Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Top 10 horrorfilm amiket várok idén

2015. február 13. - -Britpopper-

Na, fiúk-lányok, toplista már elég régen volt. Úgyhogy épp itt az ideje egy újnak. Idén rengeteg remek filmmel el leszünk látva, és a legjobb az egészben hogy olyan horrorfilmek is érkeznek hozzánk amelyek nemzetközi fesztiválokon is jól szerepeltek. Szóval a szokásos, általam csak "popcorn-horrornak" hívott mozis hülyeségek mellett igenis lesznek olyan vérbeli horrorfilmek idén amelyekre abszolút érdemes lesz odafigyelni. Ezekből válogattam nektek néhányat.

 

10. It Follows

Annyi jót hallani erről a filmről. Tavaly is szabályosan körülrajongták a nevesebb fesztiválokon (köztük Cannes-ban is). A sztori mondjuk elég furán hangzik. Adott egy szexuális úton terjedő "vírus" amelyet ha elkap valaki, akkor egy rejtélyes, csak az ő számára látható alak kezdi követni aki felveheti bárkinek az arcát. És csak úgy lehet továbbadni - mint valamiféle átkot - ha az illető lefekszik valakivel. Jó, tudom hogy a sztori elég nagy baromságnak tűnik de ha hinni lehet a kritikáknak akkor egy The Babadook avagy Starry Eyes -kaliberű, a nagy öregek előtt alázattal tisztelgő, inkább a feszültségre mintsem a gore-ra kihegyezett horrort kapunk. Ez pedig általában jól szokott elsülni. Általában. Mert láttunk már negatív példákat is erre. De az alapkoncepció legyen akármilyen banálisnak hangzó is, legalább merész és egyedi. Szóval nagy hiba lenne nem figyelni erre az alkotásra. És az is jelent valamit hogy sokan már most kultfilmként tartják számon. Én egyelőre nem dobálóznék ily nagy szavakkal, azonban az érdeklődésem felkeltette. Nem is kicsit.

Mennyire várom: 80%

maxresdefault_1.jpg

9. Regression

Kifejezetten ígéretes misztikus filmnek tűnik Alejandro Amenábar (Más világ) új filmje, melyben Ethan Hawke karaktere egy állítólag apja által korábban megerőszakolt lány (Emma Watson) ügyében nyomoz és csakhamar véres sátánkultusz nyomaira bukkan. Én amondó vagyok hogy egy a thriller/horror alapfelállás nyakon öntve jókora adag drámával, simán az idei év egyik legsötétebb filmjévé teheti a Regression-t. Amenábar jól ért a feszültségkeltéshez, ezt már a 2001-es Más világ esetében is bebizonyította (amit a mai napig nem értek hogy adhatott le a Film+ délutáni műsorsávban), Ethan Hawke a Sinister és a The Purge óta bármikor bevethető az ilyen misztikus atmoszférával megáldott alkotásokban, Emma Watson pedig...nos, Emmára most már bőven ráférne egy hiteles szerep mert amíg Daniel Radcliffe sziporkázik a jobbnál-jobb szerepeiben, addig ő nem kap épp megfelelőeket. Én nem mondom hogy rossz színésznő lenne hiszen ezt bőven korai lenne még megítélni, de az biztos hogy egy lélektani drámában (ráadásul ilyen súlyos hangvételű szereppel) most bizonyíthat végre. A Regression nem lesz az év horrorja (sőt, inkább pszichothrillerként várom igazán) de kellőképpen misztikus filmre készülhetünk.

maxresdefault_2.jpg

Mennyire várom: 70%

A cikk még folytatódik, kattints:

 

8. Krampus

Horrorvígjáték. Nem egyszerű műfaj. Elég sokan belebuknak, elég ha csak az utóbbi idők Horrorra akadva termését megfigyelitek. Viszont tavaly mégis sikerült életet lehelni a műfajba. Az új-zélandi Housebound sikeresen vegyítette a lúdbőrödztető parát a humorral, az eredmény pedig Peter Jackson klasszikusához, a Hullajóhoz méltó eredmény lett. Ugyanígy a helyenként fárasztó humorral operáló What We Do In The Shadows is jól helytállt, ízes fricskát adva az egész vámpíros mítosznak. Szóval én kíváncsian várom hogy milyen lesz a Karácsony idején démonként portyázó Krampus története melyet a 2006-os - egyébként egyáltalán nem rossz - Trick ’r Treat rendezője készített. Ha a humor nem lesz kínos és fárasztó, az már egy jó pont. Az előzetesként kidobott artwork egyébként rohadt stílusos.

