Régóta foglalkoztat már a kérdéskör, hogy vajon melyiknek van nagyobb jövője: az online, avagy a nyomtatott sajtónak? Ha távolabbra szeretnék merészkedni akkor akár hozhatnám a könyveket is példaként. Ugye manapság már nem nagy kunszt letölteni egy-egy könyvet és iPad-en avagy iPhone-on olvasgatni utazás közben. Természetesen akadnak még sokan akik jobban preferálják a kézzel fogható könyveket (azok illatáról és személyes értékéről már nem is beszélve) és gyakran forgatják őket akár út közben, akár otthon. Jómagam is inkább ezen utóbbi kategóriához tartozom. Szeretek esténként egy könyv társaságában ágyba bújni és elolvasni pár fejezetet, hogy aztán mielőtt még jönne az álom, elgondolkozhassak a cselekményen. Ám mi van akkor ha egy könyv mondjuk túl drága (mert most jelent meg vagy nagyon népszerű, esetleg mindkettő)? Régen ilyenkor az ember a könyvtárba ment és kivette pár hétre, ám most már akár az internet segítségével is letöltheti ha van hozzá megfelelő eszköze amin el tudja olvasni a legtöbbször pdf formátumban lévő anyagot. Ennyit a könyvekről. Emiatt még nem született volna meg eme bejegyzés. Nézzünk inkább egy kicsit kényesebb témát: a magazinokat.

Visszaugrom az időben pár évet. Még tini voltam, eléggé rákattanva a videojátékokra. Nagyban ment a párharc a konzolosok és a PC-sek között. A sajtó azonban mindkét felet kiszolgálta hiszen előbbieknek ott volt például az 576 Konzol, míg utóbbiaknak a Gamestar és a PC Guru. A suliban rendre olvasgattuk is nagyban ezeket a magazinokat, függetlenül attól, hogy mikor ki vette meg az éppen aktuálisat. Én eleinte Gamestar, majd később PC Guru olvasó voltam. Tudni érdemes ezekről a magazinokról, hogy DVD melléklettel jelennek meg havonta (teljes játékkal együtt), így áruk igen borsos. Nagyjából 2000 forint környékén mozog mindkettő. Egy konzolos lap ezzel szemben alig 1000 forint, hiszen ott nincs lehetőség mellékletre (maximum poszterre, meg egyéb nyalánkságokra). Pénztárca kímélőbb. Szóval havonta elment legalább 2000 forintom egy-egy ilyen magazinra de megesett, hogy mindkettő olyan ígéretes volt, hogy nem tudtam választani és mindkettőt meg kellett vennem. Ez már 4000 forint egy hónapban. Később eljutott Magyarországra is a Fangoria horror magazin amiért én speciel nagyon hálás voltam hiszen szívemnek kedves műfaj a horror és minden tekintetben egy színvonalas, tartalmas hazai változatot kaphatott kézhez az ember ha megvette az újságosnál. Kétféle verzió is létezett. DVD melléklettel ellátott (szintén 2000 forint magasságában) és DVD melléklet nélküli (nem érte el az 1000 forintot sem). Nos, túl sok mindent nem vehettem a havi zsebpénzemen hiszen valamiből büfézni és szórakozni is kellett. A Fangoria mellett döntöttem, akkoriban a számítógépes szaklapok már amúgy is annyira ellaposodtak, hogy tulajdonképpen képes magazinná változott az egész újság és csak a teljes játék miatt érte volna meg rá pénzt kiadni. Minden egyes cikket elolvastam a Fangoria hasábjain, annyira magával ragadott a lap. Imádtam az olvasók által beküldött történeteket, a pályázatokat, az ismertetőket és a cikkeket is. A lap főszerkesztője Böjtös Gábor volt (jól jegyezzük meg a nevét) aki azóta is hatalmas kedvencem és szinte már csak miatta járatom a Konzol magazint is. Aztán egy idő után a Fangoria bedőlt. Várható volt, hogy nem lesz túl sikeres hiszen elég szűk réteget próbált kiszolgálni de azt senki sem gondolta volna, hogy csak ilyen rövid ideig képes életben maradni a hazai piacon. Hatalmas kár érte mert szerintem a legigényesebb, legösszetettebb horror magazin volt hazánkban. Igazi kuriózum. Teltek-múltak a hónapok és az internet kezdett egyre tájékoztatóbb jellegű, egyre naprakészebb lenni mint a sok esetben hó közepén megjelenő szaklapok.

Mondjuk nagyon vártunk egy játékot. De nagyon, tehát ezt úgy kell érteni, hogy minden vele kapcsolatos info-morzsát elolvastunk. Megjelent a játék hó elején. Szerintetek bárki is megvárta a hó közepét amíg terjedelmes cikket olvashat róla egy magazinban? Dehogy! Azonnal átböngésztük az internetet ahol fél tucat helyen lehetett tesztet olvasni a játékról. Ezek sok esetben azért is számítottak ígéretesebbnek mert nem profi újságírók hanem egyszerű játékosok írták őket, mondjuk a saját blogos oldalukon. Jobban megérintették a velük egykorú olvasókat. Olyan volt mint amikor én itt albumokról írok. Felesleges sallang meg szakszavak nélkül, csak a zenére meg az élményekre koncentrálva. Ergo mire a Gamestar avagy a PC Guru kijött és címlapon hozták a várva várt játék több oldalas tesztjét, mi már mindent tudtunk róla és teljesen felesleges volt pénzt költeni az újságra miatta. Később aztán ezek a magazinok már felkerültek az internetre is a már említett pdf formátumban. Nagyon egyszerű volt: valaki megvette, beszkennelte, feltette. Ennyi. Több ezer ember meg letöltötte és elolvasta gépen, vagy okostelefonon. Minek pénzt kiadni rá ha ingyen is el lehet olvasni? Kiolvasás után úgyis csak ott porosodna a polc mélyén, nem? De. Szóval szépen lassan elérkezett az az időszak, hogy a Gamestar és a PC Guru (meg a hasonló lapok) már csak az igazán fiataloknál találhattak és találhatnak most is gazdára hiszen ők még nem kezelik annyira profin az internetet, hogy le tudják tölteni eme újságokat virtuális formában is emellett pedig a DVD mellékleten szereplő teljes játékok is remek szórakozást nyújthatnak számukra. Tényleg egyedül csak a Konzol magazint tudnám kiemelni követendő példaként amely ugyan nem veheti fel a versenyt az online lapokkal naprakészség szempontjából, ám a benne szereplő cikkek és rovatok bőven megérik azt a pár száz forintot amennyiért havonta megjelenik a lap. Nem a képekre mennek rá hanem a tartalomra. És ez dicséretes.

A végén mindenképp meg kell még említenem az egykori kedvenc magazinomat amely a Fangoria után sajnos szintén bedőlt és megszűnt. Ez volt a WAN2 amely egy hazai zenei szaklap volt, rengeteg érdekes (és értékes) cikkel, annál is több albumajánlóval és még külön mozi és könyv -rovat is helyet kapott benne. Több évig futott, havi szinten jelent meg, az ára sosem haladta meg az 1000 forintot. Úgy tessék elképzelni mint egy igényes, remekül megszerkesztett magyar NME magazint. Az általam is ajánlott albumok nagy részéről náluk is lehetett olvasni, emellett pedig néha-néha melléklet is járt a laphoz. Sajnos az idő múlásával (és az internet már említett naprakészségével) a WAN2 egyre inkább ellaposodott. Az oldalszámok is csökkentek, a dizájn pedig hónapról-hónapra változott. Rengeteg tördelési és grafikai hiba is becsúszott, a magazin internetes oldala pedig egy idő után teljesen befagyott és senki sem frissítette. Aztán egyszer csak nem jelent meg többé WAN2. Hiába kérdezősködtem az újságárusoknál. Mondjuk poén, hogy volt olyan újságos aki már hónapokkal a megszűnése előtt azt mondogatta, hogy azért nincs náluk ilyen lap mert megszűnt. Valamire nagyon ráérzett. Azóta a régebbi számokat próbálom beszerezni, kisebb-nagyobb sikerrel és ha épp úgy tartja kedvem akkor nosztalgiázva végiglapozom a most is előkelő helyen lévő kis magán WAN2-gyűjteményemet. Nagy kár ezért a lapért (is) hiszen egyedülálló volt a hazai piacon és jelenleg nem is tudok más egyéb zenei szaklapokról amelyek akár csak hasonló színvonalat is megütnének mint a WAN2 tette azt a maga idejében.

Egy szó mint száz, ma már eljutottunk odáig, hogy az internet sokkal előbb tájékoztatja az érdeklődőt mint egy szaklap. Szellemi értéke ugyan megvan de sosem lehet egy nosztalgiázásra szánt délutánon elővenni a polc mélyéről és átlapozgatni. Személye válogatja, hogy ki melyik oldalt pártolja. Ma már női magazinok, receptgyűjtemények és a már említett, igencsak borsos árú havi megjelenésű lapok is fellelhetők az interneten. Ha ez így folytatódik tovább akkor a nyomtatott sajtó napjai bizony meg vannak számlálva. De ne nekem legyen igazam. Több igényes magazint a piacra! Le az ostoba, népbutító tini lapokkal! Ennyit kérnék csupán.

Remélem senkit nem untattam az okfejtésemmel. Kínálta magát ez az elgondolkodtató téma, már csak azért is mert ez volt a 100. bejegyzés a blogon.

Jók legyetek és olvassatok sokat!