Kiadás éve: 2011
Kiadó: Southern Fried
Műfaj: Dance/Electro pop
Épp azon filóztam, hogy milyen zene lehet tökéletes vihar után. Tudjátok, amikor mindent áthat az a finom eső-illat, a járdák még a tócsáktól nedvesek és szépen lassan előbújik a Nap is. Én speciel imádom ezen időszakokat. Szóval elmerengtem ezen a kérdésen, és arra jutottam, hogy a francia elektronikus popzenénél nincs is jobb alternatíva ezen időszakokra. A franciák ugyanis nagyon ügyesen keverik az életvidám és a befelé fordulós, melankóliával átszőtt témákat néha egyetlen dalon belül. A francia The Shoes duó korábban remixeikről és a különféle kollaborációkból lehettek ismerősek a nagyérdemű számára, azonban 2011 márciusában végre előhozakodtak önálló albumukkal is amely a Crack My Bones nevet kapta. A cucc szerintem remek lett. Nagyszerűen hozza az "érzelmi vegyesvágott" hangulatot miközben ízig-vérig francia marad. Nehéz is lenne a dalokat külön-külön más egyéb előadókhoz hasonlítani. Az elektronikus hangzás pedig szerencsére nem a slampos tucc-tucc okádék, hanem igenis igényesen felépített, remekül hangszerelt szerzemények összessége. A Stay The Same például kezdésnek remek választás volt. Egy hangyányit mintha a szintén francia Phoenix munkásságára hajazna, de ez itt pozitívum. Tempós, színtiszta pop amely kellő lendülettel indítja az albumot. A Cover Your Eyes kis vidám átmenet, a People Movin’ viszont már kezd a melankólia felé hajlani de ezt még inkább a következő dal, a Wastin’ Time bontja kis teljes egészében. Szomorkás, "cipőbámulós" szerzemény. Ám mire az életkedvünk is tovaszállna, berobban a Time To Dance. Ez a dal a The Shoes eddigi legnépszerűbb szerzeménye. Rengeteg remix készült már hozzá de szerintem az alapszám a legjobb.
A korhatáros, véres, hipsztergyilkolós videoklipphez pedig nem kisebb nevet kértek fel mint Jake Gyllenhaal aki mindmáig az egyik kedvenc férfi színészem. A dal egyébként táncparkettre született. Iszonyat energiabomba. A Cliché a gyönyörű női vokál és az erőteljes alapok miatt marad emlékezetes, a címadó Crack My Bones pedig annyira felemelően sötét és egyben fülbemászó, hogy én azonnal szívembe zártam és elkönyveltem, hogy a kedvencem lesz az albumról, akármi jöjjön is még utána. A Bored mindezek után már kissé sterilen hat de filmzenének épp nem lenne utolsó. Csak hát, eléggé monoton. Viszont utána a "gótikus-electropop" Wolf Under The Moon sikeresen felrázza a hallgatót. Újabb iszonyatosan tempós, lendületes darab. Másik nagy kedvencem. Az albumot záró Investigator szintén elmenne filmzenének is, amolyan háttérben megbújó darab de mégis van annyira élvezetes hogy szinte fel sem tűnik hogy több mint 8 perces. Egy ilyen hosszúságú dal a végére szerintem nagyon jó ötlet volt. Méltó lezárást ad ennek a – pozitív értelemben értendő – érzelmi hullámvasútnak. Jómagam még csak mostanság ismerkedem a francia popzenével és bár tény, hogy régen is akadt pár olyan előadó akik felkeltették figyelmemet (például Daft Punk, Justice...) az újabbak (Yuksek, The Bewitched Hands, Phoenix...) valahogy mégis jobban lekötnek. A The Shoes is pont ilyen. Felkúszott a lejátszómra, azóta sem akaródzik lejönni onnan. Kifejezetten ajánlom mindenkinek aki kedveli az igényes, elektronikus/indie popzenét és hozzám hasonlóan imádja a kiadós eső utáni friss időszakot. A Crack My Bones tökéletes aláfestőzene hozzá.
Értékelés: 10/8
Figyelem: a videoklip csak és kizárólag 18 éven felülieknek való!
