Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

MGMT – Little Dark Age (2018)

Megborít a '80-as évek szintipopja

2018. február 21. - -Britpopper-

hvqez3y.jpg

Kiadás éve: 2018

Műfaj: Psychedelic rock / Synth pop

Ezt hallgasd meg: TSLAMP

 

Gyönyörűen elment mellettem az új MGMT album, pedig vártam, mint a messiást. A Little Dark Age alapján valamiféle sötét, dark wave beütéses lemezt vártam, aztán mikor a Spotify jelzett, hogy fenn van a Little Dark Age az MGMT-től, hirtelen azt hittem ez csak a kislemez. Francokat, a teljes album volt, ami annak rendje s módja szerint február 9-én meg is jelent. Én meg miket hallgattam helyette február elején? A Hotline Miami 2 OST-t, full hangerőn. Jól le is szidtam magam, mikor később észrevettem, hogy az új MGMT már kinn van, friss és ropogós.

mgmt-feature.png

Az előzetesen kiadott dalokat hallgatva borítékolható volt, hogy Andrew VanWyngarden és Ben Goldwasser nem szakítanak a pszichedeliával, ugyanakkor merőben új ízeket is csempésznek a friss szerzeményekbe. Jelen esetben ez a '80-as évek szintipopja lett. Azért ez a műfaj egyáltalán nem áll messze a duótól, már a debütáló Oracular Spectacular is bőven merítkezett belőle. Viszont a nyitó She Works Out Too Much ebből semmit sem érzékeltet, és inkább kelt olyan hangulatot, mintha a 2013-as - eléggé megosztó - MGMT albumról maradt volna le. A közelében sincs a Congratulations-t nyitó It's Working bohókás elszállásának, a méltán kult-klasszikus Time to Pretend-től pedig annyira messze áll, mint ide a Vénusz. Itt egy kicsit megijedtem, hogy mi várható a későbbiekben, hiszen épp a 2013-as MGMT lemez a tanú arra, hogy mi van akkor, ha a srácok túlzásba viszik a kísérletezést és emiatt lemaradnak az ütős slágerek. Hála az égnek, a másodikként érkező - és egyben címadó - Little Dark Age helyrebillenti az egyensúlyt. Mikor kijött a dal, már írtam róla ITT, de továbbra is egy baromi ütős, darkos new wave számnak tartom, ami egyszerre idézte fel bennem Gary Numan és a Depeche Mode legszebb pillanatait. Andrew egészen új hangnemben énekel a dalok többségében, sokszor volt az az érzésem, mintha nem is ugyanazt az énekest hallanám, és itt azért kitűnik, hogy öt teljes év telt el az előző lemez óta.

schermata-2017-05-06-alle-10_45_22-800x500-770x481.png

A When You Die is hallható volt már korábban, szerintem abszolút rendben van. Jó, hogy van benne egy kis káromkodás, illetve baromi klassz lett a hozzá készített, nagyon elborult videoklip is, amit valami keményebb tudatmódosító szer hatása alatt nézni garantáltan becsavarodós élmény. Érezhető rajta Ariel Pink hatása - aki egyébként társszerzője is a dalnak -, a "Don't you have somewhere to be at seven thirty?" soron pedig mindig elmosolyodom. A Me and Michael hatalmas nosztalgiabomba számomra, visszaidézte a '80-as évek kevésbé felkapott, ám annál fülbemászóbb dalokat összehozó szintipop zenekarait, illetve van benne egy pici Metronomy áthallás is, ami szintén pozitívum. Aztán mindezek után következik a szerintem legtökéletesebb, legfülbemászóbb új MGMT dal, a fura című TSLAMP. Ez a szövegben gyakran ismételgetett "Time Spent Looking At My Phone" rövidítése, és külön érdekesség, hogy az albumnyitó első számmal egyetemben, az MGMT itt is a modern kor hátulütőire (jelen esetben a mobilokon böngészésre, Facebook, Insta, internet, stb.) reflektál, ami meglehetősen szokatlan egy olyan zenekarnál, akik szeretnek nyakig merülni a retróban. Viszont a dal istentelenül király, mértani pontossággal van kimérve benne, hogy mikor kell jönnie a refrénnek és az egésznek nagyon fülbemászó, '80-as évekbeli hangulata van.

mgmt-music-video-little-dark-age-savage-thrills-savagethrills-1.jpg

James megint egy igen érdekes dal, Andrew egészen bariton hangon énekel benne, viszont engem inkább a hangzásvilágával fogott meg. A Days That Got Away pedig felfogható egy instrumentális tételnek is, szöveg mindössze annyi van benne, hogy - minő meglepetés! - "Days that got away..." A One Thing Left to Try olyasmi, mint egy soha ki nem adott Empire of the Sun szerzemény (még a hangszín is passzol!), a When You're Small pedig kvázi az egyetlen, igazán belassult dal a lemezen, de ez is tökéletes. A záró Hand It Over (szintén hallható volt már korábban) viszont egy az egyben visszaidézi a Congratulations befejező tételét, álomszerű, melankolikus, pszichedeliába mártogatott dal, ami remek választás volt az album végére. És itt ér véget a Little Dark Age, ami újra egy baromi releváns és izgalmas zenekar képét mutatja, akik továbbra sem tettek le a kísérletezésről, viszont sikerült visszatalálniuk a helyes útra, egyúttal egy olyan LP-t hoztak így 2018 év elején, aminek garantált helye lesz az év végi listámon - de szerintem nem csak az enyémen.

Értékelés: 10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr5813684752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.