Robot vagy? Nem, legalábbis én nem hiszem. Hiszen ha ráleltél eme blogra, akkor csak tudsz valamit. És nem a kibaszott Facebook előtt töltöd a fél napodat, olyan böszmeségekről posztolva mint például, hogy a múlt vasárnap buli volt és mennyien eljöttek, de Laci mondjuk pont nem volt ott ami nagy kár, mert...mert nagy kár, na. Nem kell magyarázni. Laci úgyis belájkolja fél órán belül. Azért csak olyan későn mert épp valami netes játékkal múlatja az idejét és nem ér rá naprakésznek lenni. Mindegy. Egy kissé elkanyarodtam a témától. Szóval a robotok. Írtam már róluk korábban is. Eszméletlen mennyien vannak. Mennek, mennek, mendegélnek. Végzik a napi kis dolgaikat szolgamódra. Sosem állnak meg egy fél órára, sosem merengenek el azon, hogy milyen szép is lehet a naplemente. Hiszen nem is látják. Frankó dolog ez a naplemente is. Ezt is csak az látja, aki látni akarja. A többi meg magasról tesz rá.

YouTube regisztráció. DNS-mintát hol adjak?

Irtózom a mű emberektől. Ők a robotok azon spéci ágazata, amely megpróbál azzal kitűnni az ''átlag'' közül, hogy magát mutogatja a világnak. Ide nézzetek baszki, hogyhogy engem még nem néztetek meg?! Hiszen ők az alfák és az omegák egyszerre. A tökéletesek. Egy tökéletes világban. Legalábbis ezt hiszik magukról. Márkás cuccok, kigyúrt test, kézben a legmenőbb okostelefon. Ez már valami. Az Audi TT meg épp itt parkol a sarkon, gyere lesd meg. Nem tetszik? Hát nincs neked ízlésed?

De igen, van. Csak más mint ezeknek a mű akárkiknek. És a nőkről még nem is írtam. Pedig bőven lenne mit. Műanyag hatást keltenek, de nem a szilikonnal jócskán feltöltött melleik miatt. Lényük egésze kirí a tömegből, mintha egy nyálas amerikai filmből léptek volna ki ahol mindenki luxus körülmények között él és semmivel sem törődik. Mert bizony az empátia az még hírből sem ismert eme példányok szemében. Én kérek elnézést, hogy 500.000 forint alatt keresek és nem a tévé, meg a honi celebvilág határozza meg az életemet.

Sosem állnék be a sorba. Sosem lennék marha aki unottan kérődzve halad a futószalagon a vágóhíd kapuja felé. Az élet rövid, ez tény és való. Az a nem mindegy, hogy hogyan éljük végig. A sorba beállva, robot módjára avagy egyéniségünket megőrizve, fontos dolgokat az asztalra téve. Mert azt én például nem tartom fontosnak, hogy kétajtós szekrénnyé gyúrjam ki magam, avagy hogy márkás sportkocsi parkoljon a garázsomban (nincs is garázsom, hehh...). Nem akarok gazdag sem lenni, mert a sok pénz előbb vagy utóbb teljesen meghülyíti az embert. Női fejjel meg nem tudok gondolkodni, de gondolom ha Te, kedves olvasó, nő vagy akkor nem azt tartod fontosnak az életedben, hogy havonta plasztikáztass magadon valamit, vagy hogy cuki kis öleb nyáladzzon a karodban miközben éppen a szoliba tartasz.

Én csak nyitott szemmel járok a világban.

Bízom benne, hogy Te is.