Elég nagy címek is tiszteletüket tették idén. AAA-kategóriás címekre gondolok konkrétan. Ott volt kezdésnek ugyebár a Diablo 3 aztán – csak hogy a hármas szám bűvöleténél maradjunk – jött még Mass Effect 3, Gears of War 3, később pedig Far Cry 3 és Assassin's Creed 3 is. Közben pedig olyan csemegék is befutottak mint például a Hitman: Absolution (amely szériájának eddigi legjobb darabja) avagy nagy favoritom, a Silent Hill: Downpour. Ez utóbbi annyira remekül sikerült, hogy épp csak hajszál híján maradt le a címben említett rangról. Épp egy hajszál választotta el a Sleeping Dogs játékot is hiszen én speciel imádtam ezt a Hong Kong városában játszódó sandbox remekművet. Indie fronton sem lehetett ok panaszra hiszen például a Journey és az I Am Alive szerintem bátran felvehetik a versenyt jóval drágább videojátékokkal szemben. Hangulatukkal jópárat állva hagynak. Aztán ott volt még a neves tévésorozatból készült The Walking Dead is amely epizodikus formában jelent meg (vagyis havonta érkezett új rész) és messze az egyik legjobb kalandjáték volt idén. Nem szabad azonban megfeledkezni az új NFS: Most Wanted alkotásról sem hiszen igazi vérfrissítésként hatott a széria számára. Elrejtett gyöngyszemek is akadtak szép számmal. Példának okáért a Spec Ops: The Line azon túl, hogy egy remek lövölde volt, még erős történeti szállal is rendelkezett. A Binary Domain a legjobb robotos sci-fi akciófilmek világába kalauzolta el az érdeklődőket. A Dragon's Dogma a fantasy kedvelőinek okozhatott kellemes perceket (inkább órákat). A Dishonored pedig összetett világával és küldetésrendszerével aratott osztatlan sikereket. Temérdek videojáték került idén is piacra. Jómagam a legnagyobb címekkel azért eljátszogattam, a kisebbekbe is belekóstoltam de sok marad ki, amelyeket majd csak jövőre fogok pótolni időhiány miatt. Azt a videojátékot direkt nem vettem számításba amelyről már írtam ITT és megígértem, hogy többé egy karaktert sem áldozok rá. Abszolút citrom-díjas alkotás ugyanis. Már sajnálom, hogy kiadtam érte 9000 forintot mert nem érte meg. De sebaj, hiszen a fentebb felsorolt alkotások azért kárpótoltak engem is és rengeteg élménnyel ajándékoztak meg. Erős volt tehát ez az év videojátékos fronton, nehéz is volt kiválasztanom a leges legjobbat. De két tányérnyi diós bejgli és egy pohár finom vörösbor után megszületett az eredmény.
Tehát 2012 legjobb videojátéka a Focker blog szerint:
Max Payne 3
Hamarosan kaptok majd egy kis retro bejegyzést a Max Payne széria első két epizódját kivesézve ugyanis ez az a cím amelyet minden játékosnak ismernie kell. Kötelező. A Max Payne első része még 2001-ben jelent meg PC-re (csak zárójelben jegyzem meg, hogy az Xbox-os portot az a Rockstar Games készítette akik a jelen tárgyalt harmadik részt is fejlesztették). Noir stílusával (a képregényes átvezetők igazi csemegék voltak), depresszív sztorijával (beépült zsaru akinek kiirtották a családját és bosszút esküdött) és az akkoriban még csak a Mátrix című filmben látott időlassítós, úgynevezett "bullet-time" rendszerrel operáló játékmenetével azonnal belopta magát a kritikusok szívébe. Akkoriban eléggé merész vállalkozás volt egy ilyen sémájú TPS videojáték de a finn Remedy fejlesztőcsapat merte vállalni a kockázatot. A Max Payne első része szép sikereket ért el, így borítékolható volt a folytatás. 2003-ban aztán Max vissza is tért. A Fall of Max Payne alcímmel ellátott második rész egy film noir love story volt. Tovább fejlesztették a "bullet-time" rendszert amelyet nagyjából úgy képzeljetek el, hogy ha akartad akkor lövöldözés előtt "bevetődhettél" az ellenfelek elé, lelassítva az időt. Miközben a levegőben úszva elsüvítettek melletted a golyók, vígan oszthattad az áldást fegyveredből és csodálhattad amint az ellenfelek lassítva zuhannak össze. Ez a játékmenetet nagyon sok esetben könnyítette meg hiszen a Max Payne széria sosem arról volt híres, hogy könnyedén végig tudta volna verekedni rajta magát a játékos. Helyenként vért kellett izzadni a továbbjutás érdekében. Szóval a második rész fejlesztett ezen a technikán, behoztak egy olyan újítást is, hogy mikor a megfelelő szintre emelkedett a "bullet-time" akkor egy gombnyomásra Max körül körbepörgött a kamera és ő leszedett minden közelben álló ellent. De ez csak egy volt az új lehetőségek közül. Sorolok még párat: a grafika iszonyatosan szép lett, New York lepukkant, csövesek által lakott részeit annyira jól sikerült visszaadni, hogy a játékos szinte érezte az orrfacsaró bűzt és a szemerkélő esőt. A mélyen depresszív sztori is maradt a régi. Max az első részben történt események után visszatért a rendőrséghez és egy gyilkossági ügy kapcsán üldözőbe veszi Mona Sax kisasszonyt aki a játék során egyfajta "végzet asszonya" titulust tölt be. A csinos bérgyilkos hölgy (aki egyébként a játék egy pontján irányíthatóvá is válik) és Max között szerelmi viszony szövődik, egyúttal Max egyre közelebb jut családja kiirtásának valódi okaihoz. A játék vége borzasztó szomorú és fájdalmas. A stáblista végén pedig ez olvasható: Max útja az éjszakán keresztül folytatódni fog. Több mint 8 évet kellett várni, hogy ez a kijelentés létjogosultságot nyerjen. Akkor nézzük is, miért választottam a Max Payne harmadik részét az idei év legjobbjának:
Egy videojátékba nem mindig kellenek mindent túlélő hősök. Nem mindig kellenek feddhetetlen erkölcsű, igazságos főszereplők. A Max Payne 3-ban a címszereplő Max Payne egy lecsúszott, drog és gyógyszerfüggő alkoholista. Annyi szenvedés és kín áll mögötte, hogy az egyetlen kiutat csak ezekben a szerekben és az alkoholos mámorban találja. Különféle bárokban ürítgeti egymás után a poharakat és az üvegeket, miközben a múlt eseményein rágódik. Ebből a fájó depresszióból ragadja ki egy régi barátja, Raul, aki munkát ajánl neki Brazíliában. Tehetős, gazdag családokra kellene vigyázni. Testőr-meló. A játék konkrétan Sao Paolo városában veszi kezdetét ahol is Max (és társa) a Branco család tagjaira vigyáz. Az unalmas partik és drogokkal fűtött szórakozóhelyek világa azonban hamar lecserélődik, ugyanis a Branco család fejének feleségét – Max minden erőfeszítése ellenére – elrabolják. Nevetséges 3 millió dollárt követelnek érte ami azért kissé gyanús egy ilyen nagy nevű család esetében. Természetesen a szálakat felülről mozgatják csak ezt az elején még senki sem sejti. Egy futball stadionban kellene végbemennie a "cserének" azonban ott már olyan váratlan események veszik kezdetüket, hogy ha többet árulnék el a sztoriról akkor az már durván spoilerezés lenne. Legyen elég annyi, hogy a Rockstar Games kitett magáért és egy korrupcióval, pénzzel, erőszakkal és szexualitással erősen fűszerezett alvilági történetet tettek le az asztalra amely bőven megérdemli a 18+-os korhatár besorolást. Alapvetően a játék nagyon nehéz. Még a legkönnyebb fokozaton is. Elég pár bekapott golyó és Max holtan esik össze. Épp ezért a nyílt terepen "rambózás" egyáltalán nem ajánlott. Van remek fedezékrendszer is a játékban, nyugodtan lehet (sőt, kell is!) használni egészséggel. Életerő sem várja a játékost minden sarkon. Painkiller (ez a játékban az eü-csomag) csak olyan helyeken fordul elő, ahol a valóságban is helyet kapna. Például irodákban, szekrényekben, mosdókban. Nem ám elszórva mindenhol. A grafikára sem lehet panasz. Sao Paolo nyomornegyedei épp ennyire sokszínűek és barátságtalanok lehetnek a valóságban is. Örömteli, hogy New York városába is visszalátogathat a játékos egy-egy visszaemlékezés során. Ezen jelenetek az első két rész hangulatát idézik, amolyan tisztelgés előttük. A "bullet-time" fontos szerephez jut a játék során hiszen tényleg életmentő lehet bizonyos szituációkban. A játékmenet eléggé pörgős, a későbbiekben akad egy összeomló épületes szakasz is amelyet én kb. huszadszorra tudtam megcsinálni (köcsög aknavetős a tetőn...) de látványilag nagyon ott van a szeren. Azt meg majdnem elfelejtettem, hogy az átvezetők olyan "torzított" filterrel vannak ellátva, mintha az egész valamiféle delíriumos álom, avagy részeg-állapot lenne. Ez egyeseknek talán zavaró lehet, nekem momentán bejött és hozzáadott az élményhez.
Igen, az élmény az nagyon fontos ennél a játéknál. Rajongóként eléggé nagyok voltak az elvárásaim ezzel a résszel kapcsolatban de a Rockstar megmutatta, hogy hogyan kell tisztességes folytatást összehozni. A Max Payne 3 abszolút méltó a nevéhez. Olyan videojáték amely nagybetűs Élménnyel ajándékozza meg a játékost. Valami hihetetlenül jó és felemelő érzés volt mikor újra irányíthattam Max karakterét és a szemem előtt bontakozott ki egy csavaros film noir történet. Hasonlóan jó és felemelő érzés volt a diszkóban lövöldözés és a végjáték felé haladva a reptéren való akciózás is, egy, a háttérben lágyan meghúzódó HEALTH dalra. A lezárás pedig remek és elsőrangú. Kíváncsian várom, hogy lesz-e még folytatás. Nagyon remélem, hogy igen. Anno nem igazán pontoztam játékokat azonban a Capcom már kitárgyalt torzszülöttje esetében elkezdtem, úgyhogy ezen a vonalon továbbhaladva a kiváló és már most klasszikusnak számító Max Payne 3 – azon kívül, hogy abszolút az év videojátéka – bőven megérdemli az alábbi pontszámot:
10/10
Legközelebb az év filmjével jövök, érdekes lesz az is!
