Zenében azért nem volt valami bőséges a választék idén. Amíg videojátékos és filmes fronton egymás után érkeztek a jobbnál jobb alkotások addig zenei albumoknál hosszú hónapokat kellett várni egy-egy igazán kiemelkedő szerzeményre. Amit igazán nagyon vártam idén az a MUSE zenekar The 2nd Law albuma volt de sajnos annyira közepes teljesítményű lett (mármint a MUSE mércéjéhez képest), hogy párszor végighallgattam aztán már el is felejtettem. Nyugodtan rá lehet fogni, hogy citrom-díjas alkotás lett. Többet vártam. És szerintem nem csak én. A 2009-es album minőségét ugyan necces volt, hogy meg tudják majd ugrani de azért ennél egy kicsit többet is kihozhattak volna a grandiózus space rock és helyenként dubstep (!) alapokkal rendelkező albumból. Kár érte. Szintén nagyon vártam a The XX második lemezét (Coexist) amely azért szerencsére már nem okozott csalódást. Letisztult, rideg ám mégis nagyon bensőséges lett. A tagok még mindig nem bánnak profin a hangszerekkel de pont emiatt annyira megérintőek és szívhez szólóak a dalok. A mainstream vonulat felé nem igazán kanyarodtam el idén sem bár Lana Del Rey kisasszony Born to Die albuma nagyon megfogott. Ennyire kiforrott lemezt már igen rég hallottam, minden egyes dal potenciális sláger rajta. Csak azért nem írok hosszabban is róla mert még adós vagyok egy ajánlóval az albumról és ezt nemsoká pótolom is. Az angol Toy bemutatkozó, cím nélküli albuma is egész jó volt. A leginkább a The Horrors zenekarral rokonságban álló banda megfelelően hozta a karcos kraut-popos merengéseket, befordult pillanatokat. Az elcseszett informatikusoknak kinéző Hot Chip is letett idén egy tökéletesre csiszolt albumot (In Our Heads) melyen a szerelem témáját is meglepően érzékien festik fel a hallgató előtt. A White Stripes széthullása után Jack White nem tétlenkedett és idén összehozott egy klassz kis szólóalbumot Blunderbuss címmel. Az ausztrál Tame Impala pedig még jobban elmerült a tudatmódosító szerekben és erről bárki meggyőződhet aki végighallgatja a sok helyen az év legjobbjának kikiáltott Lonerism albumukat. Én ebben a pszichedelikus, drogmámoros zenekészítés témakörben mindig is az amerikai MGMT oldalán álltam, úgyhogy nálam az ausztrál srácok már csak ez miatt sem lehettek abszolút nyertesek. Idén a kanadai Crystal Castles is előállt harmadik nagylemezével (amely szimplán csak III címmel jelent meg) és nem kevés fejlődés mutatkozik rajta. Ajánlót kap majd valamikor, egyenlőre még a második albumukat sem mutattam be, úgyhogy előbb majd azt pótolom. Magyar zenékben viszont igen erős volt az idei mezőny. Már most a két legjobbnak kiáltom ki a Heaven Street Seven: Felkeltem a reggelt és a The Carbonfools: Carbonsweet albumát. Mindkettő bitang erős produktum amelyek nemzetközi szinten is simán megállják a helyüket. Szintén mindkettőről lesz majd ajánló a későbbiekben. És akkor jöjjön a lényeg, nem húzom tovább, úgyis mindenki már az esti berúgásra készül.
Tehát 2012 legjobbalbuma a Focker blog szerint:
Django Django: Django Django
Lefogadom, hogy most sokan kérdőn néznek, hogy mégis kik ezek? Én is csak év vége felé ismerkedtem meg a zenéjükkel és túl sokat nem is szeretnék elárulni róluk, hiszen már készítgetem a januári albumbemutatót velük kapcsolatban. Legyen elég annyi, hogy a skót srácok nagyszerűen hozzák a folk-pop arculatot de mindezt megtámogatják nem kevés elektronikával is. A dalok nagyon egyediek és most biztosan nem találni még egy olyan zenekart amely olyan zenét játszana mint a Django Django. Az egymásra épített, többszólamú vokálokkal és elszállt harmóniákkal operáló debüt teljesen egyedinek és frissnek hat az idei mezőnyben. Tele van újszerű és igazán egyedi megoldásokkal. Legutóbb a Klaxons 2007-es bemutatkozó albumánál éreztem hasonlót, utána pedig a These New Puritans 2010-es művészetileg is igen elismert lemezénél. A Django Django debütje olyan amelyért hosszú idő után tényleg lelkesedni lehet.
A brit indie gitárzenében már régóta nem történt ekkora nagy áttörés, a srácok már most borítékolhatnak maguknak néhány rangos díjat és még több elismerést. Átgondolt, szép, helyenként elszállós ám végig izgalmas album lett a skót banda debütje. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a jövőben mit fognak összehozni mert én személy szerint már most nagyon várom a következő albumukat. Ezt az elsőt pedig elsősorban azoknak ajánlom akik valamilyen szinten azért kedvelik a brit indie zenéket és nem riadnak vissza az elsőre kissé szokatlannak ható, kísérletező zenei megoldásoktól.
10/10
Ennyi volt a móka mára. Hamarosan évértékelővel jövök. Most készülődöm berúgni.
Boldog Új Évet kívánok minden olvasómnak, egyetek-igyatok (főleg igyatok) sokat szilveszter alkalmából! És ne petárdázzatok mert az megrémiszti a kisállatokat!
