatgyilkos áldozata volt, hiszen mindketten önként vetettek véget az életüknek. Ted, az ismeretlen fekete férfi – aki a L.A.M. monogramot rajzolta a homokba – csupán egy nappal azután sodródott partra a szárazföldön, miután Ronald is véget vetett keserűvé vált életének. Egy sétáló párocska bukkant rá Ted felpuffadt, erősen kékes-lilás, oszladozó testére, mikor éppen szokásos napi sétájukat tartották a tengerparton. A kirendelt nyomozó – akinek kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy egy néger halálának okát kutassa – megállapította, hogy valószínűleg adósság tartozása miatt ölték meg szegény nyomorultat, és az ügy ezzel le is volt zárva. Mérföldekkel odébb, az Éden-szigeten viszont még semmi sem volt lezárva. Harry az egyik emeleti szobába bezárva feküdt a padlón, és próbálta minden erejét összeszedni ahhoz, hogy fel tudjon végre állni. Ugyanis te leszel a következő… – ezt még James mondta neki, mikor visszafelé cipelték a partról. Harry pontosan tudta, hogy hiába árulná el bárkinek is, hogy miket hallott, úgysem hinne neki a kutya sem. Kiutálták. Megvetés tárgya lett. Nem is csodálkozott ezen, hiszen két ember haláláért is súlyos felelősség nyomta a vállát. Már a halál sem riasztotta meg. Olyan mély depresszióba zuhant, ahonnan igen kevés volt rá az esély, hogy ki tud lábalni. Felegyenesedett az ablakpárkányra, és a szigetet bámulta: gyönyörű. Minden friss, és üde – dacára a hideg ősznek, a napsütés életet lehelt a tájba. Öröm lenne kicsit körbejárni a helyet, ha odakinn nem egy elmebeteg gyilkos fenné rá a kését.

 

Tom, és Brian a társalgóban üldögéltek, és komoly hangvételű beszélgetést folytattak éppen. James, és Kate pedig a szigetet körbeölelő tengerpartot vizsgálta át, hátha rábukkannak valamiféle hajószerűségre, avagy csupán egy egyszerű csónakra (Kate ötlete volt az egész, aki az ebédlőben megtalálta Harry szalvétáját, rajta a HAJÓ felirattal). Lawrence az éléskamrában egymás mellé helyezte az eddig elhunytak testét, és letakarta őket egy-egy fehér lepedővel. Sajnálkozva nézett Ronaldra, és a fiára, Peterre, majd egy perc néma csenddel adózott az emléküknek. Utána félrekotorta a kamra hátuljában lévő krumplis, és hagymás zsákokat, előhúzott egy méretes feszítővasat, és átment a társalgóba. Az első ütést Tomra mérte, méghozzá a koponyája hátsó részén. A férfi azonnal sokkot kapott az ütés erejétől, és feleszmélni sem volt már ideje, mire Lawrence újra lecsapott. A látványtól köpni-nyelni nem tudó Brian megpróbált hátrálni, de a lábai nem engedelmeskedtek. Végig kellett néznie, amint a gyilkos agyonveri Tomot, majd ellene fordul. Harry az emeleti szobában mindent jól hallott: a kiabálásokat, a le-lesújtó feszítővas tompa puffanásait az emberi testen, és a könyörgést, majd a végső – ezáltal legerősebb – csapást is. James szavai tehát csupán üres fenyegetések voltak. Harry túl későn jött rá az összefüggésekre, pedig azok mindvégig a szeme előtt voltak: Lawrence volt az, aki rohanva érkezett nekik szólni, mikor saját elmondása szerint rátalált az ismeretlen fekete férfi holttestére a sziklaszirt tetején. Holott ő volt az, aki a mélybe taszította. Remekül sikerült megjátszania magát, és rendre tévútra vezetnie a többieket. Ronald, és James veszekedésénél is jelen volt, és – bár ezt már a többiek nem tudhatták – ő maga beszélte tele az ifjú Peter fejét, egyúttal ültette el a bogarat a fülében, és végül kényszerítette bele az öngyilkosságba. Rita halála könnyű volt, mint az egyszeregy. Az arzént belecsempészni a tányérjába, igazán nem követel meg nehéz fizikai munkát, és már egy nappal a szigetre érkezés előtt végre volt hajtva. A körítés viszont, hogy a vendégek ne fogjanak gyanút, mindennél fontosabb volt: az ételeknek forrónak kellett lenniük, hogy naivan azt higgyék, valaki várta már őket. Itt jött kapóra Ted, a fekete dokkmunkás, aki készséggel segédkezett egy kis plusz honorárium fejében. Jutalma azonban a halál volt, és bár nem halt meg azonnal a szikláról való lezuhanás után, végül csak a gyilkos győzött. Viszont Ted még az utolsó erejével megpróbálta a gyilkosa nevét a homokba írni, ami félig-meddig össze is jött neki, hiszen a LAW sikerült a LAWRENCE-ből. Pech, hogy a W-t fordítva olvasta szegény James, és egy M-et láttak benne. Nagy pech.

