Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Slipknot - Slipknot (1999) és Iowa (2001)

Dühös emberek maszkban

2018. augusztus 31. - -Britpopper-

A Limp Bizkit sokak szerint egy rossz vicc volt, és ezt nem csak kikopott Iron Maiden pólós ős-metál fanok gondolták így, hanem nagyon sok kritikus mellett más zenészek is - például a Slipknot. Az ok persze valahol érthető, míg Fred Durst és bandája hollywood-i sztárokkal bratyizott és celebkedett (hiába szövegelte azt Fred a 2000-es albumon, hogy ő még mindig egy "...redneck fucker from Jacksonville"), addig a nu metal rejtett gyöngyszemei megmaradtak az underground színtéren.

A Slipknot számomra onnan létezik, hogy Corey Taylor csatlakozott a bandához. Éppen ezért az 1996 őszén megjelent Mate.Feed.Kill.Repeat lemezről most nem is lesz szó (amit amúgy maga a Slipknot is mindössze demóként kezel azóta). A maszkokat eleinte csak poénból viselték, aztán ezek szépen beleépültek a megjelenésükbe, a koncertek elmaradhatatlan kellékei lettek. Fontos megjegyezni, hogy a '90-es évek végén feltörekvő, újkori nu-metal őrülettől a zenekar megpróbálta minél távolabb tartani magát, noha ma már egyértelmű, hogy jelentős részben hatottak a műfajra. A Bizkit cikknél említett Ross Robinson producer egyből felfigyelt rájuk és felajánlott nekik egy lehetőséget, hogy az új lemezt vele készítsék el, amit a banda rögvest elfogadott. Itt jegyezném meg, hogy Robinson-t én azóta tisztelem, hogy a Klaxons -féle, egészen fantasztikus Surfing the Void-ért is ő felelt. Szóval a Slipknot tele energiával 1998 végén stúdióba vonult Los Angelesben, és nekiláttak a munkálatoknak.

Tovább

Britpopper (feat. 忠ps2節_ワーdevシュ_産code業) - The Bounce (2018)

Ha csak most tévedtél erre az oldalra, akkor talán újdonság lehet számodra, hogy zenékkel is előszeretettel foglalkozom. Nem csupán írni szeretek róluk, hanem csinálni is. Ez visszavezethető egészen a gyerekkoromig, amikor olyan 9-10 évesen a szüleim valahonnét beszereztek egy Nordiska zongorát, és leültem elé játszani. Autodidakta módon tanultam, tanárhoz nem jártam soha. Később egy akkori barátnőm beavatott az elméletbe is, így jópár év kihagyás után újra elkezdtem a zongorával foglalkozni. Profi persze nem lettem, de hobbi-szinten remekül elvoltam mindezzel, a NIN-től a meglehetősen egyszerű - már-már ujjgyakorlat-kategória - Zero-Sum például a mai napig megy. Aztán jött a gitár. Van egy Fender elektronikus-gitárom effekt-paddal, magát a gitározást pedig egy kedves barátom segítségével tanulgattam, akihez egyébként órákat venni is eljártam. Néha nagyon jól esik előkapni a gitárt és pengetni egy kicsit, ha pedig több időm van, akkor jöhet a YouTube és valami komolyabb dal tanulása (szerencsére rengeteg, és igen alapos tutorial van fenn). De mindezek mellett 2008-ban megfertőzött az elektronikus zene és samplerezős programokkal elkezdtem ilyeneket is készíteni. 2-3 hónapig volt egy Korg Kaossilatorom, de hamar tönkrement sajnos. Azóta csak az FL Studio meg az LMMS maradtak, a gitár mellett pedig az utóbbi időben ezek annyira előtérbe kerültek, hogy szegény Fender beporosodva áll a sarokban.

2016-02-12--13-52-121.jpg

Az alábbi szerzemény inkább a trap és a dubstep mezsgyéjén mozog, 忠ps2節_ワーdevシュ_産code業 barátomnak pedig hatalmas köszönet ezúton is a közreműködésért! A dal hangzásvilága és stílusa pedig elsősorban annak köszönhető, hogy újabban megint elég sokat pörög nálam a legutóbbi - egészen zseniális! - Dizzee Rascal album, a Raskit és valamiért az ősz közeledtével egyre több minimal electro cucc fordul meg a lejátszómban.

Szóval remélem tetszik, a haversrác bandcamp oldalát meg erre találjátok:

https://ps2devcode.bandcamp.com/

A cover pedig Proks munkája: https://alpha.wallhaven.cc/user/Proks

Limp Bizkit - Significant Other (1999) és Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water (2000)

A rap, meg a metál

A Limp Bizkit egy baromi megosztó zenekar volt már régen is. Most azt hagyjuk figyelmen kívül, hogy mára kvázi önmaguk árnyéka lettek és rosszabbnál-rosszabb albumokat dobnak piacra haknizással egybekötve, de volt idő, amikor a Limp Bizkit úgy tört be a mainstream médiába és vele a köztudatba, hogy a fal adta a másikat. 

