1973-ban járunk egy lakatlan szigeten, Cornwall partjaitól nem messze. Egy női önkéntes (Mary Woodvine) egyedül él ezen a szigeten, és minden egyes nap ugyanazt csinálja: felkel, kimegy egy közeli magaslatra, ahol megméri a talaj hőmérsékletét egy különös virág mellett, majd követ dob egy mély üregbe, végül pedig hazatér. Megírja a napi jelentést, megvacsorázik, olvas egy keveset (az A Blueprint for Survival című könyvet, amely a valóságban a The Ecologist 1971-es számában jelent meg és ez az egyik legkorábbi tudományos figyelmeztetés az apokaliptikus éghajlatváltozásról), majd elalszik és másnap kezdődhet minden elölről. Ahogy egyre távolodik a tavasz, a nő különös dolgokat kezd el látni a szigeten, amik mind egykori tragédiákhoz vezethetők vissza.

A középiskolás Kaede egy nap arra ébred otthon, hogy az apja köddé vált. Előző éjszaka az öreg zavaros dolgokat beszélt össze-vissza, azt említette, hogy látta a vonaton a sorozatgyilkost, akit fél Japán keres. Vélhetően a nyomába eredt, de már nem tért vissza. Kaede a hatóságoknál süket fülekre talál, ezért egyedül áll neki nyomozni és borzalmas dolgokra bukkan. Ez a sorozatgyilkos Terumi Yamauchi, aki már több ember haláláért felelős és könnyen lehet, hogy Kaede apja is az áldozatok között van. A nyomok egy szigetre vezetnek, egy házba, amely szörnyű titkokat őriz. És nagyjából eddig tudok spoilermentesen mesélni a filmről, ami egyébként rettenetesen jól csavarja a sztorit a végéig. A rendező, Shinzo Katayama egy interjúban elmondta, hogy valós események ihlették, ugyanis egyrészt egy apjához kötődő gyerekkori emlékét írta bele a történetbe, másrészt egy valódi japán sorozatgyilkos, Takahiro Shiraishi esetét, akit 2017-ben kaptak el a hatóságok.

1945, december 27. A háború véget ért, Hitler meghalt. New Yorkban négy régi barát (Anne Ramsay, Ron E. Rains, Jeremy Holm, és Ezra Buzzington) gyűlik össze, mivel meghívást kaptak egy ötödik társuk (Larry Fessenden) otthonába, akinek a felesége nemrég hunyt el. A kedélyes csevegések közepette kiderül, hogy mind az öten elkövettek szörnyű dolgokat a háború ideje alatt, sőt, az egyikőjük épp a hadbíróság elé készül állni egy borzalmas tömeggyilkosság miatt. A házigazda elmondja, hogy képtelen túltenni magát a felesége halálán és szeretne megkísérelni egy spirituális szeánszot, hogy biztosan tudja: létezik túlvilág, ahol a nő békére lelt. A társaság többi tagja eleinte vonakodva ugyan, de végül ráállnak a dologra. Az asztal köré ülnek, megfogják egymás kezét, majd a fények kialszanak. Ami ezután történik, az mindannyiuk életét örökre megváltoztatja.

Nézegetve a tavalyi év végi horrorfilmes összeállításokat, valami videós anyagban belefutottam egy roppant hátborzongatónak tűnő CGI-rémségbe, de sajnos filmcímet nem írtak hozzá, így sokáig fogalmam sem volt, hogy miben szerepelhet. Aztán a napokban valahogy szembejött a Moloch, ami egy sötét és kifejezetten érdekes holland folk-horror, ősi átokkal, pogány rituálékkal, meg némi vérrel - tökéletes esti kikapcsolódás! Betriek (Sallie Harmsen) valami borzalmasat élt át gyerekkorában. Sok-sok évvel később egyedülálló anyaként neveli kislányát, és a szülei is besegítenek a mindennapokban. Egy mocsaras területen élnek Hollandia északi részén, ahol is a közelben kutatók egy csoportja ásatásokat végez. Vezetőjük Jonas (Alexandre Willaume az 1899-ből), aki össze is ismerkedik Betriekkel, ám a barátság egy kissé megroppan, amikor egy este a csoport egyik tagja betör a nő otthonába és majdnem végez az édesanyjával. Betriek és Jonas elkezdenek nyomozni, és kiderül, hogy minden furcsa esemény visszavezethető egy ősi átokhoz és Moloch-hoz (vagy Mólekhez), egy ókori közel-keleti istenséghez.