forgotten_manor_by_mon_ki-d4ftw8e.jpgEközben a már említett James, és Kate rábukkantak egy kis halászhajóra egy eldugott partszakaszon található mély barlangban. A kíváncsiság hajtotta őket minél beljebb, és beljebb, amikor egyszer csak előttük termett a kis hajó. Szakasztott olyan volt, mint Harry elsüllyedt halászhajója, azonban ez remek állapotban állt ott, a sekély vízen. James nem akart hinni a szemének: felmászott a hajóra, és megnézte, hogy biztosan minden rendben van-e, és nincs-e semmi probléma mondjuk a motorral, avagy az üzemanyag tartállyal. Legnagyobb meglepetésére, semmi problémát nem észlelt. A hajó teljes egészében készen állt az indulásra – oldalán egy közeli hajóbérlő társaság címere díszelgett. Vissza kell mennünk, szólni a többieknek. Azonnal! – jelentette ki Kate. James természetesen szót fogadott neki, bár ha egyedül találta volna meg a hajót, már rég lelépett volna erről az átkozott szigetről. Mindketten elindultak sietve vissza, a kastény irányába. Eközben ott már a feje tetején állt minden. Tom, és Brian vérbe fagyott holtteste a társalgó perzsaszőnyegén hevert, Lawrence pedig felért az emeletre, megállt Harry szobájának ajtaja előtt, és jól irányzott, erős rúgásokkal ostromolta azt. Az ötödik rúgásra a zár megadta magát, és az ajtó kivágódott. A szoba üres. Harry sehol. Lawrence dühösen sújtott le a feszítővassal az ágy melletti komódra, és szerteszét repültek a törött vizes kancsó, és porcelán váza darabkái. Hol vagy?! – kiabálta dühösen. Hangja eltorzult, mintha egy másik személyiség állna odabenn, a szobában. Ezalatt Harry – miután sikeresen kimászott a szoba ablakán – épp a szomszédos szoba felé egyensúlyozott a kiálló peremeken. Nem nézett lefelé, mert tudta jól hogy nagyon magasan van. Kár, hogy nem a másik irányba (Susan szobája felé) kell mennie, mert akkor játszi könnyedséggel átugorhatott volna egyik erkélyről a másikra. Csakhogy pontosan tudta, hogy Lawrence is számít arra, hogy ő a könnyebb utat választja, ezért nem jobbra, hanem balra vette az irányt. A legtávolabbi szoba irányába. Gyengéd szellő fújdogált – kellemese érzés volt, mikor az arcát simogatta. Berúgta az ablakot, mikor odaért. Az üvegszilánkok a földre szóródtak, ő pedig bejutott a szobába. Ez lehetett Lord Angus McShane dolgozószobája egykor. Lawrence azonban ide is bejuthatott, hiszen egy öreg íróasztalon papírok álltak halomban, és szétdobálva is. A Lord kézzel írott levelei, és üres papírok is, meg borítékok. Lawrence minden bizonnyal itt írta meg a hamis meghívókat a szigetre, miután tökéletesen lemásolta a Lord kézírását. Harrynek nem volt ideje ezen mélázni. Sietnie kellett. Kilépett a szobából az emeleti folyosóra, és balra tekintve még éppen látta, amint Lawrence dühösen besiet Susan szobájába, majd az erkély felé csörtet. Harry kihasználta az alkalmat, és elindult: halkan lépdelt, nehogy észre lehessen venni, hogy ott van. Óvatosan benézett az ajtón. Lawrence éppen az erkélyen állt, és nem tudta hová tenni, hogy a férfi eltűnt. Eljött Harry ideje: elsuhant az ajtó előtt, le a lépcsőn, ami megnyikordult a léptei alatt. Lawrence azonnal megfordult.

