Senki nem számított olyan remek időre, mint amilyen aznap volt. Korán reggel érezni lehetett már, hogy nem egy újabb borongós, esős őszi nap veszi kezdetét, hanem sokkal melegebb, már-már tavaszias időben lesz része az embereknek. Az embereknek, és a patkányoknak is – merthogy ők is megérezték ezt a remek időt, és tudták, hogy vétek lenne kihagyni egy kis csemege utáni bóklászást a kertben. Történetünk főszereplője – aki egy jól megtermett, kövér patkány - egész éjszaka a házon belül mászkált, fel-alá futkosott a különféle gerendákon, be-bebújt a sötét résekbe, lyukakba, és egy szó, mint száz: igencsak megéhezett. Éppen a hálószobában található ágy alatt kuporgott, amikor eszébe jutott, hogy talán ennie is kellene végre valamit. Előbújt az ágy alól. A Nap sugarai még az évek óta mocskosan álló függönyön át is képesek voltak beszűrődni, és fényük haloványan bár, de azért megvilágította a szobát. Volt egy kis éjjeli-szekrény közvetlenül az ágy mellett – a patkány úgy gondolta, azon keresztül kicsit körbetekinget a szobában, talán még az ablakon is kiláthat. Igencsak sok lim-lom kapott helyet a szobában, különösebb erőfeszítés nélkül jutott fel a kis szekrény tetejére, egy odatámasztott partvis segítségével. Körbenézett a szobában. Semmi érdekes – ruhásszekrények, amik tetejét képtelenség lenne elérnie, rongyok, ruhák szerteszét dobálva, és egy régi, poros, lehasznált franciaágy, amin egy nő évek óta ott aszalódó holtteste feküdt, mellette egy fényképpel. A patkány kitekintett az ablakon is – odakint már megindult a mozgolódás a gazokkal bőven ellátott kertben: apró kis sötét árnyak cikáztak ide-oda a rozsdás vascsövek, és korhadt gerendák sűrűjében. Arra gondolt, ő is kimegy végre az udvarra.
Az ágyon vágott keresztül az ajtó irányába. Elsietett a halott nő mellett – ügyet sem vetett annak torz arcára. Végiglépdelt apró lábacskáival a fényképen is, amelyen egy férfi volt, egy kislány és egy kölyökkutya. Leugrott az ágy végében, és kisietett a résnyire nyitott ajtón. Szemben vele a konyha állt, azonban ott néha kóbor macskák (akik a szomszédos fáról, majd a padláson keresztül jutottak be), és nála sokkal veszélyesebb, és agresszívabb patkányok is megfordultak, úgyhogy azt a helyet messzire kerülte. Jobbra állt a bejárati ajtó, ami azonban egy fotellel volt eltorlaszolva, és esélye sem volt rá, hogy ott kijuthat a kertbe. Szerencsére nagyon jól ismerte már a terepet – pontosan tudta hát, hogy merre kell indulnia. Balra indult, és elhaladt a padlástérbe vezető lépcső mellett. A két másik ajtó különösebben nem is érdekelte, sőt, a pincébe vezető egyszerűen megriasztotta. Félt tőle, mintha azon túl iszonyatos titkok lappanganának. Elért a ház végébe, ahol egyetlen helyiség állt már csak – a fürdőszoba. Könnyedén jutott be, hiszen ajtó már kitudja mióta nem volt ott. Zsanérral együtt eltűnt, talán sosem létezett. Bement a fürdőszobába.
Odabent is a kosz, és a mocsok uralkodott, azonban ez őt egyáltalán nem tántorította el – sőt, kifejezetten jól érezte magát az ilyen lepusztult közegben. Letöredezett csempék, és évek óta penészedő plafon tekingetett vissza rá. Az egyik sarokban egy fürdőkád, amiről már több helyen lepattogzott a zománc, és – bár ő ezt onnan lentről nem láthatta – egy kiszáradt patkány-tetem feküdt benne, rothadó húsát lágyan ölelte körbe a kád alján megrekedt sötétbarnás feketére színeződött víz. Talán túl kíváncsi volt, és véletlenül került a kádba, ahonnan már nem tudott visszamászni – halálos csapdája örökre fogva tartja. Persze ez a mi szereplőnket egyáltalán nem izgatta. A szoba másik végébe tartott. Elhaladt egy mosdó mellett is, melynek tükrét betörték. A törésnyom pontosan a tükör közepén volt, mintha valaki nem bírta volna tovább elviselni önön arcképét, és dühében ököllel vágott volna bele a tükörbe. Az üvegszilánkok még mindig a padlón hevertek – ezeket ügyesen kikerülgette. Aprócska rés tátongott a szoba végében, pont akkora volt, hogy éppen kifért rajta. Szűk kis alagúton mászott végig, melynek végén hívogatóan csalta magához egyre közelebb a napfény. Végül kijutott a kertbe. Az egész délelőttjét ott töltötte – futkározott a többiekkel a lomok között, vagy éppen csak sütkérezett a napon. A szomszéd fiúkat is csak messziről leste, akik hárman éppen a focilabdájukkal játszottak. Ez így ment egy darabig, mikor is észrevett egy félig megrothadt almát néhány korhadt fadeszka árnyékában. Azonnal arrafelé vette az irányt, nehogy valaki más előbb érjen oda, mint ő. Fél perc alatt ott is termett, és nekiállt bőszen rágcsálni újonnan szerzett zsákmányát. "Mit látsz? Megint egy patkány?" – hallotta a szomszédos kertből, de ügyet sem vetett rá, annyira lekötötte az alma lédús íze. A következő pillanatban valami élesen csattant az egyik vascsövön közvetlenül mellette. Nem tétovázott, azonnal otthagyta késői ebédjét, és amilyen gyorsan csak tudott, a közeli bokrok sűrűjébe vetette magát. Megdermedt. Onnan figyelte, mi fog történni. Jó ideig nem történt semmi – csak a szomszédban a fiúk tanakodtak nagyban, valami focilabda ügyében, ami a padláson landolt. Azon morfondíroztak, hogyan is hozzák ki onnan.
A patkány arra gondolt, lassan ideje lenne visszatérnie a zsákmányához, hiszen úgysem figyel rá éppenséggel senki. Az ösztönei viszont mást súgtak: várj! Ezt parancsolták neki időről-időre. Engedelmeskedett, és várt, egyre csak várt. Mikor az éhség már felülkerekedett rajta, úgy érezte nem bírja tovább – keresztülvágott az udvaron, és visszatért az almához. Megragadta és jókedvűen elkezdte eszegetni. Léptek zajára lett figyelmes nemsokára, de különösebben nem izgatta már – tudta jól, hogy ha a kertben vadászik rá valaki, akkor elég ha visszaiszkol a gerendák takarásában a ház oldalán található réshez, és bemenekül a fürdőszobába. Ő is alig fér át azon a résen, egy nála nagyobb állat pedig biztosan nem. Két fiú szaladt el mellette – csak a lábaikat látta onnan alulról. Egy idősebb, és egy fiatalabb. A bejárati ajtó irányába tartottak. "Jól van már, jól van! Nyitom!"- hallotta a harmadik fiú tompa hangját odabentről, aki kisvártatva eltolta az akadályként tornyosuló fotelt az ajtó elől, és hamarosan már mindhárman odabenn voltak, az öreg, rejtélyekkel teli házban. "Csak a pincébe ne menjenek…" - gondolta magában a patkány, és jóízűen beleharapott egyet az almába.
