Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Újabb 5 lélekgyilkos film

2016. november 26. - -Britpopper-

Előzmények:

Top 10 lélekgyilkos film

Még 5 (+1) lélekgyilkos film

5 film, amit nem szeretnél újranézni

Ennyi előzmény után pont ideje volt már egy újabb válogatásnak, nehogy épp ez a kategória vesszen ki a blogból. Na, nem mintha én folyton ilyen erőszakos filmekre vadásznék, sőt, tulajdonképpen ezek legtöbbje csak úgy random szembejön velem. Filmügyileg ugyanis mindenevőnek számítok, de rég letértem már a járott útról és nem csak azt nézem meg, ami körül nagy a hype és milliókat vonz a mozikba, hanem az egészen eldugott, talán még Cannesben sem járt amatőrfilmeket is. Műfajt tekintve ugyan rögtön rávágnám, hogy a horror a kedvencem, de önmagában ez sem lenne teljesen igaz, hiszen mellette a sci-fi és a dráma is legalább akkora favorit nálam. Ha egy kicsit szétnézel a blogon, akkor láthatod, hogy filmügyileg azért nem ma kezdtem a szakmát. És legtöbbször igyekszek is ennek megfelelően olyan filmeket bemutatni, melyek jóval kevésbé ismertek mint azok az alkotások, melyekről minden második hazai filmes portálon olvashatsz. A lélekgyilkos film egy olyan műfaj, amely lesokkol, kifacsar, szinte rákényszerít, hogy ne nézz oda, mi zajlik a képernyőn/filmvásznon. Képei beleégnek az agyadba és egy életen át kísértenek.

Figyelem, masszív spoilerek jöhetnek!

5. Eraserhead (1977)

Te jó ég, mennyire végtelenül nyomasztó ez a film! David Lynch a mai napig ott van azon híressé vált filmrendezők között, akik nem álltak be a sorba. Filmjei szörnyen elvontak, szürreálisak, már-már a groteszk, sőt, az egyenesen abszurd szintjeire kapaszkodnak. Akinek a Twin Peaks helyenként kifejezetten elvont volt, az egész megbotránkozhat az Eraserhead (Radírfej) előtt. Pénzhiány miatt előzőleg 4 éven át készült, Lynch pedig magára vállalta a rendezésen kívül az írást, a vágást, a speciális effekteket és a zenéért is felelt. Mondjuk nem sok zene van ebben a filmben. A legtöbb amit hallunk, az inkább csak háttérzaj. Az egyetlen zenei betét a radiátor mögött lakó, groteszk arcú nőhöz köthető, aki angyali hangján énekli, hogy minden rendben van. De hogy is lehetne minden rendben, mikor főhősünk - Henry - élete fenekestül felfordulni látszik? Szerelmével tesznek egy olyan abszurd látogatást a lány szüleinél, hogy ahhoz képest a Texasi láncfűrészesben látott vacsorajelenet szimpla délutáni uzsonnának minősül. Teljes, totális kudarc az egész.

eraserhead.png

Otthon sincs minden rendben. Kettejük kisbabája ugyanis nem épp egy tündéri aranybogár, hanem egy nyálkás, mutáns szörnyszülött, ami folyton emberi hangon sír. Itt a szürrealizmus már a csúcsra jár, azonban kapunk egyértelmű(nek szánt) utalásokat is. Lynch később elmondta, hogy ez a szörnyszülött csecsemő számára saját otthoni életük kivetítése volt. A forgatás megkezdése előtti évben született meg ugyanis Lynchnek és feleségének donga lábú kislánya, a Radírfejben pedig visszaköszönnek a házassággal és a szülővé válással járó terhek, a félelmek megtestesülése és groteszk formában történő prezentálása. Henry felesége nem bírja sokáig a lény folytonos sírását, lelép otthonról - egyértelmű utalás a szülés utáni depresszióra. Henry pedig egyedül marad ezzel az izével. Innentől fogva a férfi fokozatosan egyre mélyebbre zuhan a saját (rém)álmaiban. Felébredvén már azt képzeli be, hogy gyermeke rajta nevet, minek következtében felvágja a fáslit melybe a mutáns lény be lett pólyálva. Ám a fáslival együtt a lény hasát is felvágja, annak belsőségei pedig kibuggyannak. Míg a groteszk "izé" hörögve épp haláltusáját vívja, Henry elszörnyed tettétől. Végül a lény belsőségei szerteszét folynak, hasa teljesen szétnyílik és vért köp. Henry ekkor belevágja lüktető szívébe az ollót és a lény kimúlik. Mindezek után a férfi egy álomszerű helyen találja magát, a fura arcú lánnyal aki átöleli őt és körbekeríti őket a fehér, ködszerű, vakító fény. Itt ér véget a film, és innentől kezdhetjük emészteni Lynch pályafutásának legbizarabb művét.