 

Odalenn a vér szaga borított el mindent. A két holttest mozdulatlanul feküdt a társalgóban. Harry ügyet sem vetett rájuk. A bejárati ajtó irányába próbált menekülni, azonban a gyilkos már megelőzte: odatolt két méretes fotelt akadály gyanánt, amiket most időpazarlás lett volna eltologatni. Harry szíve a torkában dobogott, a pulzusa lüktetett. Fojt róla a víz, és fogalma sem volt mit tegyen. Csapdába esett állatnak érezte magát, de azonnal el kellett tűnnie onnan, mert odafentről már hallotta a lassú, súlyos léptek hangját. Az örökség, Harry! – Lawrence kiabált fentről: Az örökség! A sziget! És minden ezen a szigeten! Ha minden egyes rokon eltűnik, az enyém lesz az egész! Ugyan ki keresné ezeket a bolondokat?! – a hangja továbbra is torz volt: Az öreg Angus bácsit volt a legnehezebb kicsinálni! Könyörgött az életéért! Lelőttem, mint egy kutyát! – harsogta. Harry az ebédlőben találta magát. Maga sem tudta, miért pont oda ment be. Kereste a kiutat, de Lawrence egyre lejjebb, és lejjebb érkezett a lépcsőn. Szegény Harry addig tétovázott, amíg a gyilkos már ott nem állt közvetlen mögötte: Nem így akartam ezt, Harry… – mondta nyugodtan: Maga próbált segíteni, ezért magának más halált szánok. Hiszen mégsem rokon, nem igaz? – Lawrence hangja félelmetesen nyugodt, ugyanakkor nagyon idegen volt. Eldobta a feszítővasat, majd az ebédlőasztalhoz lépett. Letérdelt, és kihúzott alóla egy vadászpuskát. Ezt ide tettem biztosítéknak, hátha történik valami fennakadás. – mondta. Harryre célzott vele, akinek a földbe gyökereztek a lábai – érezte, hogy eljött számára a vég. Ekkor dörömbölés hallatszott a bejárati ajtónál. Megjött James, és Kate. Nem tudtak bejutni. Lawrence odakapta a fejét, Harry pedig tudta, hogy vagy most lép, vagy meghal. A gyilkoshoz odaérni már nem lett volna ideje, ezért az ebédlő nagy panoráma-ablaka felé szaladt, és átvetette magát rajta. Az üvegszilánkok több helyen is megvágták mikor kiesett a szabadba, és a fájdalom élesen hasított belé a teste több pontján is, azonban ez most nem érdekelte. James, és Kate nem messze álltak tőle, és csodálkozva nézték. Mi a…?! – kérdezte James, de Harry azonnal közbevágott: Rohanj! Most! Te is! Gyerünk! – mondta. Én nem értem, hogy mi…?! – kezdte volna Kate, azonban ekkor odabentről elsült a vadászpuska. Faforgácsok repkedtek szanaszét, amint a sörét átvitte a bejárati ajtót, és James arcának bal felét, hússal, fogakkal együtt. A férfi tántorgott még egy darabig, miközben a vér kifelé spriccelt az arcából, majd összeesett. A lába még rángott vagy fél percig a rideg földön, majd elernyedt. James elájult. Ha nem kerül gyorsan kórházba, minden bizonnyal meghal. Kate sikított, ahogy a torkán kifért, Harry azonban – a sokkhatás ellenére – a földre rántotta őt. Még pont időben, mert Lawrence újabb lövése is az ajtón keresztül érkezett. Jézusom! – kiabálta Kate. Harry közben James mozdulatlan testét bámulta. Akármennyire is ellenszenves volt, ő a barátjának tekintette az immáron halálán lévő férfit. Itt a vége a menekülésnek. Túl sok vér folyt már. Nem futhatnak tovább. Eljött a bosszú ideje.

