Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Radiohead – The King of Limbs

Az erdő hangjai

2012. június 03. - -Britpopper-

radiohead_the_king_of_limbs_cover_600.jpg

Kiadás éve: 2011

Kiadó: Saját kiadás

Műfaj: Electronic/Experimental rock

Ezt hallgasd meg: Separator

 

Kevés olyan zenekar létezik, akik nem korcsosulnak el az idők folyamán (khmm...RHCP...khmm...khmm...bocs, a torkom, fránya megfázás...). Szerintem ilyen vagy olyan formában, de a Radiohead neve senki előtt sem ismeretlen. Ha mégis, akkor az illető egy burokban élt az elmúlt 20 évben, avagy megmaradt az olyan beskatulyázásoknál mint, hogy pölö a rock az a Tankcsapda, az electro az a Josh & Jutta, a rap az a Fluor Tomi, az Alkonyat című film pedig történelmi jelentőségű (inkább nézzétek meg a Bel Ami című, Budapesten forgatott filmet és látni fogjátok, hogy Robert igenis tud színészkedni). Nos, amíg az ilyen embereket elküldjük a sóbányába sót nyalni, addig én gyorsan tartok egy rövid kis áttekintést a Radiohead munkásságáról (van időnk, nem?): a srácok már a 90-es években is aktívan tevékenykedtek, elég csak a Creep elnevezésű slágerre gondolni amit már több tucat együttes dolgozott fel és amely mai szemmel nézve igencsak távol állt a Radiohead jelenlegi hangzásvilágától. Persze akkoriban még koránt sem tört magának akkora teret az elektronika mint a 2000-es évek derekán, de azért éreztette hatását. Thom Yorke már akkor is úgy énekelt mint egy kislány és egy kiherélt kutya zabigyereke és a dalszövegekre már akkor is rá lehetett fogni, hogy időtállóak és borzasztóan súlyos mondanivalóval bírnak. Szerintem a Radiohead 1997-es OK Computer lemeze úgy klasszikus ahogyan van. És nem csak az olyan slágerek miatt mint a Karma Police, avagy az azóta is MTV kedvenc, rajzfilmes Paranoid Android miatt, hanem azért is mert elkezdte kikövezni az utat az elektronika irányába, ugyanakkor elkezdte lezárni a Blur és Oasis uralta britpop gitárcentrikus miliőjét is. Jól nyomták a Gallagher tesók a színpadon az Oasis zászlaja alatt, azonban a nép már valami újra vágyott. Nem a megszokott gitárnyúzásra. Nem a megszokott sémákra. Hiszen nem attól lesz zenész valakiből, hogy el tud játszani pár akkordot a gitárján, avagy kiénekli a magas C-t ültő helyében. A Radiohead szakított ezzel a létformával és bár az első lemezükön még arról énekeltek, hogy gitáron bárki képes játszani, az OK Computer-rel megkezdték menetelésüket az elektronika irányába. A 2000-es Kid A lemezükkel ütötték be az utolsó szöget a britpop koporsójába, Thom Yorke pedig korának egyik legnagyszerűbb dalszerzőjévé lépett elő. A Radiohead pedig albumról albumra képes volt újat mutatni, egyúttal merészen kísérletezgetni is.

080515_Radiohead_2asdf.jpg

A 2003-as Amnesiac még a háború témáját boncolgatta, aztán a srácok 2007-ben egyedülálló lépésre szánták el magukat: In Rainbows lemezüket bárki ingyenesen letölthette, pontosabban annyit fizethetett érte, amennyit akart. Ez akkoriban még hatalmas újdonság volt amivel a Radiohead alapjaiban formálta újjá a zenevásárlást és megint csak jóval megelőzte korát. Azóta minden második zenekar követi a példájukat és online is árulja lemezeit, sőt akár ingyenesen letölthetővé teszi (lásd mondjuk: Erik Sumo Band – The Ice Tower, csak hogy magyar vonatkoztatást is hozzak). A The King of Limbs egy fáról kapta a nevét. A megjelenése is olyan hirtelen volt, mint egy villámcsapás. Egyszer csak kinn volt, bármiféle előjel nélkül. A speciális kiadás mellé járt egy újság is, erről majd csak akkor fogok tudni nyilatkozni amikor egyszer megrendelem online. Addig viszont itt van nekünk maga az album. Lássuk csak: szép sorban következnek egymás után a jobbnál jobb dalok de kifejezett sláger nincs a lemezen. A Bloom hipnotikus ritmusa azonnal bevezet ebbe a furcsa világba, a monoton módon hömpölygő, neo-pszichedelikus Morning Mr. Magpie még beljebb csalogat a zenekar elvarázsolt erdejébe, a Feral viszont egy unalmas electro töltelékszám. A második félidő kárpótol az üresjáratért: rögtön itt van a lemez legszebb száma, a lebegő Codex, aztán a klipes Lotus Flower és a jó énekdallammal megtámogatott Separator. Talán csak a Lotus Flower kerül ilyesfajta sláger státuszba, de én még arra sem mondanám, hogy sláger, hiába készült hozzá egy remek kis videoklip is amelyben Yorke megtestesíti az igazi Fekete Hattyút. Megérintő dalok szerepelnek a The King of Limbs-en. Helyenként csak ének részleteket hallunk (Feral) de mégis gyönyörűen szép az egész. A két legnagyobb kedvencem az albumról a Codex (ez egyben talán a legszomorúbb is mind közül) és a záródarab, a Separator. Ez utóbbit már vagy százszor végighallgattam és ebből kb. 15-ször egy nap alatt, egymás után. Fülbemászó, az biztos. Kedvelem a Radiohead-et. Tudják tartani és olykor meg is ugrani azt a szintet amit felállítottak több mint egy évtizeddel ezelőtt. Igazából ez is egy olyan lemez amelynek hatására a hallgató egy kicsit elréved, elmereng magában bizonyos dolgokon, bizonyos érzéseken, emlékeken, helyzeteken, öleléseken és búcsúzásokon. Nyilván egy hardcore metálos arc a másodperc tört része alatt tépné ki a lejátszóból az albumot, azonban ez pont nem hardcore metálos arcoknak szól és különben is: néha mindannyiunknak szüksége van arra, hogy megálljunk egy percre és kipihenjük a nap fáradalmait. A The King of Limbs pedig tökéletes aláfestőzene erre a célra. Töltsétek le és ha tetszik akkor vegyétek meg fizikai (lehetőleg deluxe) formátumban, pár ezer forintért már hozzá lehet jutni. Méltó folytatása ez a Radiohead életműnek. Hirtelen jött de nem okozott csalódást. Kíváncsian várom a következő nagy lépést a Radiohead munkásságában.

Értékelés: 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr724558796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása