Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Vérfrissítés: American Horror Story: 1984

2019. november 20. - -Britpopper-

american-horror-story-1984-poster.jpg

Az American Horror Story című sorozat mindig is nagy kedvencem volt, sőt, ezen blogon tárgyalt első két évadja a mai napig ott van a legolvasottabb cikkeim között. Jelzem, a Murder House és az Asylum évadok tényleg kiállták az idő próbáját, és a feketehumorral jócskán átitatott sorozat egyetlen szempillantás alatt lopta be magát nagyon sokak szívébe. Én magam nagyon nehezen tudnék dönteni, hogy a kettő közül melyik is volt a jobb, de a már-már szürreális jelenetei miatt inkább az Asylum felé hajlok, noha a Murder House is egyértelműen hozott rendkívül emlékezetes pillanatokat. Ellenben sajnos a Covennel egy kissé leült a széria. Noha a boszis vonal nagyon tetszett, és öröm volt viszontlátni a régi szereplőket is (bár Evan Peters „csak” egy szimpla zombit alakított), a végére teljesen elveszített az évad, és a gyatrán, kapkodva elvarrott történeti szálaknak hála (lásd: boszi-vadászok) igyekeztem minél előbb elfelejteni. A cirkuszos Freak Show és az egészen elvont Hotel már sokkal jobban tetszettek, utána azonban rendkívüli mélyrepülésbe kezdett az AHS.

Tovább

DARQ (PC) teszt

Rémálmokban ragadva

logo-hires.jpg

Cím: DARQ
Fejlesztő: Unfold Games
Műfaj: Platformer
Ár: 16,79€

 

Kölnben lezajlott az idei Gamescom, amiről számomra az egyik legörvendetesebb hír, hogy készül a Little Nightmares folytatása. Személy szerint imádtam a kis sárga esőkabátos Six kalandját, és nagyon kíváncsian várom, hogy mit tartogatnak még a fejlesztők számunkra, egy újabb szürreális rémálomba ágyazva. Hasonló koncepcióra épült a DARQ is, amely szinte teljesen elkerülte a figyelmemet: egy korai előzetest leszámítva semmit sem tudtam róla, pedig nemrégiben (augusztus 15.) már meg is jelent. A Steam is olyan játékokkal együtt ajánlja, mint az INSIDE vagy a LIMBO - sőt, szerintem leginkább a poszt-apokaliptikus Black the Fall áll hozzá legközelebb -, és még az értékelései is nagyon pozitívak.

Játékmenet:

Kezdéskor két dolog szúr szemet azonnal: hogy mennyire hajaz a képi világ Tim Burton animációs filmjeire, illetve hogy semmiféle intro nincs a játék elején, egyszer csak ott találjuk magunkat egy ódon szobában főhősünkkel (Lloyd), és indulhat a borzalmas kaland. Rémálmainkat kell túlélnünk, amikben minden egyes fejezet egy logikai feladványokkal megpakolt pályarész. Klasszikus 2D platformer alapokon nyugszik a játékmenet, amit megbolondítottak annyival, hogy sokszor meghúzható karok segítségével előrébb, illetve hátrébb tudunk ugrani a térben. Ezt úgy kell elképzelni, mint mikor állunk egy folyosón és mindkét oldalunkon található egy-egy szoba. A karok fel-le mozgatásával el tudunk jutni ezekbe a szobákba is, így a 2D-s játéktér jobban kinyílik, és addig ismeretlen helyekre is elmászkálhatunk - ezt remekül implementálták a játékmenetbe.

ss_a83775818ffa67ed2c5c58140b4efd93b5d6332b_1920x1080.jpg

Ám mivel rémálmokban járunk, adott helyeken a gravitációt is megváltoztathatjuk, mégpedig úgy, hogy a falhoz közel állva a Space megnyomásával fordul egyet a kép, és immár szabadon lépdelhetünk akár a plafonon is. Mindez a gyakorlatban remekül működik, és elakadni sem igazán lehet, mert a fejtörők is kellőképpen könnyűek lettek. Felvehetünk bizonyos tárgyakat, amiket aztán adott dolgoknál kell használnunk, de persze mindennek megvan a maga sorrendje, szóval például ahhoz, hogy ki tudjunk nyitni egy lezárt kulcsos szekrényt, előbb magát a kulcsot kell megszereznünk, ami viszont nagy valószínűséggel olyan helyen van elzárva, amihez megint egy másik tárgy megléte szükséges, és így tovább. Ugyan belefuthatunk ellenfelekbe, de őket rendkívül egyszerű kicselezni.

