Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Hagazussa: A Heathen's Curse (2017)

Avagy a német The VVitch

2019. június 25. - -Britpopper-

d38f9b43783401172423c5c576d0e1eb.jpg

Mivel a 2015-ben kijött, eredeti folklórból táplálkozó The VVitch az utóbbi időkből az egyik legnagyobb kedvenc horrorfilmem, állandóan keresgélek, hogy hol találhatnék hasonlót, ami ennyire helyén kezeli a boszorkányság témakörét, és nem csak abból áll, hogy feketébe öltözött nők lovagolnak cirokseprűn a telihold fényében. Mivel sorozatban a könnyedebb hangvételű Chilling Adventures of Sabrina tökéletesen betalált nálam (a 2. évadot például egyhuzamban daráltam le, annyira tetszett), mindenképp szerettem volna valami olyasmit is, ami nehezebben fogyasztható. Mert a The VVitch aztán minden volt, csak épp könnyen befogadható nem, és ez speciel egyáltalán nem is baj, hisz maga az érintett téma is jóval túlmutat a komfortzónán. A Hagazussa akkor jött velem szembe, mikor a Rotten Tomatoes idei horrorfilmes listáját böngésztem, ahol bizony első helyen szerepel a film – méghozzá majdnem 100%-os értékeléssel. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a németek miként formálják a saját képükre ezt az egész boszorkányság dolgot, és azt kell, hogy mondjam, a Hagazussa parádésan jól sikerült! Nyilván nem lesz belőle akkora klasszikus, mint a The VVitch – pedig bőven megérdemelné! –, de jóval több van benne, mint amit elsőre gondolnánk róla.

hagazussa-still_05.jpg

A 15. században, az Alpokban játszódó történet középpontjában Albrun áll, aki kislányként a nagymamájával él a hófödte hegyekben, a civilizációtól elzárva. A bigott falusi népek megvetik őket, boszorkányoknak tartják mind a kislányt, mind a nagymamát, és néha-néha megjelennek maszkokba öltözve a ház körül, hogy a frászt hozzák rájuk. Egyértelműen azokban az időkben járunk, amikor az emberek még félték a boszorkányokat, rettegtek sötét hatalmuktól és el akarták űzni őket, minél távolabbra. Egy napon Albrun mamája megbetegszik. Irtózatos kelések jelennek meg a testén, az ételt kihányja, lázálmok gyötrik és magában beszél – a pestis jelei mutatkoznak rajta. Aztán egy éjjel a betegség eltűnik, a nagymama pedig az ágyába hívja a lányt, aki mit sem sejtve mellé bújik. Azonban a mellette fekvő alak már nem a nagymamája többé. Mikor Albrun meglátja, hogy a vénasszony vért nyalogat az ujjairól, kiszökik az ágyból és elszalad. A nagymama ekkor fékevesztett tombolásba kezd, majd kirohan a sötét éjszakába. Másnap Albrun az erdő közepén találja meg, holtan, körülötte fekete kígyókkal. Innentől Albrun magára van utalva, egyedül kell túlélnie. A film négy részletre oszlik, amiket a Shadow, Horns, Blood és Fire alcímek jelölnek. A második részben Albrun már felnőtt nő, ugyanabban a viskóban él, kecskéket tart és van egy kisbabája (nincs kifejtve, de vélhetően nemi erőszakból). Megismerkedik egy kedves asszonnyal, aki úgy tűnik, hogy nem néz rossz szemmel rá, nem veti meg. Ha a kígyók nem lettek volna elegendőek, kettejük „barátsága” nyíltan megidézi a kísértést (a nő még egy szép piros almát is ad Albrunnek), ám a dolgok hamar megváltoznak. A falusi pap átadja a nagymama koponyáját, ezzel egyértelműsítve a kitagadás tényét, Albrun pedig hamar rájön, hogy akiket a barátjának hitt, azok valójában ugyanúgy megvetik, mint a falusiak, és borzalmas terveket szövögetnek vele kapcsolatban. A bosszú pedig nem maradhat el.

hagazussa-a-heathens-curse.jpg

Nem szeretnék többet elárulni a történetről, de arra mérget vehettek, hogy nem lesz egy leányálom. A kegyetlenség legmélyére szállunk alá, miközben Albrun egyre többször hallja halott nagyanyja hangját, amint őt szólítgatja. Egy erdei begombázás után – nem vicc, tényleg hallucinogén gombát fogyaszt szerencsétlen nő – aztán elszabadul a pokol, és totálisan érthetetlen jelenetek követik sorra egymást. A végkifejlet meghökkentő, bár elsőre úgysem fogjuk érteni, de ösztönöz arra, hogy utánaolvassunk a témának, és kicsit jobban elmélyedjünk benne. A fényképezés gyönyörű, a zene (ami sokszor inkább csak zaj) legalább annyira hátborzongató, mint a The VVitch esetében, a színészek jók, a rendezés profi, a 102 perces játékidő pedig éppen elegendő. A Hagazussa pont annyira nehezen befogadható, mint a The VVitch volt annak idején, viszont pont emiatt legalább annyira fontos film ez is. Nem megy át művészieskedőbe, végig megmarad a realitás vérmocskos talaján, és pont emiatt érdemes próbát tennie vele mindenkinek, akit egyrészt érdekel még a boszorkányság, másrészt szeretnének egy csontig hatoló, kíméletlen alkotást a témában.

Értékelés: 9/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr8614908756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter Tihanyi 2019.06.26. 21:05:01

Zseniális film volt, minden percét élveztem. Annyira elképesztően nyomasztó atmoszférája minden pillanatnak, hogy még most is libabőrős leszek ha csak belegondolok. A színészi játék is rendkívüli, a zenéről meg nem is beszélve. A látvány pedig hát... na... szóval, méltán 9/10.