Sziasztok!

Hát elindult végre a Focker, régi nagy vágyam. Mindig is létre akartam hozni egy zenekritikákkal foglalatoskodó, különálló oldalt (ezen hasábok mellett még bizonyos Puruttya aloldalakra és magára a főoldalra is írogatok és pályafutásomat az Agyiszint.hu-n kezdtem) amely keretein belül be tudnék mutatni idehaza kevésbé ismert zenekarokat és albumokat. Ez persze csak a kezdet, később tovább bővíteném a repertoárt de kezdésnek szerintem tökéletesen megteszi néhány zeneajánló. Rólam annyit érdemes tudni, hogy 2009 óta blogolgatok és írtam néhány elég nagy visszhangot kapó olvasmányt is, olykor fiktív, olykor pedig társadalomkritikus témákban. Ezek talán majd idővel áthozom ide is, attól függ mennyire lesz vevő rá az olvasóközönség. Mint említettem, jelen blog mellett máshol is aktívan tevékenykedem még. Lessétek meg néha a Puruttyát is, ott is megtalálhattok. Alapjáraton máshogy viszonyulok a világhoz és az emberekhez mint mások és ez gyakran visszaköszön az írásaimon is. Persze boldog vagyok, meg minden de valamiért nem tudok szemet hunyni afelett például, hogy mennyi igénytelen zenekar/előadó kapja meg a kezdő lökést a híressé válás felé (bár ezek legtöbbje rendesen el is bukik annak rendje s módja szerint). Nézzétek csak meg mondjuk a Csillag születiket, az X-faktort, avagy a Megasztárt és morzsoljatok el egy könnycseppet amiért ezeket istenítik ma kishazánkban annyian. Kidobnak egy elődöntős dalokból álló válogatás cédét és a népek máris viszik mint a cukrot. Pedig cukrozott szar az egész. Sajnos az igazán igényes előadók egyáltalán nem kapnak akkora publicitást itthon mint mondjuk egy Fluor Tomi, avagy egy SP. De említhetném a női nem képviselői közül Tóth Gabit vagy Lolát is. Szóval ezek az előadók tömegtermékek. Kiszolgálják az igényeket.

Drasztikusan nem változtathatnak az imidzsükön, mert akkor csődbe mennének. Ők is és a menedzsment is. Éppen ezért azt csinálják ami a népnek kell: igénytelen, autotune hányadékot. Így is lehet. Ebben is van pénz. Nem is kevés. Most képzeljétek el, hogy mi lenne ha egy vidéki lagzin a szintetizátoros pasas elkezdene Justice-t nyomni. Meg is köveznék. Úgyhogy marad a sramli, meg a fél évszázados slágerek. Mert egyeseknek erre van igényük. Sajnos a média már nagyon sokakat elbutított. Érdemes megnézni, hogy hány tizenéves szórja tele az üzenőfalát hazai celebek (ez de szép szó…) nyáltól csöpögő sztorijaival kapcsolatban olyan semmitmondó marhaságokkal amelyektől más rögvest frászt kap. Azonban pár szintén agymosott médiazombi még lájkolja is. Mert az agykapacitás csupán eddig terjed és ha már nem a tévé mondja meg, hogy mit hallgassunk akkor ott egyeseknél megáll a tudomány. Hát akkor mit hallgassak? – kérdezik. A válasz megtalálásához előbb el kellene határolódni a sok szennytől ami a képernyőről árad, aztán pedig alaposan elgondolkodni, hogy vajon tényleg pusztán annyi-e a valóság, amennyit a varázsdobozba zárva láttatni engednek. Ezt az okfejtést még folytatom idővel, ennek most nem itt van a helye. Ez most csupán egy köszöntő-poszt volt. Legyetek hát üdvözölve itt, remélem sikerül egy kis hiánypótlást eszközölnöm zenei téren a honi blogszférában ezzel a blogommal.