Mennyire várom: 60%

krampus.jpg

7. The Stanford Prison Experiment

Erre a helyre eredetileg nem ezt a filmet szántam, hanem az új Amityville horrort (ami már a 12. lesz a témában) azonban az előzetes kritikák meggyőztek arról hogy érdemesebb erre a filmre koncentrálnom. Viszont ahogy a Regression, úgy ez is inkább egy lélektani thriller lesz mintsem vérbő horror. A film egyébként azt a híressé vált kísérletet dolgozza fel, amelyben huszonnégy egyetemi diáknak kiosztották a rab- és börtönőrszerepeket, és megnézték, hogy mit kezdenek egymással egy kéthetes börtönszimuláció során. Talán mindannyian hallottatok már az esetről (a 2001-es A kísérlet is ezt dolgozta fel), sok újdonságot már nem tudnak mondani az esetről azonban a tálaláson lesz ezúttal a hangsúly. A Sundance filmfesztivál közönségét konkrétan sokkolta a film, fizikailag és lelkileg is megterhelőnek találták, amely egy ilyen film esetében bizony inkább pozitívum. Várólistás tehát, külön öröm számomra pedig hogy a szereplők között találjuk Ezra Miller-t is aki a We Need To Talk About Kevin-ben alakított hatalmasat.

Mennyire várom: 80%

mgid_uma_image_mtv_com_9987678.jpg

6. Victor Frankenstein

Újabb gótikus horror, amely nekem mindig szívügyem (ja, én vagyok az a srác akinek a sokat szidott Penny Dreadful is nagyon bejött). Eme horror viszont csavar egyet az eddig ismert Frankenstein sztorin, hiszen ezúttal nem a James McAvoy játszotta Victor Frankenstein és teremtménye, hanem hű szolgálója, Igor áll a középpontban akit pedig nem más alakít mint - dobpergés -  Daniel Radcliffe. Úgy látszik Radcliffe élvezi a horror műfajába tett kitérőt hiszen a The Woman In Black és a Horns után egy újabb horrorban vállalt szerepet. Bár ha úgy vesszük hogy a Harry Potter széria is elmozdult az ijesztőbb irányba a kezdeti gyerekmesétől, akkor beláthatjuk hogy egyáltalán nem ismeretlen terep ez a feltörekvő színészpalánta számára. Egy icipicit mondjuk Penny Dreadful -szaga van a dolognak de ez egyáltalán nem gond, ha megfelelő lesz a végeredmény. Mondjuk engem aztán az sem zavarna ha a klasszikus horror védjegyek mellett egy masszív lélektani drámát kapnánk, hiszen Radcliffe és McAvoy kettősében bőven benne van ez is. "Meglássuk!"

Mennyire várom: 90%

ku-xlarge.jpg

5. Insidious: Chapter 3

Az Insidious 1. része 2010-ben tényleg nagyon jó volt. De nagyon. Én James Wan eddigi legjobb filmjének tartom, pedig a Démonok között is nagy kedvencem ám. Emlékszem, irtózatosan vártam már hogy mikor jelenik meg. Elolvastam róla majd' minden kritikát. Aztán jött, látott, és győzött. Az Insidious: Chapter 2 már korántsem ütött akkorát, viszont egy abszolút tisztességes folytatás volt és Wan beleadott apait-anyait, hiszen több helyütt is lenyilatkozta hogy az a film lesz az utolsó horrorja. Ehhez képest idén is érkezik nem egy film amely az ő nevével van fémjelezve (értsd: kb. semmi köze nem volt hozzá, csak jól mutat a neve a plakátokon). Emellett a 2. rész eljutott a hazai mozikba is amelyet én személy szerint a legpofátlanabb pénzlehúzásnak érzek az elmúlt évekből hiszen egy olyan folytatásról van szó amely szorosan kapcsolódik az előzményhez (konkrétan rögtön onnan veszi fel a történet fonalát ahol az előző rész abbamaradt) és a 2010-es Insidious ismerete nélkül az ember azt se tudja hogy ki kicsoda és hogy mi miért történik. Erre a hazai mozik leadták a Démonok között után nem sokkal, egyértelműen az olyan nézőket megcélozva akik csak parázni járnak be egy-egy ilyen filmre, de a sztori teljesen hidegen hagyja őket. Az Insidious: Chapter 3 esetében megint Leigh Whannell írta a forgatókönyvet, a produceri feladatokba pedig beszállt a Paranormal Activity atyja, Oren Peli is. Az előzményfilmként érkező 3. rész már nem a Lambert családra fog fókuszálni, hanem egy teljesen új történeti szálat ismerhetünk meg. Könnyen lehet hogy az eddigi leggyengébb epizódot kapjuk meg (és azért ezt nem kellene rétestészta hosszúságúra elnyújtani) viszont legyünk bizakodóak. És ilyen alkotógárda mellett talán még pozitívat is fogunk csalódni.

