Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Enter Shikari – The Spark (2017)

A végtelenbe...és tovább!

2017. szeptember 23. - -Britpopper-

enter_shikari_the_spark.jpg

Kiadás éve: 2017

Műfaj: Electronic rock

Ezt hallgasd meg: Rabble Rouser

 

Mikor meghallottam az első új dalt az érkező Enter Shikari lemezről (ez volt a Live Outside), nem akartam hinni a fülemnek. Az eddig megszokott keményebb, zajosabb hangzást sokkal popposabbra cserélték, az egész dal olyannyira dallamos lett, hogy igen nehéz volt elhinnem, hogy mindezt a Shikari hozta tető alá. Persze Rou Reynolds jellegzetes énekhangja és a társadalomkritikus dalszöveg azonnal visszarántottak a valóságba, sőt, maga a dal is azonnal belemászott a fülembe. Aztán kicsit utánaolvastam a készülő lemeznek és kiderült, hogy ezzel most a zenekar merőben más irányba szeretne elindulni. Céljuk az volt, hogy befogadhatóbbá tegyék a kész anyagot, ezáltal minél több emberhez eljuthasson az üzenet. Szó volt Dak Side of the Moon hatásokról és az elektronikus vonulat előtérbe helyezéséről (ez mondjuk a dubsteppes 2012-es A Flash Flood of Colour után nem újdonság) viszont azt hiszem évek óta nem vártam akkora kíváncsisággal zenei albumot, mint a The Spark eljövetelét.

entershikari-920x584.png

Kezdjük a legelején: a borító. Szerintem baromi jól néz ki, egyszerű, letisztult, de mégis árad belőle a retró sci-fi hangulat. Olyan szép munka, amit a CD-gyűjteményemben előre teszek a polcon, hogy mindenki láthassa. A The Spark instrumentális intro, kellemes bevezetés. A The Sights meglepően vidám, dallamos, és igazából pont úgy hangzik, mintha egy indie electro-pop banda írta volna valamikor a 2009-es évek derekán. Iszonyatosan jól eltalált dal, rögtön beindítja az ember lábát és még szebb, hogy akármennyire is idegennek hangzik a fiúk eddigi keményebb szerzeményeitől, alapjaiban véve mégis tökéletesen Shikari dal. A Live Outside már méltatva lett kicsit feljebb, de meg kell jegyeznem, hogy a retró szintetizátoros hatások itt is remekül működnek - ahogy végig az albumon -, maga a dal pedig bármennyire is keserű témát dolgoz fel, hihetetlenül vidámnak hat. A Take My Country Back egyértelműen a Brexitre reflektál és már itt megfigyelhető, hogy az alapjában pörgős, tempós dalt megtöri egy belassulós, zongorás betét. Ezt azért fontos kiemelni, mert ezen a lemezen sokkal több a személyes, érzelmes szerzemény, mint eddig bármikor.

A zongorával kísért Airfield például végig ilyen és csak a végére pörög fel igazán, de addig annyira szívhez szóló, annyira érzelemdús (Rou hangja még sosem volt ennyire közeli), hogy az valami fenomenális teljesítmény ettől a zenekartól. És még csak ezek után érkezik a lemez legjobb, legerősebb száma: a Rabble Rouser. Ez egyszerűen az elejétől a végéig zseniális, mind hagzásügyileg, mind dalszövegében - az éneklős refrénről már nem is szólva. Elektronikával dúsan fűszerezett, rap-betétekkel kiegészített, poppos de mégis karcos dal, amit műfajilag baromi nehéz besorolni, viszont kurvajól szól. A Shinrin-Yoku kissé mintha a Foals újabb dalaira emlékeztetne, az Undercover Agents viszont már annyira nem nagy durranás - bár lehet csak nekem nem jön be. A The Revolt Of The Atoms személyes kedvencem, egyrészt a lendületes refrén miatt ("It's the revolt of the atoms / From London Town to Ancient Athens") másrészt épp olvastam hazafelé az 1984-et mikor először hallottam és azóta akármikor indítom el, folyton Orwell klasszikusa jut róla eszembe.

53045_cktnybaz6zmkafxg_30133.jpg

Rou ugyanis megtartotta a társadalomkritkus dalszövegeket, minden egyes dalban találhatunk reflektálást a mai világra és arra, hogy ha így folytatjuk tovább, hamarosan eljön az emberiség végzete. Az An Ode To Lost Jigsaw Pieces pedig a legszebb Enter Shikari szám, amit valaha írtak. Végig hallani Rou hangján, hogy elcsuklik, nehezebben énekli ki a sorokat, annyira szívbe markoló az egész szerzemény. Hatalmas személyes töltete is lehet (ha jól tudom Rou barátnője magyar), a végére pedig meglepő módon iszonyúan felpörög az egész, a totális káosz felé haladva Rou már üvölti, hogy "we’ll cope somehow", a levezetésre (outro) pedig a The Embers  jelent pillanatnyi megnyugvást, amely szépen fonódik össze az intróval. Tehát az outro-intro egybeolvad, nekem speciel fel sem tűnt, hogy újraindult a lemez, mikor először hallgattam. Én meg merem kockáztatni, hogy 2017 egyik legjobb albuma lett a The Spark. Nem csak azért, mert egy olyan zenekar hozta el, akiktől egyáltalán nem vártunk volna egy ennyire tökéletes, sokszínű dalcsokrot, hanem azért is, mert évek óta ez a legizgalmasabb új iránykeresés a rockzenében. És az Enter Shikari sikerrel vette az akadályokat, úgy tolták ki a saját határaikat, hogy megőrizték az eddigi rajongóikat és egyúttal rengeteg újat szereztek és szereznek folyamatosan. Mainstreamebb lett az új lemez, ez tény. De szükség is volt erre, hogy bemutatkozhassanak mint érett zenészek és mint figyelemreméltó zenekar.

Értékelés: 9/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr1912887750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.