Legkeményebb jelenet: Henry akaratlanul (?) megöli a lényt.

4. Katyn (2007)

"A katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot a ÖK(b)P Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1940. március 5-én hozott döntését végrehajtva követték el a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei a Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek ellen. Az áldozatok számát a különböző becslések 22 és 23 ezer fő közé teszik." Na, ez az a film amit kötelező lenne levetíteni az iskolákban, és nem a pocsék Szabadság, szerelem! és Sorstalanság filmekre elrángatni szerencsétlen diákokat. Tudom, mert mi is mentünk mindkét filmre - kötelező volt. Az elsőből annyi maradt meg, hogy Csányi Sándor és Fenyő Iván együtt játszottak, a másodikból meg az, hogy végig az járt a fejemben, hogy a könyv mennyivel sokkal jobb mint a botrányosan rossz filmadaptáció. Ellenben a 2007-es Katyn egy iszonyú erős film. Andrzej Wajda, Oscar-díjas lengyel filmrendező készítette és bizony ott a helye a legjobb háborús filmes alkotások között, mely mellett nem szabad szó nélkül elmenni.

katyn2.jpg

Katyn a hangsúlyt inkább a családokra helyezi, akik az utolsó pillanatig várják haza szeretteiket, és csak a végső pillanatban szembesülnek vele, hogy mi is történt az erdőben. Wajda remek rendező, a fényképezés kitűnő, a vágások azonban helyenként túl kapkodóak. A zene ellenben csodálatos. Wajda saját édesapját is elveszítette a mészárlásban, ezért nem kevés személyes drámát is csempészett a filmbe. Maga a mészárlás egyébként sokkoló, katartikus erővel hat a nézőre a brutálisan naturalista ábrázolásmódja a teljes tiszti kar agyonlövetésének. Én percekig nem tudtam megszólalni a film befejezése után. Semmi hollywood-i nincs itt, míg Spielberg a Normandiai partraszállást bravúros módon mutatta be, addig ebben a filmben az események leginkább a Saul fiához hasonló, naturalisztikus vérengzésként vannak ábrázolva. Több szempontból is fontos ez az alkotás, hisz Lengyelországon kívül, szélesebb körben is ismertté tette eme háborús bűnt és itt nem a sokat emlegetett, örökké gonosz nácik, hanem a ruszkik voltak az elkövetők.

Legkeményebb jelenet: A tömegsírba lövetés.

3. The Human Centipede 2 (2011)

Az első The Human Centipede (Az emberi százlábú) film nekem nem tetszett. Baromi lassan indult be, aztán telis-tele volt hatalmas nagy logikai bukfencekkel. Onnantól, hogy a két zsaru kiérkezett az őrült német doki házához, szinte a fejemet fogtam a rengeteg balfaszkodás miatt, amiket véghezvittek. Nem, az első The Human Centipede nem jó film. Ahogyan a harmadik rész sem. A legjobb egyértelműen a The Human Centipede 2, és korántsem a szadizmusa és kegyetlen mivolta miatt. Itt végre van egy értkelhető főszereplő, Martin. Unalmas napjait egy parkolóház alagsorában tölti, ahol biztonsági őrként dolgozik és még mindig a szüleinél, pontosabban az anyjánál él. Pszichésen kicsit zavarodott, hiszen amint az a filmből kiderül, gyerekkorában megerőszakolta a saját apja, akinek a börtönbe meneteléért anyja őt hibáztatja. Martin egy elbaszott, retardált figura aki az egész film alatt egy árva szót sem szól. Rajong viszont az első The Human Centipede filmért, napjában többször is megnézi, maszturbál rá, Dr. Heiter pedig a kibaszott példaképe. 

human_centipede_2.jpg

Közben szorgosan gyűjtögeti az áldozatokat a parkolóházban, majd egy elhagyatott raktárépületbe szállítva őket (ezt mondjuk nem tudom hogy nem vette észre senki?) nekikezd a film alapjául szolgáló kísérletnek, hogy majd ő maga állítsa össze a tökéletes emberi százlábút. A torture porn jelleg adott és megfelelően működik is. Iszonyatosan véres és szadista amit Martin az áldozatokkal tesz, hogy műve elkészülhessen. Ő nem sebész - mint filmbéli példaképe, Dr. Heiter -, ezért jobb híján tűzőgéppel, ragasztószalaggal és rozsdás vágóeszközökkel esik neki az operációnak, érzéstelenítésre pedig mindössze egy kalapácsot használ. A film ezen szegmense burjánzik az erőszakban, mikor Martin még meg is dugja kész művét, na, az már nekem is sok volt. De a The Human Centipede 2 igazi báját nem a torture porn jellegénél kell keresni. Martin "családi" élete az, amitől számomra igazán emlékezetes maradt ez a film. Eleve fekete-fehér képi világban játszódik, amitől az egész roppant nyomasztó. Martin egy szót nem szól, csak hallgatja anyja szidalmazásait a vacsoránál vagy a szobájában. Kispolgári élet, szerény körülmények, sötét múlt és még sötétebb jelen - ezek jellemzik mindennapjait. Aztán mikor Martin megöli az anyját, majd a szétvert fejű hullát - amiből még mindig spriccel a vér - beülteti a konyhaasztalhoz és nyugodtan falatozik tovább, na, ott beköszön egy kis David Lynch hangulat. Nagy szó ez egy alapjában véve szar filmnél.

Legkeményebb jelenet: Az operáció.

2. August Underground Mordum (2003)

Én megnéztem ezt a borzalmat. Néhány helyen azt olvastam, hogy ez a legkeményebb found footage film, amit úgysem bírsz végignézni. Ez igaz, csakhogy egyáltalán nem a brutalitása miatt - egyszerűen mert szar. Olyan szinten próbálták a láthatóan amatőr készítők "valósra" venni a stílust, hogy ilyen botrányosan rossz minőségű, zajos, életlen VHS-felvételeket legutoljára a szüleim '80-as években készült lagzi-felvételein láttam. A kamerás keze össze-vissza rángatózik, mintha nem is a kezeivel, hanem két bottal próbálná egyenesben tartani azt a szerencsétlen felvevőeszközt, mely már rég kiszolgálta idejét. Ál-snuff filmmel van egyébként dolgunk. Aki nem tudná, a snuff film az, ami mások szórakoztatására készített, igazi jeleneteket tartalmazó videó egy ember kínzásáról, haláláról. Sokáig én is csak legendának tartottam létezésüket, aztán mióta megtudtam, hogy mik mennek a deep weben a red room szobákban, be kellett látnom, hogy snuff filmek bizony léteznek. Sztori az itt bizony nincs. Két jóbarát összehaverkodik egy harmadik férfival, és úgy döntenek, magukkal viszik egy kis vérengzésre. Szerelmes párokat kapnak el, majd a lehető legváltozatosabb módon kínozzák őket. Bár az is lehet, hogy ez az első film sztorija, kurvára nem emlékszem már.

august1.png

Elvileg ez a második rész, a Mordum a legdurvább. Hát...mondjuk ebben van valami. A kínzások és gyilkosságok valóban kegyetlenül brutálisak, a gagyi minőségű felvételeknek hála pedig néha tényleg valódinak tűnnek. Sajnos maguk a szereplők rohadt irritálóak, folyamatosan üvöltöznek, káromkodnak, egymást basztatják. Olyan szinten retardált az egész bagázs, mintha valami beltenyészet eredményei lennének. A filmben végig csak kínzásokat és gyilkosságokat láthatunk, a téma nem terelődik el túlságosan. Valami konfliktus volt még a gyilkosok között, de nem nagyon tudtam figyelni mert épp akkor hívott Gábor haverom, hogy menjünk be a városba. De talán mintha arról lett volna szó, hogy ki dugott kivel. Dunsztom sincs már. Az August Underground Mordum egy rakás szar film. Nagyon rossz, nagyon amatőr, és kifejezetten idegesítő. Ellenben témája és a benne látható brutalitás miatt mégis itt a helye a listán, de csak félig berúgva érdemes nekiállni.

Legkeményebb jelenet: Fürdőkád, halott kislány.

1. Kinatay (2009)

Lefogadom, hogy alig ismeri valaki ezt a fülöp-szigeteki alkotást. Rendezője az egyik legtehetségesebb ázsiai filmes, Brillante Mendoza. Annak idején kisebb botrány alakult ki Cannes-ban a filmet illetően, ha megnézi az ember, rájöhet miért. Ha bírod az olyan filmeket, amelyek az alvilág és a bűn legmélyebb, legsötétebb bugyraiba kalauzolnak el, akkor a Kinatay (magyarul: Mészárlás) neked való. A történet középpontjában egy ifjú jövendőbeli rendőr Peping (Coco Martin) van. Mostanság minden összejött az életében: friss házas, van egy fél éves fia, van hol laknia a nagy nyomorban. Azonban egyik este rábeszélik egy rutin melóra, amiért jó pénz ütheti markát. Így hát be is ül egy gengszterekkel teli furgonba, majd egy teljesen pokoli éjszaka veszi kezdetét. Felvesznek egy közeli sztriptízbárban dolgozó prostit aki a főnök tudta nélkül drogot árult titokban, ez pedig megbocsáthatatlan bűnnek számít ezekben a körökben. Hosszú, nagyon hosszú kocsikázás veszi kezdetét egy baromi messze fekvő, vidéki házhoz, melynek pincéjében aztán elszabadulnak az indulatok.

kinatay-photo1_2_986.jpg

Peping szemén át bontakozik ki előttünk is a megfékezhetetlen erőszak, mely láncait letépve, irtózatos fenevadként tombolja végig a film második felét. Mendoza tökéletesen adagolja a feszültséget, és egészen az utolsó percig nyitva hagyja a kérdést: vajon Peping megmenti a csajt? Még egy kibaszott pisztolyt is adnak a kezébe, basszus! Várnád, hogy előtör a hős rendőr a srácból - de nem. Várnád, hogy agyonlő minden gengsztert és megmenekülnek - de nem. Peping végignézi amint állat módjára lekaszabolják a prostit, feldarabolják, majd testrészeit szétszórják a visszafelé úton. A mészárlás (innen a cím) pillanatok alatt történik, nyers és megrázó. Azonnal tudatosítja a nézőben, hogy ez nem az a fajta mocskos alvilág, ahol az önjelölt hős mindenkit szarrá lő, majd a nővel az oldalán távoznak a naplementébe. Itt nincs Jason Statham aki pofánrúgja a legnagyobb kigyúrt állatot is, és nincs Liam Neeson, aki az igazságért küzdve átverekszi magát több száz maffiózón. A Kinatay a kegyetlen valóságot mutatja be. Egyetlen éjszaka alatt játszódik, de ez az éjszaka örökre beleég a néző retinájába. Mikor másodszorra néztem, a hosszúra nyújtott kocsikázós rész alatt már azt éreztem, bárcsak sose érkeznének meg, sose szállnának ki a furgonból - akármennyire unalmas is az a rész. Idegtépő a feszültség ebben a filmben, egyszerűen zseniális amit Mendoza kipréselt a filmből. 2009-ben megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat a cannes-i filmfesztiválon.

Legkeményebb jelenet: A gyilkosság.

 

Ennyi lett volna ez az újabb lista. Persze akad még jó néhány film, amik témához kapcsolódnak és szeretném majd bemutatni őket, de azt hiszem maradok ennél a rendre csak 5 új filmet bemutató koncepciónál.

Természetesen az ajánlásokat továbbra is szívesen fogadom!

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr3911992512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.