Mennyire várom: 80%

insidious-3-bed-night.jpg

4. The Mill at Calder’s End

Na, ez egy nagyon érdekes kis horror lesz. Leginkább a The Last Door point n' click játékhoz tudnám hasonlítani, de felsejlhet Tim Burton avagy újabban a Coraline, ParaNorman és Doboztrollok filmeket elkövető Laika alkotógárda stílusa is. A The Mill at Calder’s End a bunraku nevű, klasszikus japán bábszínház módszerével mesél el egy vérfagyasztó történetet melyet Edgar Allan Poe, H. P. Lovecraft és a ’60-as évek Hammer-horrorjai inspiráltak. A sztoriról eddig nem sokat lehet tudni de az előzetes alapján a klasszikus "világ végén álló kísérteties hely és annak szörnyű titkai" -féle koncepcióra épít melybe egy ifjú kalandor szemszögéből kaphatunk bepillantást. Olyasmi az egész mint a legelső Alone in the Dark játék, mikor az általunk választott szereplővel megérkezünk az ódon kúriához. Láttam egy kis videót arról hogy hogyan készült az egyébként Kickstarter-projektként indult film és lenyűgözött az az aprólékosság amit az alkotók véghezvittek. A bábok egészen elképesztően élethűek lettek, mindez pedig még különlegesebbé varázsolja az egyébként is ígéretesnek tűnő alkotást. A koncepciós artwork iszonyatosan pofás (ami mondjuk nem is csoda, hisz Mike Mignola képregényes, a Hellboy alkotója készítette őket), a film pedig igazi csemege lehet mindazok számára akik vevők az ilyesmire. Engem személy szerint már a teaser is megvett kilóra.

Mennyire várom: 100%

15a9e4b2fbeb0458f0c46489a2133b03_large.jpg

3. The Woman in Black 2: Angel of Death

Mire ez a lista megjelenik, már csak néhány nap van hátra ahhoz hogy a The Woman in Black 2. része befusson a hazai mozikba is. Ennek én speciel nem nagyon örülök mert idehaza moziban horrort nézni nem épp kellemes. Gondolok itt speciel arra hogy egy filmen félni csak úgy lehetséges ha egyedül, fülhallgatóval, otthon, sötétben nézzük. Nem pedig majd' 100 ember közt akik kétpofára zabálják a nachost és közben folyamatosan röhögcsélnek és/vagy kommentálják a filmet. Elég volt nekem ilyen szempontból a Démonok között két évvel ezelőtt, higgyétek el. Azonban a Daniel Radcliffe főszereplésével készült 2012-es első The Woman in Black nekem mind a mai napig a kedvenc horrorfilmem. Érte el mindezt úgy hogy tényleg csontig hatolóan félelmetes. Az Angel of Death pedig - az előzetes kritikák alapján - nem adja alább a színvonalat. A II. világháború idején a németek elől bujkáló Eve, a fiatal tanárnő, tanítványait vidékre menekíti és egy öreg, üres kúriában találnak menedéket. Azonban csakhamar igen furcsa események veszik kezdetüket az ódon, dohos falak között. A trailer abszolút meggyőző, nekem pedig az átlagosan 6-7 pontos értékelések is elegendőnek bizonyulnak ahhoz hogy tűkön ülve várjam az eddigi legnagyobb kedvenc horrorom folytatását.

Mennyire várom: 100%

woman_in_black_angel_of_death_01.jpg

2. The Witch

Ami tavaly a The Babadook volt, az idén a The Witch lesz. Nem annyira horror, inkább horror-elemekkel dúsított, kőkemény lélektani dráma. A sztori 1630-ban játszódik, amikor egy sűrű, sötét és baljós vadon mellett élő, hitbuzgó család tagjai egymás ellen fordulnak újszülött gyermekük rejtélyes eltűnése után – és ezzel meginvitálják házukba az igazi gonoszt is. A legszebb az egészben hogy az elsőfilmes Robert Eggers egyáltalán nem aprózta el a dolgokat és egy fájdalmasan naturalista portrét fest a salem-i boszorkányperek előtti idők társadalmáról, a boszorkánymítoszról és a legősibb félelmekről amelyek ismeretlen rémségeket szabadíthatnak rá az emberekre. Bevallom, régóta vártam már egy boszorkánymítoszokról szóló, korrekt filmet (nem horrort, filmet). Hisz ez annyira ritka volt eddig mint a fehér holló. Kellett már a horror műfajnak egy olyan alkotás mint a The Witch, méghozzá úgy mint egy falat kenyér. Megelőlegezem hogy lesz egy kis The Blair Witch Project mellékíze is a filmnek, de ez abszolút pozitívumnak számít. Cannes-ban imádták, Robert Eggers konkrétan átvehette érte a legjobb amerikai rendezőnek járó díjat ami nem kis teljesítmény. Szeretem a súlyos, húsba maróan drámai, egyben nagyon merész filmeket és minden jel arra utal hogy a The Witch pontosan ilyen lesz.

