Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Laborkalandok

2012. december 13. - -Britpopper-

Hajnalban ébredtem. A lámpák fényei bevilágítottak az utcáról. Fél tucatnyi hülyeséget álmodtam csak össze. Ma laborvizsgálat – konstatáltam az órára pillantva. Teljes körű laborvizsgálat, hogy egészen pontosan írjam le meghatározását. Enni-inni ilyenkor ugye nem szabad. Sebaj, egy gyors fogmosás és öltözködés után már lenn is találtam magam az utcán. Munkába siető emberek sokasága mellett haladtam el. Szép komótosan, gyalog baktattam a rendelőhöz. Ezerszer megtett utakat jártam be újra, a reggeli homályban. Itt egy focipálya, ott egy Coop. Csak azért nem veszem már észre őket mert pontosan tudom, hogy ott vannak és még 10 év múltán is ott lesznek. Lassan felbukkant a rendelő. Kissé eldugott helyen áll, azonban közelről is pont annyira vészjósló mint távolabbról. Ezen elmerengtem egy-két másodpercig, majd beléptem. A recepción az első emeletre irányítottak. Közben hol lassan cammogó, hol sietve lépkedő emberek haladtak el körülöttem. Kórház-szag van itt, kérem szépen! – nyugtáztam megállapításom. Irtózom a kórház-szagtól ugyanis. Nem is tudom pontosan miért. Talán gyerekkori emlékekre vezethető vissza. Nem érdekes. Felmentem gyorsan az első emeletre. Fenn rengeteg ember állt/ült és mint valami rossz western filmben, mikor felértem, hirtelen mindenki engem kezdett el bámulni. És én még azt hittem az elsők között leszek ha jó korán érkezem. Kávé illat csapta meg orromat. Persze nem az a frissen lefőzött, finom kávé illat hanem automatás, műanyag poharas kávé illat. Mondjuk szívesen belekortyoltam volna abba is. Elkezdtem nézegetni a feliratokat az ajtókon. OPTIKA. Mellette VÉRVÉTEL. Aha, jó helyen vagyok! Megint mellette VIZELET. Amellett pedig kis ablak, benn egy öreg néni intézi a papírokat. Az ablak előtt hosszú sor. Nofene, tán mindenki pont most akar laborra menni? – kérdezem magamtól. Beálltam a sor végére. Éreztem a tekinteteket magamon. Néhány perc várakozás kezdődött. Közben a várót fürkésztem: eléggé lepusztult és elhanyagolt. Bármely horror film elirigyelhetné. Emberek jöttek és mentek. A sor pedig alig haladt valamicskét. Ez különösen zavaró volt, hiszen eredetileg időpontra érkeztem. Előttem egy felnyírt frizurájú, c-kategóriás fiatalember állt aki pedig az előtte álló tinicsaj hátsóját mustrálta nagy bőszen. Mindent a szemnek, semmit a kéznek! Egyébként meg ki mondta, hogy egy rendelőben nem lehet csajozni? "Szia, meghívhatlak egy 80 forintos automatás kávéra?" De hirtelen megindult a sor! Magam is fellélegeztem. Aztán kiderült, hogy csak valakinek elege lett a várakozásból és inkább hazament. Feladta. Gyenge.

Winter_morning_by_Ampata.jpgTíz perccel később a nevemet hallottam a hangosbemondón. Csak megérte időpontra jönni. Mentem is előre nagy büszkén, lányos zavaromban a VIZELET feliratú ajtón benyitva. Benn mogorva asszisztens cserélte az üvegcséket. Ezt még befejezem! – förmedt rám. Oké, én aztán nem sietek. Mögöttem egy pasas lépett be, neki is bemondták a nevét a hangosbemondón. A mogorva asszisztens jól kizavart mindkettőnket az intézős öreg néni ablakához, hogy nyugodtan álljunk oda soron kívül. A pasas mellettem nem igazán értette mi történik. Segítettem hát neki. Maga is időpontra jött? – kérdeztem. Igen, igen! – válaszolta. Na, akkor jöjjön velem, menjünk az ablakhoz együtt! – utasítottam. Tartsunk már össze mi, időpontosok. Kinn elvették a beutalóinkat és mehettünk is vérvételre. Benn előttem egy kisfiú volt az édesapjával. Szegény gyerek nagyon sírt mikor beszúrták a tűt. Akkor, ott jutott eszembe, hogy én tulajdonképpen ki nem állhatom a vérvételt. Mire én következtem, már kicsit félve ültem le. Elszorítás, ökölbe a kéz, megfeszít, tessék. Fél perc alatt végbement az egész procedúra, semmit sem éreztem. Elbeszélgettem a vérem épp levevő nővérrel, hogy milyen sokan vannak kinn. Helyeselt. Egy perccel később már másnak vette le a vérét, én pedig kinn ültem kabáttal az ölemben és vattával szorítottam a tűszúrás kis helyét. Ez gyors volt – gondoltam magamban. Közben láttam ám, hogy az előbb még síró kisfiú is megnyugodott. Még csokit is kapott az édesapjától. Arcára angyali mosoly költözött amint szabad kezével bőszen majszolta a finom édességet. Pár perccel később eljöttem. Mire kiértem, már világos volt. Gyorsan hazajöttem, ettem pár falatot és visszabújtam az ágyba. Hamar elaludtam. Mikor felébredtem, olybá tűnt mintha ez az egész reggeli laborkaland csak egy álom lett volna. Rápillantottam a karomra és megláttam azt a parányi kis piros pontot amely nemrég még a tűszúrás helye volt. Elmosolyodtam. Eszembe jutott a csokit eszegető kisfiú aki mostanra már biztosan el is felejtette az egész vérvétel dolgot. Hanyatt feküdtem. Lassan itt az év vége. Ideje lenne már egy-két év végi toplistának. És még ajándékokat is kell vennem.

Milyen gyorsan elrepült ez az év!

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr1004961433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.