Az 1997-es debüt, a Three Dollar Bill, Y'all$ néhány rajongó szerint a banda legjobbja, holott erősen érződik rajta a kiforratlan hangzás (pedig Ross Robinson volt a producer), és később maga Fred Durst is azt nyilatkozta, hogy az egész cucc egy rakás szar. Szerintem azért nem teljesen, mondjuk az érthetetlen ordibálássá fajuló Pollution kurvajó rajta. A Limp Bizkit azzal vált híressé, hogy zenéjükben a rap keveredett a keményebb hangzással, Fred szövegelt utcai életről, pénzről, csajokról, meg persze társadalomkritikus dolgokról, de ezeket kiegészítették húzós gitártémákkal, földbe döngölő dobbal, üvöltözésbe forduló énekkel és természetesen a samplerek és loopok sem maradhattak ki, hiszen a zenekar állandó tagja volt egy DJ is.

Az 1999-es Significant Other két szempontból fontos: egyrészt itt vált populárissá a Limp Bizkit, másrészt az 1999-es Woodstock fesztiválon ezen lemez egyik számára (Break Stuff) tört ki balhé a nézőtéren (felgyújtottak pár dolgot, egy nőt meg is erőszakoltak). Engem sokáig elkerült a Limp Bizkit mánia, pedig annak idején az általános iskolában, olyan 7. vagy 8. osztályban tisztán emlékszem, hogy volt egy srác (asszem' Dani) aki nagyon sokat hallgatta őket, még Bizkites pólója is volt. Mivel nekem akkoriban a zenei ízlésvilágom megrekedni látszott a Depeche Mode szintjén, természetesen hallani sem akartam ilyesféle zúzósabb zenékről, pedig az MTV és itthon a VivaTV rendesen felkapták a bandát, arra tisztán emlékszem, hogy 2000-2001 körül a Chocolate Starfish... klipjei elég sokat pörögtek mindkét helyen. A Significant Other egyébként az a lemez, amin vannak tök jó, és kb. vállalhatatlan szerzemények egyaránt. A Nookie, a Break Stuff, a 9 Teen 90 Nine, de még a Trust? is klasszak és bármikor vállalhatóak, de például az N 2 Gether Now az akkor elég felkapott Method Mannel szerintem kurva gáz. Kilóg a sorból a No Sex, ami nekem személyes kedvencem, mert inkább hasonlít egy kaliforniai pop-rock banda nyári naplementében gitározós dalára (a végére még együtténeklős szakasz is került), mint egy rap-metál bagázs tételére, de épp ettől válik különlegessé. Szerintem nem rossz a lassabb Re-Arranged sem, de ízlés dolga.

Tovább

Hereditary (2018)

Drágám, a kölykök kib*szott furcsák!

hereditary-banner.jpg

Ha a horror műfaján belül vizsgáljuk, akkor a függetlenfilmes alkotások első komolyabb sikere az utóbbi évekből egyértelműen a 2014-es The Babadook volt. A jókora elismerést és szakmai sikereket begyűjtő mozi épp azzal tudta megfogni az embereket, hogy jóval komolyabb volt, mint a mozikban havonta landoló, hollywood-i sziruppal nyakonöntött társai. A The Babadook úgy hozta a frászt a nézőkre, hogy az ügyesen felvázolt - és mögöttes mondanivalót tartalmazó - története hátterében ugyanolyan jumpscare-ijesztgetésekre épült, mint akár egy Démonok között, vagy Insidious film. Számomra ugyanilyen vízválasztó a nem sokkal későbbi The Witch is, amely pedig olyan nyomasztó atmoszférát árasztott magából, hogy a naturalista képi világgal és a hátborzongató zenével karöltve jómagam kétszer, sőt, háromszor is meggondoltam, hogy újranézem-e még valaha (egyébként naná!). Újabban pedig itt van a Hereditary, azaz az Örökség, ami stílusosan sorakozott fel ezen két film mellé.

hereditary.jpg

Rögvest egy temetéssel nyit a film, mert hát mi mással? Ez már önmagában megadja az alaphangulatot, majd fokozatosan megismerjük a családot, akik közül tulajdonképpen csak Charlie, a kislány lóg ki valamennyire, mármint ha a normalitást nézzük. Charlie ugyanis előszeretettel vagdossa le egy halott galamb fejét papírvágó ollóval, majd teszi zsebre, és mintha nem történt volna semmi különös, álldogál tovább nyugodtan a suli udvarán, vagy csokit majszol. Az anya csoportos terápiára járva próbálja túltenni magát szerette elvesztésén, az apa pedig a józan észt, a higgadtságot és a racionalitáshoz való ragaszkodást testesíti meg a családban. Peter (az idősebb testvér) próbálja élni a tinik amerikai filmekben látott életét, azaz minél többször betépni, csajozni és eljutni különféle házibulikba, ahol csak a savanyúságba nem tesznek füvet. Igen nagy spoiler lenne ha leírnám mi is a Hereditary legmeghökkentőbb csavarja, de legyen elég annyi, hogy onnantól kezdve elszabadul az őrület.

Tovább