Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Found footage gyöngyszem: Ideglelés

2017. július 04. - -Britpopper-

tumblr_mph79axduk1rb324eo1_500.gif

Emlékszem, hogy mikor megnéztem anno ezt a filmet, utána még napokkal később is beszélgettünk róla a haverokkal, hogy mennyire komolyan megcsinálták, felépítették a készítők ezt az egész blair-i boszorkány mendemondát. A sztori annyiból áll, hogy adott három lelkes fiatal akik beveszik magukat a blair-i erdőbe, hátha sikerül lefilmezniük a hírhedt boszorkányt aki egykoron ott élt és rémisztgette a helyieket. Furcsa, hogy tini fejjel mennyire megfogott a film. Egészen beszopódtam a kreált mitológiába mely ál-weboldalakkal és három videojátékkal volt kitömve. Az egész film sikeréhez jócskán hozzájárult az a tucatnyi hitelesnek beállított kamu információ amelyeket direkt azért hoztak létre, hogy a legenda még reálisabbnak tűnjön. Ezekkel az információkkal tulajdonképpen egy remek kis háttértörténetet adtak a kíváncsiskodóknak akik nem voltak restek utánakeresni a filmben látott dolgoknak. Még egy videojáték trilógia is épült a történet köré, bár ez is inkább a háttérsztorit mélyítette, érdemi köze a filmhez nem sok volt - azért én megcsináltam benne, hogy ráváltottam az éjjellátóra és úgy rohangáltam az erdőben FPS nézetben, az úgy eléggé jól visszaadta a film stílusát. Nem titok, hogy a már említett három fiatal súlyosan eltéved az erdőben. Körbe-körbe mászkálnak, miközben különféle különös éjszakai zajok / neszezések és botokból meg kövekből készített alakzatok hozzák rájuk a frászt. És még az az átkozott térkép is kámforrá válik, hát rohadj meg Mike! Rettegve pánikolás LVL 80

earlyfoundfootage_13.gif

Akkoriban még Bear Grylls sem mutogatta túlélő tudományát egy műsorban sem, így egyenes ágon következik, hogy a három fiatal a céltalan túrázástól hamar bekattan. Eszükbe sem jut élve felfalni néhány mókust, vagy fák odvaiban lárvák után kutatni. Inkább mindent lefilmeznek amivel út közben találkoznak. Később maguk is meggyőződhetnek róla, hogy a városban hallott legendáknak bizony nem kevés valóságalapja is van. A film 1999-ben jelent meg és akkoriban a nézők még nem voltak felkészülve ilyen parás jelenetekre, a befejezésről már nem is beszélve. Nagyon sokan elhitték, hogy amit látnak az igaz. A második rész - amely már nem found footage stílusban készült - aztán egy évvel később szépen szétrombolta a találgatásokat és egyértelművé tette, hogy az Ideglelés első része kamu volt. De teljesen mindegy, akkor is klasszikusról beszélünk. Érdekesség hogy magát a legendát már a film elkészülte előtt kitalálták és elkezdték terjeszteni, illetve hogy szerencsétlen szereplőknek semmi konkrét instrukciót nem adtak a forgatás alatt, a stáb direkt jó messziről követte csak őket. Amikor például kiakadnak hogy körbe-körbe mászkálnak mert ugyanannál a sziklánál kötnek ki, az teljesen valós reakció. Josh eltűnésére a filmből azért volt szükség mert már annyira összevesztek Heatherrel hogy a viszonyuk komolyan veszélyeztette a film elkészültét. Mike pedig, hát Mikehoz kötődik egy érdekes eset. A filmben eredetileg megmutatták volna a boszit, ott állt az éjszaka sötétjében a fák között és akkor kellett volna ráirányítani a kamerát mikor fejvesztve kirontanak a sátorból. Csakhogy Mike a nagy pánik közepette elfelejtette ezt, így sosem láthattuk a filmbéli boszit. Azért képzeljük csak el, mennyire hatásos lett volna. A 2016-os folytatásról inkább nem szólnék mert a megerőszakolása az eredetinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr4412513475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magister_ 2017.07.05. 10:40:10

Ez a film egy hosszú, alapos kritikát is megérdemelne egyszer, mert annyira jelentős vízválasztó volt a horrorvilág filmtörténetében. Én már huszonévesen láttam, de barátaimmal együtt azt hittem: ezek a felvételek valódiak (vagy részben azok) és a sztori is igaz. Aztán persze átgondolva: gyanús lett az egész és ki is derült, amit akkoriban sokan nem tudtak: ez egy új, mozgókamerás technika, mely felturbózza a hitelességet.

Daniel Myrick óriásit alkotott, mert kitalált egy olyan dolgot, ami hátborzongatóan valódivá tesz mindent. Az amatőrnek tűnő kézikamerás felvételek miatt egyrészt úgy érzed ott vagy a helyszínen te is, másrészt hitelesnek tűnik minden ami történik. Majd "beszartunk". Hatással volt ránk.

Az ideglelés olyan határkő a horrorok közt, mint a Hetedik, a Fűrész és a Mártírok. Óriási! Aki nem látta pótolja (már ha rendben vannak az idegei) :-)

-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2017.07.05. 17:59:12

@Fabius Quintilianus:

Én is pontosan így érzek ezzel a filmmel kapcsolatban. Imádom mind a mai napig! Azért ha szétnézel ezen a blogon vagy beírod a keresőbe akkor kidob majd pár találatot erre a filmre mert elég sokszor előkerült, többek között a 2016-os folytatás és a 2000-es évek elején megjelent horror-kalandjátékok miatt is. Példának okáért:

focker.blog.hu/2016/08/02/there_s_something_in_the_woods

Magister_ 2017.07.05. 20:48:06

@-Britpopper-: köszi. Tetszik a blogod (vagy blogotok) szét is nézek! :-)

berne 2017.07.05. 21:08:38

Borzalmas film volt. Ilyen hülyeség halmazt keveset láttam. Minden perce pazarlás volt.

2017.07.06. 12:37:29

Én azért kételkednék a vízválasztó mivoltában, a cannibal holocaust 1980-as, és abban már pedzegették ezt a témát.
süti beállítások módosítása