Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Annabelle Comes Home (2019)

Néhány ajtót jobb nem kinyitni

2019. augusztus 19. - -Britpopper-

annabelle-comes-home-2.jpg

Miközben a The Conjuring univerzum egyre jobban kezdi kinőni magát, lassan ott tartunk már, hogy a mezei horrorfilmek csak az árnyékban kullognak a Warren házaspár eseteit - és a leágazó melléksztorikat - bemutató évi filmek mögött. Számomra a 2013-as első The Conjuring mind a mai napig egy nagyon kellemes filmélmény, amit szinte bármikor újra tudok nézni, és az Insidious 1-2, valamint a The Woman in Black mellett az utóbbi idők egyik legfélelmetesebb horrorjának tartok. Az elején látható Annabelle is hamar megkapta a maga önálló filmjét (egészen pontosan 2014-ben jött az első rész), ami bár volt benne egy-két remek jumpscare, összességében egy feledhető mellékszál lett. A renomét szerencsére a The Conjuring 2, valamint az Annabelle 2 valamennyire visszaállították, de aztán megint olyan blődségek láttak napvilágot, mint a The Nun, vagy a The Curse of La Llorona, amikből egyenként meg tudtam nézni 15-20 percet, de már az is fizikai fájdalmat okozott. Az Annabelle Comes Home igen vegyes fogadtatásban részesült: akadtak, akik odavoltak érte, és olyanok is előkerültek szép számmal, akik szerint ismét egy vérgagyi horror csorbítja tovább a The Conjuring nevét. Kíváncsi voltam, vajon kinek van igaza?

Tovább

A Plague Tale: Innocence (PS4) TESZT

A sötét középkor árnyai

ss_8775c109d7303faf8aa94c532905107b75064d48_1920x1080.jpg

Akadnak olyan videojátékok, amik úgy válnak instant klasszikusokká, hogy tulajdonképpen bármiféle nagyobb előzetes hype vagy beharangozás nélkül, már-már fű alatt érkeznek. Jó példa erre az A Plague Tale: Innocence is, mely megjelenésekor engem egészen meglepett, ugyanis annyira megakadt a szemem a koncepción, a remek történeten és a gyönyörű látványvilágon, hogy őszintén fogalmam sem volt, hogy miként mehetett el mellettem ennyire ez a játék. Aztán sorra olvastam róla a magasztaló teszteket, és végül úgy döntöttem, ezt nekem is feltétlenül ki kell próbálnom! Kettő vagy három nap alatt értem a végére, annyira lekötött. A stáblista közben pedig nagyon hasonló érzések kavarogtak bennem, mint annak idején a Hellblade: Senua's Sacrifice esetében, azaz bőven benne van a pakliban, hogy a Plague Tale nálam 2019 legjobbja lesz, de hogy az év meglepetése, az már biztos!

a_plague_tale_innocence_20190711174952.jpg

a_plague_tale_innocence_20190711175000.jpg

a_plague_tale_innocence_20190711175016.jpg

a_plague_tale_innocence_20190711175043.jpg

Az 1300-as évek végén járunk, mégpedig Franciaországban. Tombol a sötét középkor, az éhezés, a pestis, a járványok és a rablógyilkosságok naponta tizedelik a lakosságot, de főszereplőnk, Amicia mindezzel eleinte egyáltalán nem szembesül. Nemesi család sarja, ezért a nyomortól viszonylag elzártan él egy kastélyban, melyet meseszép erdő ölel körbe. Az első borzalmas ómen akkor üti fel fejét, mikor az egyik séta során Amicia kutyáját valami elevenen felfalja egy földalatti üregben. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a játékban az igazán nagy veszélyt a fertőzött patkányok jelentik, melyek az éjszaka eljövetelével másznak ki rettenetes, nyálkás odújukból és bármire ráharapnak, ami él és mozog. Egyedüli fegyver ellenük a fény, mert azt nem tudják elviselni. Persze Amicia erről még semmit sem tud, mikor kutyáját felfalják, viszont arra ő sem számít, hogy az igazi tragédiák csak ezek után érkeznek.

