Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Ragyogás

Avagy életem első horrorfilmje

2017. május 10. - -Britpopper-

the-shining-940x460.jpg

Ez volt az a horrorfilm amelyet életemben először, egyes egyedül néztem végig. Korábban is volt már rá példa, hogy beleleshettem egy horrorba - mégpedig a Péntek 13 egyik részébe -, de akkor 2 perc után kirohantam a szobából, annyira félelmetes volt. A Ragyogás viszont ott bujkált apám VHS-gyűjteményében leghátul, a gyerekek elől eldugott részlegen. Elől voltak a rajzfilmek, a családi felvételek meg a tesóm különféle kedvenc B-kategóriás akciófilmjei de állandóan csalogatott a hátsó sor, a helyenként Stephen King nevével felcímkézett videokazetták sokasága és a sok félelmetes cím: Rémálom az Elm utcában. Péntek 13. Gyerekjáték. Szörnyecskék, Gonosz halott. satöbbi, satöbbi. És köztük persze a Ragyogás. Stanley Kubrick 1980-ban megjelent kultikus horrorfilmje, Stephen King kultikus regényéből, Jack Nicholson bravúros főszereplésével. Egy kicsit azért rontott az összképen, hogy németből származó kópia volt, így az eredeti angol hangsáv mellett szinkron helyett be kellett érnem apám egyik régi haverjának hangalámondásával. És a film még így is teljesen magával rántott!. Kirázott a hideg már a legelején is - pedig mint tudjuk, az igazán durva dolgok inkább a film felétől érkeznek. Az őrületbe ránt be a Ragyogás.

Jack Torrance elvállalja a Szépkilátás Hotel gondnoki teendőit a téli hónapokra, amikor a hegyi szálloda a zord időjárás miatt majdnem fél évre teljesen kiürül. Új munkaadója kötelességének tartja, hogy a több hónapos magány veszélyeire figyelmeztesse Jacket: az előző gondnok ugyanis fejszével kiirtotta a családját. Torrance azonban megnyugtatja, hogy neki kifejezetten kapóra jön a magány, mivel új regényén szeretne dolgozni (ez a motívum King műveiben gyakori). A hotelbe vele megy felesége, Wendy és közös gyermekük, Danny is. A kisfiú különös gyerek: időnként furcsa hangon szólal meg, és azt állítja, olyankor a szájában lakó, Tony nevű gyerekkel beszélget. Tony nem örül annak, hogy a Szépkilátás Hotelbe mennek, de nem hajlandó elárulni idegenkedése okát. Danny szeme előtt váratlanul megjelenik a szálloda előcsarnokának képe, amint a lift irányából óriási vérfolyam zúdul végig rajta.

6e7494fc-df17-4321-837f-7f50151cc78f.gif

A Torrance család a zárás utolsó napján érkezik a hotelbe. Az igazgató mindent megmutat a házaspárnak, közben pedig a néger szakács, Hallorann Dannyvel kezd beszélgetni. Felfigyelt ugyanis a kisfiú különleges képességére, mellyel egyébként ő maga is rendelkezik: Hallorann „ragyogás”-nak hívja azt a képességet, hogy szavak nélkül tud kommunikálni másokkal, ahogyan Danny is. A kisfiú azt mondja, hogy Tony megtiltotta neki, hogy különleges képességéről bárkinek is beszéljen. A néger szakács elmondja, hogy a „ragyogók” képesek látni a múltban történt vagy a jövőben bekövetkező eseményeket. Danny megkérdezi, mi történt a 237-es szobában. Hallorann azt feleli, hogy semmi, de megtiltja, hogy Danny bemenjen oda. Persze unalmas is lenne a fim, ha a gyerek hallgatna az intő szóra. Többet viszont nem szeretnék elárulni a cselekményről mert biztos vagyok benne, hogy akadnak az olvasók között páran akiknek kimaradt eme klasszikus horror. Semmiképp sem ajánlom viszont King három részes, később forgatott (nem tetszett neki a befejezés ugyanis) tévéfilm-változatát mert az botrányosan rosszra sikeredett. Kubrick eredetije az igazi, méltó Ragyogás-adaptáció. Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtja benne. Kötelező film minden horrorrajongó számára.

Legjobb jelenet: Nem kérdés, hogy a fürdőszobás

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr7012436339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cathreen Misery 2017.05.11. 07:09:38

Én először olvastam aztán néztem meg. Bárhogy is akad amiben különbözik a könyvtől, ettől még elismerem: a félelem hatásfokát igenis eléri a film. Nekem az ikerlányok a kedvenceim. ^^

-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2017.05.11. 09:14:07

@Cathreen M.: Emellett pedig Kubrick egy zseni volt, a beállítások, a vágások, a zene mind-mind mesteri. A megelevenedett sövényállatokat annyira nem is hiányoltam a filmből, a könyvben működött, ide nem illett volna.

Chris Kyle 2017.05.11. 22:31:22

Megismételhetetlen? ... Hát, jobb is!

MEDVE1978 2017.05.12. 15:55:27

A neten fenn van egy rakat videó arról, hogy Kubrick milyen szimbólumokat rakott bele a filmbe. Az egyik legviccesebb teória konkrétan az, hogy a jelenetekben néhány részletből (szobor a szálloda halljában, a bicikli, amin a kisfiú hajt stb.) kiderül, hogy Jack Torrance mikor van ténylegesen ott a helyszínen és ilyenkor a valóságot látjuk, illetve az, ami már csak a regényben van benne, amit Jack Torrance ír.
Ha valaki így nézi a filmet, akkor egy idő után - amikor megőrül a főhős - a szimbólumokból arra jut, hogy ez már mind csak képzelt, nem valóság.
A film forgatásáról egyébként további legenda, hogy Shelley Duvallt (aki azt hiszem már meghalt) és Nicholson feleségét játssza, Kubrick folyamatosan terrorizálta (kicserélte a scriptet, nem hagyta aludni, folyamatosan lebaszta, nem engedte a stábtagoknak, hogy beszélgessenek vele stb.), csak azért, hogy jól alakítsa a paranoid, kétségbeesett nőt. Duvall meg is zakkant ettől, soha többet nem szerepelt jobb filmben és teljesen őrült lett idős korára.