Az utóbbi napokban egy kicsit többet lógtam a Facebook felületén mint korábban és ennek meg is lett az eredménye. Ráleltem VV Cristofel, a legutóbbi Való Világ nagyszájú, identitászavarokkal küzdő celebjének rajongói oldalára. Meglepett az a mérhetetlen idiotizmus, amely az oldalon fogadott. Egyszerűen nem voltam képes felfogni, hogyan képes Cristofel ilyen személyiséggel élni. Akit esetleg bővebben is érdekel a kubai macsó (?) néhány, a nőket semmibe vevő hozzászólása az ITT tájékozódhat. Szóval magam is írtam neki pár velős kritikát de ezeket természetesen nem látta meg, hiszen ő az ilyesmire nem ad. Számára csak az jöhet számításba, ha különféle csajok írnak neki akik szívesen felmennének hozzá egy dugásra. Csajokat írtam, pedig a ribanc kifejezés sokkal jobban helytálló rájuk nézve. Mindegy. Egy szó, mint száz, magam is kissé felkaptam a vizet. Már régen is előszeretettel vettem górcső alá a hazai celebvilág krémjét, bíztam benne, hogy alább már nem süllyedhet ez a szennylapokat állandóan megtöltő réteg. Aztán jött VV Cristofel és rátett az egészre még egy jókora lapáttal, tulajdonképpen felül (vagy inkább -alul) múlt mindent és mindenkit aki eleddig a médiában megfordult mint megélhetési celeb. Ha megnézitek a rajongói oldalát a Facebook-on, akkor láthatjátok, hogy tulajdonképpen oda mindenki csak savazni jár. Van aki kulturált, van aki kevésbé kulturált módon. Ergo repkednek az oltások szerteszét. Aztán egyik reggel, meditálás közben rájöttem, hogy végül is az egésznek az ég világon semmi értelme sincsen mert hiába a durva szavak, a savazások és a beszólások, ha úgyis süket fülekre találnak. VV Cristofel életét és személyiségét (meg a nőkhöz való hozzáállását) nem az ellenrajongók, hanem majd maga a nagybetűs Élet fogja megváltoztatni egyszer a jövőben. Szerintem érdemes egy pillantást vetni legújabb videójára ITT és a statisztikát elnézegetve meggyőződhettek róla Ti is, hogy a tag nem kívánatos személyiség a honi közszférában. Előbb-utóbb el fog majd tűnni mint ahogyan eltűnt az összes korábbi Való Világ, Big Brother, Megasztár, X-faktor, avagy Csillag születik celeb is. Talán rendes munkához is hozzájut majd (nem kizárt...) és végre nem segélyért fog kuncsorogni, vagy a rajongói oldalán megosztani borzasztó helyesírási hibáktól hemzsegő, emeletes nagy baromságokat. És akkor belátja majd, hogy azt amit ő Életnek hitt, valójában csak egy beképzelt állapot volt. Egy tudatmódosított, média-orientált szerep amelyet önön egomán személyiségének tudhatott be. Igaza volt Csirkebubusnak, túl rövid az élet ahhoz, hogy ilyen VV Cristofel -félékkel foglalkozzunk. Inkább megosztanék pár dolgot veletek, egészen más témákról.

Szóval az van, hogy elkezdtem mélyebben foglalkozni a buddhizmussal. Egyenlőre csak a tanításokkal, mert azt olvastam, hogy sokan vallásként fogják fel pedig az igazi ereje a tanokban rejlik. Hogy honnét jött ez nekem, arra is választ adok. Mikor elkezdtem a blogolást, orrba-szájba fikáztam majdnem mindenkit. Szamurájkardokkal pózoló rajokat és tükör előtt, önkioldó nélkül fényképezkedő emósokat is. Bár egy idő után ezekre ráuntam és figyelmemet a novellák és zeneajánlók felé fordítottam, a fikázós bejegyzések akkor is rendre előkerültek, függetlenül attól, hogy melyik blogra írtam őket. Ez úgy 2009/2010 környékére volt datálható. És akkor úgy éreztem, boldog vagyok. Pedig csupán elégedett voltam, nem boldog. Ezt a kettőt az emberek gyakran összekeverik. Vesznek egy új ruhát, vagy előléptetik őket és rögvest azt hiszik, boldogok. Holott a teljes boldogsághoz bizony teljes mértékben meg kell ismernünk önmagunkat. Amikor napról-napra fikáztam másokat, kezdtem úgy érezni, hogy a világ szar hely. Zavart a sok agymosott médiazombi ember, zavart a sok VV Cristofel -féle önjelölt bohóc és zavart, hogy mennyire hülyék egyesek. Egy idő után már a lakásból sem volt kedvem kimenni, mert tudtam, hogy ha az utcán járok akkor szembe találkozom mondjuk egy csupa tiniből álló csoporttal akik ott bazdmegolnak egymásra előttem és közben üvölt a mobiljukból a Katy Perry. Komolyan olyan voltam akkor, mint valami zsémbes nyugdíjas aki mindenre és mindenkire csak morogni képes. És a legfájóbb az, hogy mégis elégedett voltam önmagammal és nem is gondoltam arra, hogy lehetne másképp is élni, nyitottan a világra. Aztán egyre több időt tudtam együtt tölteni a párommal, a családommal, a barátaimmal. Jöttünk-mentünk, töltöttük az órákat nap nap után. És egyszercsak nem akartam már másokat fikázni, másokat savazni. Chriswell hatására magam is utánajártam a buddhista nézeteknek és megtaláltam bennük azt, amelyet már oly régóta kerestem. Az utóbbi időben sokkal toleránsabb akartam lenni az emberekkel (mindegy, hogy celeb vagy sem) és ezt a buddhizmus segítségével sikerült is maximálisan elérnem. Sokkal nyugodtabban, sokkal befogadóbban szemlélem már a világot. Minden nap tanulok valami újat a buddhizmusról, szerencsére az internet tömve van alapanyagokkal – lehet őket tanulmányozni jó kisdiák mintájára. Tényleg érdekes a történelme, nem un rá az ember. És persze meditálok is, napjában kétszer. Levezetésképpen meg teázgatok, el se hinnétek hány fajta/-féle/ízű tea lelhető fel itt Magyarországon is. Mondjuk rendelni egyszerűbb, de vannak teaboltok is, csak keresni kell őket. Szóval dióhéjban ennyi lenne. Most már tényleg teljesnek érzem magam és másképp szemlélem a világot, mint azelőtt. Ez egy leírhatatlan érzés amit csak akkor képes megérteni valaki, ha ő maga is átéli. Én csak ajánlani tudom nektek, főleg akkor ha úgy érzitek, hogy mindent elönt a szar és a hülye emberek tömkelege. Most pedig megyek, és készítek egy zöld teát amivel újabban a kávét helyettesítem.