Kiadás éve: 2008

Műfaj: Electro pop/Psychedelic rock

Ezt hallgasd meg: But She

Kezdjük akkor a legelején. Hogyan tehet szert népszerűségre manapság hazánkban egy zenekar? Az igazat megvallva, sajnos igencsak nehezen. Persze az internet és az élő fellépések sokat nyomhatnak a latba, azonban nem szabad elfeledkezni a tényről, hogy Magyarországon a különféle "tehetségkutatók" aratják le igazán a babérokat. Mert ott a média bábot épít bárkiből, sztároltatja, népszerűsíti, kihasználja majd a legvégén elveti magától. Hiszen aki a szavazatokkal előretör és hirtelen reflektor fényben találja magát, megrészegül a hírnévtől és az emberek (ál)imádatától, az szembetalálja magát önön legnagyobb ellenségével: a saját egójával. Sztár lett. Még ha csak egy hétre is. Döntők, majd fellépések. Aztán pedig – amint kiveszik a köztudatból – szépen lassan a feledés homályába merül. Nem hívják már fellépni és nem szólítják le az utcán sem. Van helyette más. Frissebb, aktuálisabb, trendibb. Az egykori csillagból pedig hirtelen hullócsillag válik akit a végén már csak a család, meg a Peti vár. Ennyi. Persze az underground szférával kissé másabb a helyzet. Sokan vannak még ebben az országban akiknek nem a tévé, vagy úgy cakk-pakk a média mondja meg, hogy mi az amit hallgatni kell. Sokan vannak akiknek kialakult és nem mások által kialakított ízlésvilága van. Számukra nem ismeretlenek az olyan előadók és zenekarok akiket nem nyomnak orrba-szájba a tévében és akik nem egy hülye "tehetségkutató" végtermékei. A The Carbonfools (Szénhülyék) nem más, mint Bicskei Titusz hobbi projektjeként indult még sok-sok évvel ezelőtt. DJ Titusz (a borítón T2S) a Belga zenekarból lehet ismerős többeknek de vezet ő rádiós műsort is és emellett nagy retro-fan aki szintetizátorokat és egyéb 8 bites cuccokat is gyűjt. Ez utóbbit egy vele készült WAN2-interjúból tudtam meg. Szenvedélye a 8 bites hangzás, a pittyegések és a szintik iránt fajsúlyosan megtalálható a Carbonheart albumon is. Az eleinte még csak hobbi-zenekarként és vendégénekesekkel operáló Carbonfools történetében 2006-ban jött el egy nagyobb fordulópont amikor is belépett az együttesbe Fehér Balázs. Tökéletes angolsággal megszólaló hangja és jelenléte a következő szintre repítette a zenekart akik már elkezdtek kacérkodni a pszichedelikus rock és az electro pop védjegyeivel is. Ennek első lenyomata a Carbonheart.

A Carbonfreak lassú bevezetésként szolgál ebbe a pszichedelikus, szintetizátor-függönyökkel átszőtt világba. Tényleg lassan építkezik, de a végére teljesen kinyílik ami annyit jelent, hogy a dal végére egy merész elszállós részt kapunk. Nem mellesleg Fehér Balázs – mint új és állandó énekes – is eme szerzeményben mutatkozik be. Hangja egyedi, kicsit sem erőltetett és remekül illeszkedik a zenei háttérhez. A Furilla húzós electro rock méghozzá a jobbik fajtából. Külön kiemelném a dobokat (Keleti Tamás érdeme) amelyek precízen, odadöngölősen szólnak már ezen az albumon is (a továbbiakon szintén). A Cash picit visszavesz a lendületből ám a dob megmenti a dalt. Eztán a lüktető ska gitárral operáló space/dream pop But She szakítja le a hallgató fejét. Megkockáztatom, hogy a kedvencem az egész lemezről. Már csak azért is mert tele van tömve 8 bites effektekkel. A vége pedig...hát, a végén DJ Titusz igazán kiélhette magát (és itt a pittyegésekre gondolok). Amolyan kalapemelés a retro hangzás előtt. A Loser is nagyon jól szól, megint csak elismerés illeti a dobjátékot hiszen eszméletlenül profi. A The Mirror sem hagy megnyugvást. Remek elszállós darab ahogyan a rákövetkező blues gitáros Mountains is. Utóbbi viszont már kevésbé tempós, a refrénben történő kántálás hallatán pedig sokan értetlenkedve kaphatják fel a fejüket ám a dal sokadik hallgatásra mutatja meg valódi erényeit. A rá következő Pony egy elmebeteg punk trip amely egy régebbi hangmintájukat építi tovább, sikeresen. A The Line igencsak érdekes hiszen szimpla electro pop szerzeményként indul majd szépen lassan építkezve eljut a pszichedelikus rock zenéig. A Sybille teljesen átlagos. Ha az album egészét nézzük akkor középszerű darab. A Cruisin' lassú, merengős dal amely ugyan nem tépi le az ember fejét de legalább megágyaz a zárásnak. Az Orca odabasz. Nincs is benne vokál ám mégis remekül működik. Amikor beindul a hard rock zúzás az valami eszméletlen. Pörgős, hihetetlenül profi záródarab amelyet nem elég egyszer meghallgatni. Ezt a fajta electro pop/pszichedelikus rock katyvaszt még órákon keresztül szívesen elhallgatná az ember annyira jól össze van rakva. Jómagam először az MR2 Petőfi Rádión hallottam először a zenekart majd beszereztem a Carbonheart CD-t is amelynél csupán azt sajnáltam, hogy nem volt hozzá booklet. Ezt leszámítva előkelő helyet foglal el a lemezgyűjteményemben és bármikor szívesen meghallgatom újra és újra. A Carbonfools szerencsére tartotta a magas színvonalat, nem álltak be a sorba, nem vette meg őket senki, nem korcsosultak el és következő albumuk talán még jobban is sikerült mint eme. De erről majd a következő alkalommal.

Értékelés: 10/7