Tovább

Röviden: Stranger Things – 3. évad

stranger-things-3-everything-we-know-1.jpg

Itt-ott minimális spoilerek előfordulhatnak!

Nagyon szépen látszik már, hogy mekkora hype övezi a sorozatot mostanra, lassan kvázi a Trónok harca szintjéig jut el, és ezt érezhetően a készítői is pontosan tudják. A látvány önmagáért beszél, a díszletek, a ruhák, a környezet (a pláza remek ötlet volt!) csak úgy árasztják magukból a '80-as évek hangulatát, a CGI pedig az egyik legjobb, amit sorozatban mostanában láttam. Ismét jól eltalált lett a zeneválasztás is: a Madonna, Wham!, Cutting Crew, Don McLean, vagy épp a záró Peter Gabriel dalok mindig a lehető legjobbkor csendülnek fel, a Never Ending Story átiratnak pedig külön örültem, mert nagyon szeretem az eredetit. Tetszett, hogy Billy végre nagyobb szerephez jutott, ahogy tetszett Robin behozása is, aki végre kiegészítette Steve kissé egydimenziós, szépfiú karakterét. Egyedül akit nem tudtam hová tenni, az Hopper volt. Őt a korábbi, csetlő-botló apa-szerepből konkrétan egy már-már idióta szintjére degradálták, aki még mindig előbb üt, mint kérdez, de két csetepaté között fullba nyomja a kretént. Kicsit sajnáltam, hogy Nancy és Jonathan szerelme nem lett jobban kibontva, de ők még így is messze érdekesebbek voltak, mint a papírmasé Lucas és a kicsit már érdekesebb Max. Illetve örültem volna, ha Mike és Eleven kapcsolata is nagyobb szerephez jut, de épp Hopper és Joyce miatt ők is háttérbe szorultak.

Mindezek ellenére nem mondanám, hogy nem tetszett az évad, sőt, nekem pont azt hozta, amit elvártam tőle. Volt itt misztikum, gonosz oroszok ("Evil russians!"), sci-fi- és némi test-horror, egy érdekes fő-sztori, és egy baromi látványos finálé, amihez foghatót tényleg nagyon ritkán látni sorozatban. Kifejezetten várom a negyedik évadot, már csak a stáblista utáni jelenet, illetve a vélhetően Tótágasban rekedt Hopper miatt is, és nagyon örülök neki, hogy hiába örvend egyre nagyobb népszerűségnek, a Stranger Things még mindig képes hozni a kötelezőt, még akkor is, ha az első évad szintjét már nyilván nem fogja megugrani soha. Korrekt lett a harmadik szezon, jöhet a folytatás!

Hagazussa: A Heathen's Curse (2017)

Avagy a német The VVitch

d38f9b43783401172423c5c576d0e1eb.jpg

Mivel a 2015-ben kijött, eredeti folklórból táplálkozó The VVitch az utóbbi időkből az egyik legnagyobb kedvenc horrorfilmem, állandóan keresgélek, hogy hol találhatnék hasonlót, ami ennyire helyén kezeli a boszorkányság témakörét, és nem csak abból áll, hogy feketébe öltözött nők lovagolnak cirokseprűn a telihold fényében. Mivel sorozatban a könnyedebb hangvételű Chilling Adventures of Sabrina tökéletesen betalált nálam (a 2. évadot például egyhuzamban daráltam le, annyira tetszett), mindenképp szerettem volna valami olyasmit is, ami nehezebben fogyasztható. Mert a The VVitch aztán minden volt, csak épp könnyen befogadható nem, és ez speciel egyáltalán nem is baj, hisz maga az érintett téma is jóval túlmutat a komfortzónán. A Hagazussa akkor jött velem szembe, mikor a Rotten Tomatoes idei horrorfilmes listáját böngésztem, ahol bizony első helyen szerepel a film – méghozzá majdnem 100%-os értékeléssel. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a németek miként formálják a saját képükre ezt az egész boszorkányság dolgot, és azt kell, hogy mondjam, a Hagazussa parádésan jól sikerült! Nyilván nem lesz belőle akkora klasszikus, mint a The VVitch – pedig bőven megérdemelné! –, de jóval több van benne, mint amit elsőre gondolnánk róla.

Tovább