Tovább

Annabelle Comes Home (2019)

Néhány ajtót jobb nem kinyitni

annabelle-comes-home-2.jpg

Miközben a The Conjuring univerzum egyre jobban kezdi kinőni magát, lassan ott tartunk már, hogy a mezei horrorfilmek csak az árnyékban kullognak a Warren házaspár eseteit - és a leágazó melléksztorikat - bemutató évi filmek mögött. Számomra a 2013-as első The Conjuring mind a mai napig egy nagyon kellemes filmélmény, amit szinte bármikor újra tudok nézni, és az Insidious 1-2, valamint a The Woman in Black mellett az utóbbi idők egyik legfélelmetesebb horrorjának tartok. Az elején látható Annabelle is hamar megkapta a maga önálló filmjét (egészen pontosan 2014-ben jött az első rész), ami bár volt benne egy-két remek jumpscare, összességében egy feledhető mellékszál lett. A renomét szerencsére a The Conjuring 2, valamint az Annabelle 2 valamennyire visszaállították, de aztán megint olyan blődségek láttak napvilágot, mint a The Nun, vagy a The Curse of La Llorona, amikből egyenként meg tudtam nézni 15-20 percet, de már az is fizikai fájdalmat okozott. Az Annabelle Comes Home igen vegyes fogadtatásban részesült: akadtak, akik odavoltak érte, és olyanok is előkerültek szép számmal, akik szerint ismét egy vérgagyi horror csorbítja tovább a The Conjuring nevét. Kíváncsi voltam, vajon kinek van igaza?

Tovább

The Sinking City (PS4) TESZT

Kisvárosi gyilkosságok

01_the_sinking_city_logo.jpg

Hát, elérkezett az idő. Itt ülök a szobámban, görnyedek az asztal fölé, és próbálom összeszedni a gondolataimat a The Sinking City-vel kapcsolatban. Későre jár már, lassan 22:00 óra, és a szobát csak a laptop kijelzőjének erős fénye tölti be. Legalább fél órát ültem csendben anélkül, hogy akár csak egyetlen karaktert is legépeltem volna. Ez pedig annak köszönhető, hogy a The Sinking City eléggé felemás élmény lett. Mivel H. P. Lovecraft munkásságából táplálkozik, ezért már eleve jobb esélyekkel indult nálam, mint mondjuk a szintén az ukrán Frogwares által fejlesztett Devil's Daughter (Holmes történeteiért sosem rajongtam túlzottan), ugyanakkor ahogy a Lovecraft inspirálta filmeken (te jó ég, az a Dagon mekkora förtelem volt!), úgy a belőle készült videojátékokon is átok ül. Sokan a mai napig a 2005-ös Dark Corners of the Earth-öt tartják minden idők legjobb videojátékos adaptációjának ebben a témában, amit valahol meg is tudok érteni, hiszen például a motel-szobás menekülés valóban remekül adta át az Árnyék Innsmouth fölött vonatkozó jelenetét.

65005240_2243525102398014_7647169492203601920_n.jpg

65016000_2243525092398015_3027129603471704064_n.jpg

A tavalyi Call of Cthulhu a középszer posványába fulladt. Azért nem volt róla itt teszt, mert kiírtam magamból minden csalódottságom a Borzongás horror-magazin 2019. januári számában (itt rendelhető még: https://shop.pcguru.hu/) és semmi kedvem nem volt újra ugyanazt legépelni ide is. Dióhéjban: a 2018-as Call of Cthulhu egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és egy felemás program született belőle, mely inkább a sötét rituálékra és a megelevenedő szörnyekre fókuszált, mintsem az emberi ésszel felfoghatatlan rettenetre. Egy végigjátszás tellett tőlem, aztán figyelmem inkább a The Sinking City felé irányult. A kiadott videók, információk és látványtervek mind meggyőztek, hogy végre egy értékelhető alkotás van készülőben, sőt, olyannyira felültem a hype-vonatra, hogy képes voltam előrendelésben megvenni a játék Necronomicon Edition változatát, csak hogy három nappal a megjelenés előtt már belevághassak a kalandba! Ez utóbbi nem bizonyult annyira jó ötletnek, lévén a játék a Day1 patch érkezéséig annyira bugos volt, hogy a semmiből tűntek elő komplett utcák, járókelők és épületek, a töltési idő érthetetlenül hosszúra nyúlt, az állandó szaggatások és kifagyások pedig egyre gyakrabban jöttek elő. Persze balgaság is lenne a megjelenés előtt belekötni egy adott produktum technikai részleteibe (láttátok volna, hogy a Days Gone hogy nézett ki hetekkel a release előtt!), ezért inkább lenyeltem a békát.

Tovább