Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

The Horrors – V (2017)

Élő szövet a fémvázon

2017. november 05. - -Britpopper-

thehorrorsv.jpg

Kiadás éve: 2017

Műfaj: Industrial rock / Post-punk

Ezt hallgasd meg: Point of No Reply

 

Azért a The Horrors igen szép utat járt be a kezdeti, punkos, shoegaze és goth hatásokkal fűszerezett Strange House lemeztől fogva napjainkig. Mondjuk ehhez kellett a Primary Colours album, mely 2009 egyik legjobbja (az NME szerint "A" legjobbja) lett. A Skying még jobban tetszett, a remixeit tartalmazó 2012-es Higher viszont nekem eddig kimaradt, egyszerűen átsiklottam felette - talán egyszer pótolom. Bár a Luminous számomra enyhe csalódást keltett, mégis vártam az új lemezt. A Horrorst az a fajta banda, akik képesek meglepni a rajongóikat a legváratlanabb zenei húzásokkal, például két évvel a 2007-es, zajos-karcos, horrorisztikus hangkollázs után, mégis ki várt volna pont tőlük egy olyan csiszolatlan gyémántot, mint a Sea Within a Sea? Mert én biztosan nem.

the-horrors-920x584.png

A V kifejezetten jó anyag lett. Maga a V utalhat az ötösre is - hiszen ez a banda ötödik sorlemeze - de Angliában azt is jelenti, hogy "kapd be". Hangzásügyileg jóval távolabb kerültünk a soft rockos vonulattól, itt bizony már megint a széttorzított effekteké a főszerep, ami emlékeztet a debütálásra, azonban a Horrors azóta már felnőtt. Zenéjükben immár nem sok nyoma van a fiatalkori lázadásnak, az értelmezhetetlen, elborult dalszövegeknek és az énekes Faris Badwan sem ugrál be szétszívott fejjel a közönségbe. Ha mindenképp meg kéne neveznem néhány zenekart, akik biztosan ihletet adtak a V elkészüléséhez, akkor olyanokat lehetne ide sorolni, mint a Nine Inch Nails, a New Order vagy a Depeche Mode, de rögtön az első track - a Hologram - például tisztára olyan, mintha Gary Numan annak idején beleszerelmesedik az indusztriális metálba és közös dalt szerez Trent Reznorral. A Press Enter to Exit már a pszichedeliában is megfürdik, a Machine pedig simán húzódal, amihez igen különös klip is társult. A Ghost már lassabb, a végére viszont totális káosszá érik. A Point of No Reply szerintem a legkiemelkedőbb dal a lemezen, megkapóan jó szöveggel és azonnal fülbemászó refrénnel. A Weighed Down is tartogat néhány kellemes pillanatot, a Gathering viszont szerintem kilóg a sorból a túlságosan is süvítő, gitárcentrikus hangzásával. A World Below ellenben zseniális, az elejétől a végéig pörög, a retro szintik letépik az ember fejét a helyéről, és mellé még baromi dallamos is az egész track - több ilyen kellett volna. Az It's a Good Life sem rossz, majd végül a Something to Remember Me By több mint 6 és fél perces levezetése zárja az albumot, ami összességében még jobb is lett, mint vártam. Mindig öröm számomra, mikor egy zenekar a '80-as évek darkosabb, B-horrorfilmeket idéző szintikkel megspékelt zenei szcénájához nyúl vissza (ezért is várom annyira az új MGMT albumot) és a Horrors most megtette mindezt. Finom elektronikával meghintett, sötét indusztriális rock dalcsokrot tettek le az asztalra, amit minden régi rajongújuknak ajánlok.

Értékelés: 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr3013173338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.