Általános iskolában volt egy nagyon jó haverom, a Laci. Neki volt PSX konzolja, ezért elég sokat lógtunk náluk és ment a Gran Turismo 2, a Tekken 3, a Metal Gear Solid és - többek közt - a mára már klasszikus Tomb Raider, mely 1996-ban jelent meg és tarolta le a világot. Arra is emlékszem, hogy elég karcos volt a CD, nem is vette be elsőre a gép. Délután volt, suli után, vagy hétvégén - nem emlékszem már. A lényeg, hogy délután. Megebédeltünk és játszottunk estig. Persze nem ebből állt mindig a program, amikor csak tehettük, inkább a szabadban lógtunk. Bicikliztünk, deszkáztunk, összejártunk egymáshoz meg ilyenek. De aznap eléggé esőre állt, úgyhogy maradtunk inkább a szobában. Később meg is jött az eső, sűrű cseppekben hullott alá. Kopogott az ablakon, valahol a távolban dörgött is az ég. De nem foglalkoztunk vele, mikor a Sony csodatévő konzolja ott kuporgott a tévé alatt.

Nyomtuk a kis szürke PSX-et fáradhatatlanul. "Tomb Raider" - ez volt fekete filccel felírva a CD tokjára. Persze másolt cucc volt, hát naná. Akkoriban csak elvétve találhattunk egymásnál eredeti játékot. A warez már akkoriban is ment, csak épp még azt nem tudtuk, hogy ezt wareznak hívják. 800 Ft volt a másolt játék, 900 Ft ha nyomtatott borítót is kértél hozzá. A multizás még kimerült a Counter Strike-ban, a flash játékok voltak elterjedtek, nem a multiplayer mókák. Lacinak sok CD-je volt. Szerintem egy kicsit untuk már a sok autóversenyt, meg gyerekes platform ugrabugrát. Spyro the Dragon, Crash Bandicoot, meg Harry Potter első két része. Ilyenek is voltak a repertoárban. Aztán Laci - legnagyobb megelégedésemre - betette a Tomb Raider lemezét. Ami baszott elindulni, annyira karcos volt. Kurvaanyázás. Második próbálkozás. Elindult. Hurrá, hurrá! Logók, intro, menü, kellemes zene. Jó lesz ez, jónak ígérkezik. Az is volt, de még mennyire. Aznap sötétedés után értem haza pedig akkoriban még meg volt tiltva nekem, hogy sötétedés után érjek haza. És nem is laktam messze. Kb. két-három megállónyira. De egyszerűen a Tomb Raider annyira elvarázsolt, hogy nem tudtam elszakadni mellőle. A mai napig kellemes emlékeket idéz fel bennem és külön öröm, hogy az azóta készített tucatnyi folytatása sem csorbította eme általam felállított képet a szériával kapcsolatban.

A történt szerint Larának egy ősi, hatalmas erővel bíró ereklyét kell megtalálnia. Ez pedig nem más, mint a Scion. Neki is kezd, de első segítőtársa már mindjárt a játék elején fűbe - azaz hóba - harap, így egyedül vár ránk a feladat hogy túléljünk. Kalandunk Peruban veszi kezdetét ahol először is hatalmas barlangokon kell túljutnunk, majd ősi, elhagyatott földmélyi városokat látogathatunk meg. Itt jutunk el az Elveszett Völgybe is, ahol még egy T-rex is ránk támad. A kezdés kicsit könnyű, hisz ez még amolyan bevezetőpályának mondható el. Kis figyelemráfordítással tovább tudunk jutni egy hamar. Ezek a pályarészek nem olyan hatalmasak, mint a későbbiek de azért résen kell lennünk. A Tomb Raider ugyanis nehéz játék. Még manapság újrajátszva is képes felbosszantani egy-egy résznél, főként ha az ember 100%-ra próbálja hozni a szinteket, minden titkos kincs felszedegetésével. Nagyon nincs a játékos szájába rágva a megoldás a fejtörőknél. Sőt, néha csak futkosunk össze-vissza és próbálunk rájönni hogy mi nyílhatott ki miután nemrég meghúztunk egy kart. Éppen ezért Lacival nem sokáig jutottunk a játékban náluk. Akkoriban persze még nemhogy netes végigjátszások, de net se nagyon volt. Az ebből kialakult feszültséget általában egy kis intenzív Tekken 3 bunyóval vezettük le. Kellemes volt.

