Kiadás éve: 2005
Kiadó: Island
Műfaj: New Wave/Dream pop/Electropop
Ezt hallgasd meg: Destroy Everything You Touch
Az 1999-ben, Liverpoolban alakult kvartett (két lány, és két fiú) a 2001-es 604 című szintipop albumával robbant be a műfajba, és vált rögtön az egyik legelismertebb zenekarrá az akkoriban felkapott electroclash irányzat képviselői között. Nagy érdemük, hogy a műfaj lecsengése után is képesek voltak a felszínen maradni (egy évvel később egy még jobb, még sokoldalúbb lemezzel rukkoltak elő), azonban az igazi világhírnevet a 3. albumukkal érték el. Kedvenc-kategória nálam a Ladytron, ezért idővel az összes lemezük bemutatásra kerül majd, most azonban vegyük górcső alá a Witching Hour címűt, amellyel – ha lehet ilyet mondani – még feljebb léptek azon a bizonyos elit-ranglétrán, és úgy általában 2005 egyik (ha nem A) legjobb lemezét tették le az asztalra. Az első track a High Rise, ami nagyon markáns, nagyon eltalált nyitány, és megalapozza a hangulatot a Ladytron talán mindmáig legnagyobb slágerének, a Destroy Everything You Touch klubhimnuszának, ami sokaknak ismerős lehet már reklámokból, avagy videojátékokból (pl. FIFA). Az International Dateline, a Soft Power és az instrumentális (vokál nélküli) CMYK után megint csak fellendül a hangulat, ugyanis következik az amTV, amit a két lány közül Mira Aroyo énekel, aki nem mellesleg bolgár származású (a zenekarnak van jó néhány bolgár nyelven előadott száma is). Ezután a Sugar csak még tovább fokozza a hangulatot, és ez a dal is ismerős lehet sokaknak (ha más nem, például az NFS: Carbon videojátékból). A következő számnál megint csak Mira szólal meg, és hangzik el tőle egy olyan hatásos electro-attack (Fighting in Built Up Areas), hogy az ember csak pislog, mert ilyet még biztosan nem hallott soha. Innentől fogva egy picit leül a hangulat – a The Last One Standing, és a Weekend után helyet foglaló Beauty*2 az igazán említésre méltó már csak. Az utolsó két track (Whitelightgenerator, és All the Way…) pusztán töltelék-számok. A Beauty*2 viszont egy csodálatosan szép, lassú, nyugodt mederben csordogáló, vonósokkal megtámogatott dal, az énekesnő, Helen Marnie érzéki előadásában. Komolyan mondom, hogy el lehet olvadni ettől a számtól. Az egyik legjobb nem-sláger dal a lemezen.
Számtalan remix készült ezekhez a számokhoz, és nagyon sok helyen hallani lehetett őket (én legutóbb a Teszkóban hallottam egyet, hát wow). Egy csomó díjat bezsebeltek, és az album előkelő helyet foglalt el minden év végi összesítésben 2005-ben. Azóta már előzenekarként léptek fel például a Nine Inch Nails, és a Depeche Mode előtt is. A hírnevük, és az elismertségük teljesen jogos, hiszen nagyon kevés zenekar képes előállítani azt a fajta megérintő, melegséget magában hordozó, mégis táncolható hangzást, amit a Ladytron. Mint említettem, a többi lemezük is terítékre kerül hamarosan, addig is álljon itt a Destroy Everything You Touch hivatalos videója, amiben egy csomó érdekesség van, de ennek a zenekarnak még sosem volt olyan klipje, amiben ne lett volna valami furcsaság. Szürrealizmus, és gondolkodásra késztető momentumok hada várja azokat, akik megnéznek egy-egy Ladytron videót. Külön öröm, hogy sosem álltak be a sorba és sosem vált belőlük tucattermék. Mindig is minőségi, értékes elektronikus zenét szállítanak és tavaly is maximálisan kielégítették a rajongókat a legutóbbi albumukkal amelyről már írtam korábban itt. Szóval szerintem aki szereti az ilyesféle zenéket, az kezdje el őket bőszen hallgatni.
Értékelés: 9/10