86174dad039f2f62b9fed718cea72586-d32x1mo.jpgHarry tudta jól, hogy Lawrence-nek újra kell töltenie, ezért azonnal lépett: felállt, és minden erejével nekizuhant a bejárati ajtónak. Az amúgy is szétlőtt ajtó azonnal betört, és Harry – átgázolva a fotelokon – nekirontott Lawrence-nek. Kate a sárban ülve figyelte az eseményeket, és mindkét kezét a szája elé tartotta – szeméből könnyek fojtak. A halál szele ott keringett körülöttük. Harry egy irtózatosan kemény gyomor ütéssel indított a meglepődött Lawrence irányába, aki nem is számított arra, hogy a menekülő, megsebzett férfi ellene fordul. Az ütéstől meggörnyedt, de nem várta meg a következőt: a puskatussal felfelé csapott, és állon verte vele Harryt, aki elharapta a nyelvét. Vér, és nyál csordogált kifelé a szájából, de nem állt le. Megragadta a puskát, és kitépte a gyilkos kezei közül. Odalökte Katenek, majd behúzott egy hatalmasat Lawrence-nek. Amaz megszédült az ütéstől, és a földre rogyott. Harry újból ütött volna, azonban túl lassú volt, és Lawrence kirúgta a lábait. A férfi nagy puffanással zuhant a padlóra – megütötte magát, de ideje sem volt felfogni, megérezni a fájdalmat, mert a gyilkos már ott termett, és behúzott egyet a jobb szeme alá. Harry feje hátrabicsaklott, és jól be is verte az ajtókeretbe. Eközben Kate megkerülte őket, és visszamászott az ebédlőbe a kitört panoráma-ablakon keresztül. Feltámadt a szél. Harry előtt egy pillanatra elsötétült a világ, akkora ütés érte a fejét, de mire feleszmélt, azt látta, hogy Lawrence rátérdelt a mellkasára, és vastag kezeivel körbefonta a nyakát. Ha nem cselekszik valamit azon nyomban, ketté roppantja a nyelőcsövét. Kezével használható tárgy után kotorászott, és beleütközött a vadászpuskába. Ekkor a gyilkos szorítása már nagyon erős volt. Harry fuldoklott. Megragadta a vadászpuskát, és próbált vele Lawrence felé ütni, de az ütése gyenge volt. Elszállt az ereje – nem kapott rendesen levegőt. Kezdett elhomályosulni előtte a világ. Ekkor azonban a háttérben feltűnt Kate, aki egy méretes konyhakést vágott bele Lawrence hátába. A gyilkos felüvöltött a fájdalomtól. A kés minden bizonnyal csontot is ért, annyira mélyre hatolt. Harry levetette magáról a férfit, majd a torkához kapott, és nagyokat köhögött – zihálva kapkodott levegő után. Lawrence – a késsel a hátában – felegyenesedett, és Kate felé fordult. Lekevert neki egy akkora pofont, hogy a gyenge nő azonnal elesett. Végetek van! Mindketten meg fogtok dögleni! – jelentette ki Lawrence, majd belerúgott egyet a földön heverő Katebe, aki felnyögött. Ez a hely lesz a sírotok! – sziszegte, majd Harry felé fordult, hogy végre végezzen vele. A vértől, és izzadságtól mocskos Harry előtte állt, és elszántan nézett rá. Zihált, de a tekintete mindent elárult. Ahhoz, hogy le tudjon győzni egy gyilkost, saját magának is gyilkossá kell válnia.

 

Megfogta a vadászpuska csövét mindkét kezével, és lendületből fejbe vágta a tussal Lawrence-t. Amaz megszédült, és egy kissé meg is tántorodott. Harry közelebb lépett hozzá, és kirántotta a hátából a konyhakést. Lawrence feljajdult. Harry nem hezitált: megszorította a kést, és négyszer is hasba szúrta vele a férfit, majd a véres eszközt a padlóra ejtette. Lawrence úgy tántorgott, mint egy élőhalott, aki éppen akkor kelt ki a kriptájából. Bevágódott az ebédlőbe, és nekiesett az asztalnak. Tányérok, poharak, és evőeszközök hulltak alá – nameg drága italok. A gyilkos közöttük vergődött, mint valami partra vetett hal. Égető fájdalmat érzett az oldalában, és rettenetes dühöt. Harry belépett az ebédlőbe. Szabályosan felrúgta a nagy ebédlőasztalt, és megtalálta azt, amit keresett: alatta, ahonnét Lawrence a vadászpuskát húzta elő, még volt egy doboznyi töltény is. Nem habozott, azonnal újratöltötte a puskát – eközben Lawrence a kiömlött borban, és ételmaradékban csúszott-mászott, mint egy féreg. Kate is bevonszolta magát a nagy fináléra. Harry ráfogta a vadászpuskát a gyilkosra, majd ennyit kérdezett: Megérte? Végzett majdnem az összes rokonával egy nyomorult sziget miatt. Megölt ártatlan embereket, akik bíztak magában. Megölte őket, puszta nyereségvágyból. Megérte? – hangzott a kérdés. Lawrence szembenézett a vadászpuska csövével, és azon túl Harryvel: Igen! – hebegte: Ha azt kérded, hogy élveztem-e a gyilkolást, azt kell mondanom, hogy igen, nagyon is élveztem. Rita halálát legalább annyira, mint Susanét, akit örömmel fojtottam halálra. Bevallom, szexuálisan is felizgatott a helyzet. Látnod kellett volna még azt is, hogy a kis Eliot milyen képet vágott, mikor belé mártottam a késem. Ronald, és Peter halála…nos, azok kapóra jöttek. Harry szeméből könny csordult, és futott végig az arcán: Hagyd abba! – mondta, de Lawrence tovább folytatta: A nigger halála fontos lépés volt, ahogy azé a két idiótáé is, akik a társalgóban beszélgettek. Mindkettő fejét pépesre vertem egy feszítővassal. Aztán következtél volna te, és a csinos kis barátnőd. – Lawrence vigyorgott. Hagyd abba! – Harry ujja bizsergett a ravaszon. A gyilkos azonban csak nem hagyta abba: James feje most biztosan nagyon fájhat. Ha veled is végeztem volna, akkor jött volna a nő. Tudod, a kis Kate-el még szívesen elszórakoztam volna, mielőtt elvágom a torkát. Szerezhetett volna nekem néhány igazán kellemes percet. Tudod, én tudok nagyon… – befejezni már nem tudta. Lövés dörrent, és Lawrence feje szabályosan szétrobbant a sörétek következtében. A koponyájának darabkái széthullottak az ebédlőben, és a vére vörösre festette a patyolat tiszta, hófehér abroszt. Az arca helyén csontszilánkok, és húscafatok maradtak csak, valamint az egész alsó állkapcsa, benne a fogaival. A többi eltűnt. Szanaszét hevert az ebédlőben. A teste élettelenül vágódott el a földön. Harry kezében ott füstölgött a vadászpuska csöve. Hűvös szél áramlott be odakintről. Meglengette a betört ajtót, és a kitört panoráma-ablak mellé feltett függönyt, valamint a vértől, és agyvelőtől mocskos fehér abroszt is. Ennyi volt. – mondta Harry: Itt a vége. Jamest azonnal kórházba kell vinnünk! – kiáltott Kate odakintről. Harry észre sem vette, hogy a nő kiment, annyira lekötötte, hogy végre végzett a gyilkossal. Hamarosan mind a hárman úton voltak már a szárazföld felé, a kis halászhajón, amit a barlangban találtak. Harry visszatekintett még az egyre távolodó Éden-szigetre, majd lehunyta a szemét. Borzalmas emlékei maradtak ezzel az utazással kapcsolatban, de örömmel töltötte el, hogy James nem halt meg, és nemsokára eljutnak egy kórházba, és persze az is, hogy ott van mellette Kate, aki egészen a szárazföldig fogta Harry kezét. Nem is titkolták tovább, hogy szeretik egymást. Néhány hónappal később össze is házasodtak, a jeles eseményen pedig ott volt James is. A szigeten történt eseményeket a rendőrség kezdte kivizsgálni. A legjobb nyomozókat rendelték a helyszínre, akik – a felforduláson, és a hullákon kívül – minden bizonyítékot megtaláltak. Egyedül csak egyetlen egy valamit nem: Lord Angus McShane holttestét.

 

Vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr954909931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.