Sok-sok évvel később nyomtam végig a játékot teljes egészében. És hát bizonyos részeknél rendesen kiakasztott. Főleg a végén, amikor már nem árt öt percenként menteni egyet, annyira idegőrlő a játékmenet. De tisztességesen végigtoltam. És tetszett is. Akármilyen régi, ez a játék továbbra is klasszikus. A hangulat remek, a barlangmélyi városok, City of Vilcabamba, Tomb of Qualopec, Tomb of Tihocan, City of Khamoon, Atlantis és a többi helyszín mind a mai napig szuperek. Klausztrofób érzés kerített hatalmába mikor játszottam a játékkal, a zárt barlangok és ősi helyek ilyen szempontból kifejezetten félelmetesek, a magány érzése végig körbelengi az embert. Megnyugvást pedig csak az ellenfelek megjelenése okoz, de azokat meg halomra kell lőni, ugyebár. Sebaj, Görögország, Egyiptom és egy lakatlannak vélt sziget után szerencsésen kimenekülünk hősnőnkkel. Megbízható dupla pisztolyunk állandó társunk lesz a kaland során és jól is fog jönni a szorult helyzetekben. Amennyiben sikerül a végére érnünk, és még mindig lesz egy kis hiányérzetünk akkor mindenképp ajánlható az első epizódhoz készült Unfinished Business, amely jelentősen rövidebb az első résznél, de teljessé teszi a játékot. Apró érdekesség még hogy az Elveszett Völgy pályán nem a föld alatt vagyunk, csak a rendszerkövetelmények miatt úgy tudták megvalósítani az eget hogy fekete lett az egész, ezért olyan hatást kelt mintha a föld alatt kavarnánk. Mindent összevetve nekem továbbra is igazi klasszikus az első Tomb Raider, melyet manapság akár már mobilon is lehet tolni. Mondjuk ott az irányítás katasztrofális.

A rókabőr-effektus sajnos előjött a Tomb Raider játékoknál is, és egy idő után a rajongók már csak legyintettek az újabb részekre. A második rész még nagyon jó volt, azt is játszottuk kettesben Laci haveromnál. Aztán a harmadik már semmi újat nem tudott hozni, a negyedik engem nem fogott meg dacára annak, hogy összegyúrták a széria legjobb elemeit az egyiptomi helyszínnel. A botrányos ötödik - a már címében is rókabőrt sejtető Chronicles - részről is inkább vagy jót, vagy semmit. Pedig végigjátszottam és akkoriban még tetszett is. Csak mai szemmel visszanézve látszik, hogy az egész olyan volt már mint egy olyannyira hosszúra nyújtott rétestészta, amely a sok nyújtástól már szétszakadt. Lara ugyebár a negyedik rész végén meghalt. De mégsem, mert a készítők nem akarták veszni hagyni az aranytojást tojó tyúkot. Csak épp meg kellett újítani a szériát. Drasztikusan. Elemeiben. Mert bizony a PS2 generáció már nem volt vevő a régimódi játékmenetre és grafikára, oda már valami új kellett. Ebben akart változást hozni a hatodik epizód, de az egész valamiért visszafelé sült el. Nem lett volna rossz játék az Angel of Darkness, ha nem adják ki idő előtt. Csiszolgatják még pár évig. Akkor nagyot szólt volna. De félkészen, telis-tele bugokkal - a játék elején volt egy létra amin nem is lehetett lemászni egészen addig amíg ki nem adtak gyorsan egy javítást ami ezt orvosolta - csak arra volt jó, hogy minden online és offline szaklap a sárga földig alázza szegényt. EztVeddMeg kiadásban szereztem be és játszottam végig. Kifejezetten tetszett, pár idegesítő aspektusát leszámítva.

Utána a széria jogai új fejlesztőcsapathoz vándoroltak - a Legacy of Kain és Soul Raver játékokat készítő Crystal Dynamicshez - akik szerencsére már sikeresen reformálták meg a Tomb Raider univerzumot. És jelenleg ott tartunk, hogy a Tomb Raider név újra méltó régi nagy híréhez. Bár ehhez hosszú, és rögös út vezetett.

De minderről majd egy másik alkalommal.