Műfaj: Synthpop

Ezt hallgasd meg: The Sweetest Condition

Miközben világszerte vírusszerűen terjed a Spirit, úgy éreztem, itt az ideje kicsit elővenni a régebbi Depeche Mode sorlemezeket is, és nosztalgiázni egy jót. Álljon itt elsőként az Exciter. Egy indokolatlanul sokat szidott Depeche Mode sorlemez. Én is eléggé különc fiatal voltam, előnyben részesítettem a fekete ruhákat meg a befelé fordulós világnézetet, így kb. adta magát hogy a fiatalkori kedvencem a darkos Depeche Mode legyen. Talán egy rádióműsorban hallottam őket először (ha jól emlékszem pont az Enjoy the Silence ment le) és mivel akkoriban még nem volt internetünk sem, nem igazán tudtam utánajárni annak hogy mi fán terem ez a furcsa nevű new wave zenekar. Aztán mivel akkor írtunk 2001-et, a tagok pont kijöttek az új lemezzel amelyről 1-2 klipet masszívan nyomattak a zenecsatornákon is a tévében. Ha jól emlékszem a Dream On volt az első amit láttam tőlük és akkor elhatároztam hogy nekem ez a zenekar egyszerűen annyira bejön hogy azonnal kell valamiféle CD tőlük. Meg is kértem fatert hogy szerezzen már bentről valamit és mázlim volt mert az egyik kollégája nagy rajongója volt a zenekarnak, így kb. a legelső, 1980-as lemeztől kezdve az összeset megkaptam kölcsönbe. Igen ám de engem leginkább az akkori legfrissebb, az Exciter érdekelt nagyon. Úgyhogy ezt átmásolta nekem. Túlzás nélkül állíthatom hogy a lemez megbabonázott. Volt olyan nap hogy inkább eljátszottam a beteget reggel, csak azért hogy ne kelljen bemennem a suliba és otthon maradhassak hallgatni. Később mondjuk ezt a műveletet beszoptam persze mert utána már azt sem hitték el nekem ha tényleg beteg voltam, de akkor is megérte.

Mert ez volt a legelső lemezem amit kaptam és amit rongyosra hallgattam otthon. Nem vicc, évek múlva mikor próbáltam nosztalgiázásképp lejátszani, már egyszerűen nem lehetett, annyira elkopott/összekarcolódott mert kb. napi szinten hallgattam anno. Nem mellesleg a tag aki átvette nekem, kurva rendes volt mert még B-oldalas dalokat is rátett nekem és én évekig meg voltam győződve róla hogy ezek alapból rajta vannak az eredeti CD-n is. Sokan szidják a Depeche Mode-ot az Exciter miatt mert egészen másmilyen lett mint amilyenre a rajongók számítottak. Érzelmekkel teli, borzasztóan mély és bensőséges dalcsokor található rajta amely elsősorban a szívet és a lelket célozza meg. A Depeche Mode sosem írt erőltetett dalokat, ezért is működik annyira jól ez az érzelemdús hangkollázs amelyet az Exciter képvisel. A legtöbb dal olyan rajta mint egy álom. Eléggé intim és magvas mondanivalóval bíró dalszövegek sorakoznak rajta amelyekhez remek aláfestőzene az az elektronikus, éteri hangzás amelyet a Depeche Mode előállított és amelyben a mai napig a legjobbak.

A Dream On teljesen korrekt kezdődal, a Shine már beemel a túlvilági lebegésbe. A The Sweetest Condition gyönyörű, a When the Body Speaks pedig az a tétel, amelyet bármikor betennék a leendő gyerekemnek altatódal gyanánt - és ez jó értelemben értendő itt. A The Dead of Night nagy kedvencem volt régen, imádtam a zajos, horrorisztikus szövegekkel megtámogatott hangulatát. A Lovetheme a legszebb instrumentális szerzemény, amit a Depeche Mode valaha készített, a Freelove pedig megérdemelten lett sláger. A Comatose is megkapóan szép, de a rákövetkező I Feel Loved partihimnusza sokkal emlékezetesebb. A Breathe a legtökéletesebb dal melyet Martin a Home mellett írt, az Easy Tiger pedig újfent a felettébb erős instrumentális tételek táborát erősíti. Az I Am You is teljesen rendben van, a záró Goodnight Lovers alatt pedig simán bealudhatunk Dave nyugtató hangjára. Érdemes meghallgatni pluszban az Easy Tiger teljes, 5 perces verzióját és a The Stooges feldolgozás Dirt c. dalt is, mely még a 2002-es első Resident Evil mozi filmzenéjére is rákerült, ha emlékezetem nem csal. Az Exciter nálam alapmű.

Akkor lettem Depeche Mode rajongó, mikor először végighallgattam ezt az albumot. Mégis a Music Channel vagy Music TV nevezetű csatornán ment le tőlük a Dream On, és már akkor elhatároztam hogy nekem kell valami CD ettől a bandától. A rádióban is játszották korábbi számaikat, szép lassan azt vettem észre magamon hogy csak azért lesem délutánonként a béna popslágerekkel dúsított zenecsatornákat, hátha látok valamit a DM-től. Aztán édesapám egyik gitáros kollégája lemásolta nekem az Exciter albumot, ami akkoriban jelent meg. Ne tudjátok meg mennyire boldog voltam! Napokon át hallgattam, még a suliból is lógtam miatta (rendesen el is kopott a CD, ma már lejátszhatatlan). Egyszerűen imádtam. Minden egyes dalt. Ráadásul nekem a pasas aki másolta, még tett rá B-oldalas számokat és korábbiakat is (pl. a remek Only When I Lose Myself) úgyhogy évekig én abban a hiszemben éltem hogy az Exciter 15 tételt tartalmaz. Nagyjából 2009-ig voltam DM-fan, utána már nem sokat hallgattam őket. Sajnos az újabban már csak egykori önmaguk árnyékai. De az biztos hogy az Exciter gyerekkorom meghatározó lemeze volt és megszerettette velem a szintipop műfajt. Mikor manapság újrahallgatom, lélekben megint az a kissrác vagyok, aki lóg a suliból és az ágyban fekve GameStar, Playtime!, 576 Kbyte, és PC Guru újságokkal körülbástyázva újra és újra elindítja ezt a varázslatos utazást.