Mennyire várom: 100%

witch_still5_anyataylorjoy_harveyscrimshaw_ralphineson_lucas_600_tif.jpg

1. Crimson Peak

Az általam leges-legjobban várt idei horror nem kisebb rendező, mint Guillermo del Toro nevéhez fűződik. Ő pedig nagyon otthon van a horror műfajában, elég ha csak az Árvaházra, a Mamára avagy a Faun labirintusára (ami nem is színtiszta horror, mégis mesterien él az eszköztárával) gondolunk. Szóval Guillermo del Toro idén egy ízig-vérig gótikus horrorral érkezik, melyben olyan világsztárok szerepelnek mint Jessica Chastain, Charlie Hunnam, Tom Hiddleston avagy egyik legnagyobb kedvencem, Mia Wasikowska. A történet dióhéjban annyi, hogy egy családi tragédia miatt darabokra hullott családról szól, egy szerelmi háromszögről és egy olyan házról szól, amely "lélegzik, vérzik és nem felejt". Mia Wasikowska karaktere lesz az a lány, aki beleszeret a kastély karizmatikus urába (Hiddleston karakterébe) aki boldogan tart neki túrát a hatalmas birtokán. Csak hogy ott egy féltékeny nővérrel (Jessica Chastain) találkoznak. A kísértetjárás pedig mindezek után veszi kezdetét. Guillermo del Toro szerint a Crimson Peak lett karrierjének eddigi legfélelmetesebb alkotása. Hajlamos vagyok hinni neki, hiszen ha a horrorral kellett kacérkodnia, akkor eddig sem vallott szégyent. Megint csak az Oscar-díjas Faun labirintusát tudnám felhozni amelyben ott volt ugye az a jelenet mikor Ofelia aláereszkedik abba a terembe ahol a bőségesen megterített asztalkán ott ül az a...lény, kinek szemei a saját tenyerében pihennek és mikor azt hinnénk Ofelia megússza, hirtelen megelevenedik. Iszonyatosan parás jelenetsor, egy iszonyatosan zseniális filmben. Na, valami hasonlót várok idén is a Crimson Peak képében. Hála az égnek hogy a The Woman In Black óta megszaporodtak a kísértetházas horrorok és ezek készítői a műfaj gyökereiig nyúlnak vissza. Del Toro szerint új filmje a Ragyogással állítható leginkább párhuzamba és "nagyon korhatáros, mert tele van vérrel és szexszel". Na, legalább 2015-re eljutottunk odáig hogy ez a remek rendező nem bugyuta animációs filmekkel és ostoba szörnyek vs. robotok -féle agysorvasztó baromságokkal rombolja tovább saját hírnevét, hanem igenis visszatér a csúcsra azzal a műfajjal amelyhez a legjobban ért: a horrorral.

Mennyire várom: 100%

crimson-peak-images-jessica-chastain.jpeg

 

Nos, én személy szerint ezeket a horrorfilmeket várom idén a legjobban. Mindegyik érdekes lesz a maga módján. És akkor arról már ne is beszéljünk hogy még csak február van, ki tudja hány újabb alkotást jelentenek még be az év végéig. 2015-ben tehát a horrorfilmes front is igen erősnek ígérkezik, érdemes lesz nyomon követni. Aztán majd kíváncsi leszek hogy december végén a "2015-ös év horrorfilmje" kategóriába bekerül-e innen valamelyik alkotás, avagy egy eddig még számomra teljesen ismeretlen, új jövevény aratja le a babérokat. "Meglássuk!" – ahogy szoktam mondogatni.

Jó hétvégét! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr167164457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gizmo26666 2015.02.14. 13:52:32

Egyikben sem szerepel Eva Green :-(

Darkcomet 2015.02.14. 14:03:49

Tökéletes lista. Ha nem basszák el a filmeket (a trailerekből már nem tudok messzemenő következtetéseket levonni), akkor igen izgalmas év lesz az idei horror fronton. És akkor még az európai, távol-keleti, dél-amerikai filmeket nem is említettük.

-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2015.02.16. 09:18:09

@gizmo26666:

Á, azzal várnunk kell 2016-ig. :D A "Miss Peregrine's Home for Peculiar Children" -ben már szerepelni fog. :)

-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2015.02.16. 09:19:46

@Darkcomet:

Köszönöm! Igen, én is amondó vagyok hogy 2015 kifejezetten erős év lesz horror szempontjából, és külön öröm hogy jónéhány alkotás neves filmfesztiválokat megjárva (és rangos díjakat bezsebelve) érkezik.
süti beállítások módosítása